Yoongi szemszöge

Lassan kezdtem magamhoz térni és ahogy kinyitottam a szememet, megláttam hogy a nyagyinál vagyok az emeleti szobában.
- Végre felkeltél már! - hallottam meg Ryujin hangját, majd meg is láttam ahogy aggódó arccal leül az ágyamra.
- Ennyire megvertek? - kérdezte még mindig íjedten, de én csak arra tudtam gondolni hogy Ryujin soha de soha nem aggódott még ennyire értem. Sőt értem nem is aggódott még szerintem, de azért jól esik tőle.
- Hogy kerültem ide? - kérdeztem de annyira halk volt a hangom, hogy azt hittem Ryu meg se hallja.
- Visszahozott... - kezdte majd valami átfutott az arcán, és gépiesen válaszolt. Ezt akkor teszi amikor hazudik. - Visszahozott az a fiu aki itt volt Eunso-ért. Annyit mondott hogy megvertek és átadott a nagyinak és elment.
- Aha. - motyogtam de nem figyeltem rá igazán. Ryu biztosan hazudik. Vagy többet tud, és nem akarja elmondani. Lehet hogy tudja hogy ki a relytéjes srác? Nem hinném mert akkor elmondaná. Megpróbáltam felülni de még mindig fájt, majd Ryu visszalökött az ágyra.
- Nehogy fel merj ülni. Tényleg nagyon rossz passzban voltál. Megyek és szólok a nagyinak. - hadarta és elviharzott. A következő pillanatban megcsörrent a telefonom. Taehyung volt az.
- Mit akarsz már megint te csövesbánat? - szóltam bele unott hangon mire Tae elnevette magát.
- Kedves vagy mint mindig. Felhivtalak hogy nem haltál e még bele az unalomba. - röhögött továbbra is.
- Nem, tudom hogy nem örülsz neki de még élek. De kevesen múlott.
- Mi? Mi történt? Mesélj már! Naaaa! Hogy érted ezt? Mondd máááááár!
- Jól van már, nyugi van Tae! - állítottam le, mert néha hajlamos túlpörögni - Elmentem sétálni, Namjoon meg megtánadott. Mikor magamhoz tértem, ugyanaz a relytéjes srác állt mellettem, aki tegnap elvitte Eunso-t, mikor a nagyihoz mentünk. Viszont megint összeestem, de Ryu szerint hazahozott!
- Uuuu, lehet bejössz neki... - kezdte Tae, és szinte láttam a pimaszul vigyorgó arcát magam előtt.
- Dehogyis Tae, nem kell mindent túlgondolni! Szerintem egyszerűen csak kedves volt...
- Aha persze, egy idegen random hazavisz, mert olyan kedves - hallottam barátom unott hangját, amint a 'kedves' szóra teszi a hangsúlyt.
- Miért ne lehetne az? - kérdeztem kicsit bosszankodva.
- Mert nem. Nem szoktak az emberek csak úgy kedvesek lenni. Kevés az ilyen. Szerintem nem lenne kedves veled csak úgy, egész biztosan kedvel.
- Aaahj, nem sokat segítesz. Mindegy, le kell tegyem, szia!
- Ha találkozol vele legközelebb, akkor mindenképp meséld el, szia!
Hát ettől a beszélgetéstől nem lettem okosabb. Sőt, valahol tudtam hogy így fog reagálni. Nem is kellett volna elmondjam neki. De nem szoktam titkolózni előle. Nemsokára be is jött a nagyi és tartott egy kiselőadást arról hogy legközelebb vigyázzak magamra meg ilyenek. Miután aggodalmaskodott egy sort, elment, úgyhogy ülhettem egész nap egyedül a szobámban. Ahhoz képest hogy a tegnapi nap milyen eseménydús volt, ma tényleg majd meghaltam unalmaban. A nap fénypontja - számomra - az volt, mikor egy madár nekirepült az ablaknak. Miután tudatosult bennem hogy nem a roxforti levelem érkezett meg, fojtattam az eddigi tevékenységemet, a semmit.

Következő nap, vasárnap a nagyi úgy ítélte hogy életképes vagyok, azaz nem kellett egész nap ágyban ülnöm, bár attól még mindig fájt a karom meg a fejem is de nem mondtam meg a nagyinak, nehogy megint huszonnégy órára száműzzön a szobámba.
- Ryujin hol van? - kérdeztem a nagyit mielőtt elindultam, de minthacsak meghallotta volna hogy róla beszélünk, épp akkor jött be a házba.
- Jaj de jó, újra életképes vagy, gyere gyorsan! - kiáltotta majd elkezdett kifelé rángatni a házból.
- Hol voltál egész nap? - érdeklődtem, mikor a húgom abbahagyta a karom rángatását.
- Szereztem egy új barátot! A neve Hwang Yeji! Nagyon jó fej. De most nem ez a lényeg. Gyere már! - szólt utánam, mivel elég lassan mentem.
- Jól van már, attól hogy a nagyi elengedett, még nem épültem fel teljesen. - kiabáltam utána, és próbáltam beérni.
A következő pillanatban Ryu berángatott egy épület mögé, és a kis üzlet bejáratát figyelte.
- Láttam őket bejönni ide. Remélem még nem mentek el. Biztos hogy ők voltak! - motyogta miközben folyamatosan az ajtót bámulta.
- Mégis ki - kezdtem, de nem tudtam befejezni ugyanis a boltból kilépett Eunso és a titokzatos srác.
- Vajon mi történt vele? - suttogtam mert feltűnt hogy a fiú olyan furcsán vonszolja a lábát. Remélem nem fáj neki nagyon. Általában hidegen hagy más emberek épsége, de ha egyszer megmentett, akkor igenis érdekel.
- Gyerünk utánuk! De csendben! - mondta Ryu, majd, mint egy bevetésen lévő katona, úgy lopakodott utánuk. Nem kicsit döbbentem le, mikor megláttam hogy az erdő felé mennek.
- Most amúgy miért is követjük őket? - érdeklődtem a húgomtól, miközben követtem őt az erdőben.
- Tudni akarom hogy hova mennek. - hangzott a felelet, majd mind a ketten döbbenten meredtünk a fák közé épített házikóra.

~ Yoomi ~