T/N szemszöge:

Ha nem lett volna mellettem szék amivel megkapaszkodtam volna elájultam volna. Komolyan nem hiszem el hogy az osztály legcsendesebb de egyben 'rossz fiúja' fog PONT ide költözni.
- Sziasz...tok!? - kerekedett ki Yoongi szeme amikor engem és Jeno-t meglátott.
- Szia. - köszöntünk egyszerre Jeno-val, én pedig pakoltam tovább.
Anya is megérkezett, immár Yoongi apukájával.
- Sziasztok! - mosolygott apukája ránk. Szóval ő egy vidám személyiség lenne?
- Jónapot! - hajoltunk meg.
- Mr. Min vagyok, Yoongi apukája. Örülök hogy megismerhetem. - hajoltam meg újra.
- Én is örülök, én T/N vagyok, gondolom Jeno-t ismeri már. - viszonoztam mosolyát.
- Igen-igen, Yoongival jó kapcsolatot ápolnak, legjobb barátok. - ekkor Yoongira nézett, de ő csak egy erőltetetten mosolygott apjára.

Nagyon fura volt az egész szituáció. Yoongi-ék mostantól itt fognak lakni, de azt hogy ne kérdezze senki sem. Jeno itt van aki nagyon zavart volt amit nem is értek, de lehet emiatt a hírtelen beköltözés miatt lehet.

A vacsora jól telt, az étel finom volt és nem is hittem volna hogy Jeno ennyire jól főz. Ha lehet így mondani, kicsit megismertem Yoongi apukáját és szimpatikusnak tűnik elsőre. Yoongi ugyan úgy csendes volt bár néha-néha megszólalt egy mondat erejéig.
Ez után el is fogyott minden így Jeno-val újra elmosogattunk, de természetesen ez sem mehet zökkenő mentesen mert megvágtam az ujjam.
- Úristen T/N jól vagy? - rögtön vizsgálgatta Jeno kezem.
- Persze, majd elmúlik. - nevettem el magam, de kivait azért csípett a fájdalomtól.
- Én nem igy látom, várj egy picit. - zsebéből elővett egy sebtapaszt majd letakarta azzal sebem.
- Köszönöm, de honnan volt neked olyanod?
- Amikor leápoltad a sebem akkor loptam egyet, valahogy éreztem hogy szükség van erre. - mosolygott rád.
- Aha, értem. - nevettem újra.
Ez után Jeno-nak menni kellett, gyorsan felvette kabátját és cipőjét majd elköszönt a többiektől. Én vele tarottam mert ki szerettem volna kisérni.
- Köszönöm hogy itt lehettem, remélem mostmár érted a matekot!
- Én köszönöm hogy eljöttél és azt is hogy segítettél. Nélküled szerintem még mindig ott ülnék az íróasztalom fölött.
- Semmiség, bármikor segítek ha kell. Viszont mennem kell, majd beszélünk hétfőn. - ekkor közelebb jött hozzám és megölelt. Annyira sokkot kaptam hogy majdnem elfelejtettem vissza ölelni. Nem tudom miért tette ezt de biztos baráti gesztus volt.
- R-rendben - bújtam ki öleléséből.
- Vigyázz magadra, ne keveredj újra verekedésben. - néztem a földet zavaromban.
- Nem lesz baj, ilyenkor még nem járnak sokan az utcákon szóval aggodalomra semmi ok.
- Reméljük így is lesz. Na menjél mert tényleg bajod esik. - ütöttem meg a vállát játékosan.
- Rendben, akkor szia. - indult el majd mikor már távol volt tőlem integetett nekem.