Yoongi szemszöge

- Egy csalódott franc! - válaszolt Jimin, és elment. Mi történik már? Semmit nem csináltam, erre úgy viselkedik velem mintha valami rosszat tettem volna! Aj. Inkább visszamentem a szobámba és vagy tíz percig néztem ahogy Ryujin és Namjoon romantikáznak, de hamar meguntam és elmentem Hoseok szobája felé, mert semmi más dolgom nem volt, Tae meg megint Jungkookkal van.

Bekpopgtam és egy 'szabad' után be is mentem. Hoseok az ágyán ült, és olvasott, a szobatársa Minho (aka Lee Know) akiről korábban mesélt, zenét hallgatott. Érkezésemre mindketten felkapták a fejüket.
- Szia Yoongi, az én nevem Lee Minho, de jobban szeretem a Lee Know-t. - mutatkozott be.
- Min Yoongi. - bólintottam.
- Szia Yoo. Mi a helyzet? - kérdezte Hoseok.
- Unatkozok.
- Menjünk le a zeneterembe! - csillant fel a szeme.
- Itt van zeneterem? - néztem rá furán.
- Istenem, Yoongi te hol élsz?
- A szobámban?
- Az látszik. - forgatta a szemeit.

Lementünk az aulába, amikor Hoseoknak csörgött a telefonja, ezért meg akartam várni, mikor megláttam Jimint és Jint. Jimin rámnézett egy másodperc erejéig, aztán elkapta a fejét, és eltűnt Jin nyomában. Mi a baja van ennek? Most már meg fogom kérdezni, mert tényleg bosszant.
- Mehetünk. - szólt a mellettem álló, majd a zeneterem felé vettük az irányt. Az ajtó nyitva volt, bentről pedig zongoraszó hallatszott. Annyira szeretem hallgatni a zongora hangját. Most viszont valaki énekelt is mellé. De olyan gyönyörű hangon, amilyet még sose hallottam. Teljesen elvarázsolt. Hoseok szintén csodálkozva hallgatta, de én biztos voltam benne, hogy hallani akarom még. Kinek van ilyen csodálatos hangja? Hallani akarom még. Sajnos hoseok nekiesett az ajtónak, ezzel magával rántva engem is. A zeneteremben Jin és Jimin volt. Ez utóbbi a zongora előtt ült. Nem hiszem el! Jiminnek van ilyen hangja?! Ez elképesztő! Jimin viszont nem tűnt boldognak. Sőt, mikor meglátott minket, vörös arccal felált, majd félrelökve kirohant a teremből.

- Jimin várj már! Aish, ez a gyerek... - sóhajtott Jin, és utánament.
- Mi van itt? - rázta a fejét étetlenül Hoseok.
- Passz. - vontam meg a vállam majd leültem a zongora elé, és elkezdtem játszani egy random dalt. Ha tudtam volna hogy itt van zongora, itt ülnék egész nap. De tényleg.
- Wow, ez nagyon szép volt. - ugrándozott(?) vidáman Hobi.
- Te jól vagy? - néztem rá furán.
- Ööööö, igen de mindig ezt csinálom mikor valami tetszik. - mosolygott zavartan. Cuki a mosolya. Persze félreértés ne essék, Jimin mosolya továbbra is a kedvencem, de Hobi is cuki.

Legalább egy órán keresztül voltunk ott, majd Hobi visszament a szobájába tanulni holnapra, én meg a szobám felé vettem az irányt, mikor megláttam Jimint. Kicsit furán néztem rá, ugyanis az arca vörös volt és vidámnak tűnt. Ugye nem...?
Inkább visszamentem a szobámba, de utközben eszembe jutott, hogy volt az az idegesítő csaj, Eunbi aki mindig Jimin után koslatott. Megyek és kérdőre vonom. A folyosón találkoztam vele.

- Jiminnel voltál? - támadtam le azonnal, mire furán pislogott rám.
- Igen. Segítséget kértem tőle a kémia házimhoz. - mondta végül.
- Ahaaa. - néztem rá gyanusan.
- Komolyan! De tudod mit? Ha nem akarod, akkor ne hidd el! Én az igazat mondtam, a te dolgod hogy elhiszed e vagy sem! - mondta fölényesen és elment.

Ez nagyon becsapós volt, de nem tudom hogy higyjek neki, vagy se. Viszont a mai eseményekből kiindulva nem hiszem hogy Jimin válaszolna ha őt is megkérdezném. De akkor is. Nem bírom azt a csajt. Állandóan kék ruhát hord! Idegesítő. Mintha más szín nem létezne! És amúgyis. A haja béna! Ki az aki vörösre festi a haját?! Jó igaz, Hobinak is vörös haja van, de neki legalább jól áll. De Eunbinak nem! Ő csúnya! És amúgy is. Olyan vinnyogós hangja van. Hogy tudja elviselni?

Kicsit dühösen indultam vissza a szobámba, ahol Nam és Ryu még mindig ott voltak. Megáll az ész! Ez az ember egész nap itt lesz? Esetleg nem akar ideköltözni?!
Leültem az ágyamra, és dühösen meredtem magam elé.
- Mi van veled? Úgy nézel ki mint egy mérges macska! - vigyorgott rám Nam.
- Mi van Jimin és Eunbi között? - tértem rá rögtön a lényegre.
- Semmi? - válaszolta Namjoon.
- Hogyan? - vontam fel a szemöldököm.
- Ahogy mondtam, semmi. Eunbi mindig Jimin után mászkált, de Jimint mindigis bosszantotta. Nem a lány, hanem az állandó jelenléte és az idegesítő hangja. Viszont időnként teljesen normális.
- Ja. Yeji mondta hogy amikor nem teszi az agyát, akkor egész jó fej. - szólt közbe Ryu.
- De miért kérdezed? Csak nem féltékeny vagy? - vigyorgott Namjoon.
- Nem! Hogy jutott ilyesmi az eszedbe? - kérdeztem indulatosan, de ők ketten csak vigyorogtak mint a vadalma.

~Yoomi~