Jimin szemszöge

Nem tudtam mit kezdeni magammal egész nap. Szomorú voltam, mert megbántottam Yoongit. Nagyon nagyon. Na jó, talán annyira nem. De valamennyire mégis.
Lola végig az ölemben próbált nyálas puszikat adni hogy ne legyek már ilyen szomorú. De egyszerűen most ezen se mosolyogtam. Igen, a fociedzést is  kihagytam. Egyrészt a kezem miatt, mert most kivételesen elmentem vele az iskola orvoshoz és kiderült megrándult. Igazából nem tudom hogy ennek mi köze a foci edzéshez, merthogy nem a kezemmel focizok, de mindegy.

Eunbival se beszéltem azóta, mert nem én voltam a hibás. Nem fogok olyanért bocsánatot kérni azért mert megvédtem magam.

Mikor már tényleg nem tudtam mit kezdeni magammal elindultam ki az udvarra. Ott, ha lehetséges még jobban elment az életkedvem. Yoongi ugyanis önfeledten nevetett a bátyámmal és a haverjaival. Hát, úgy tűnik őt nem viselte meg ez az egész egyáltalán. Bár azt se tudom hogy engem miért viselt meg.

Kábé úgy tudom magamat elképzelni, mint egy szellem mikor nincs kit kisértsen, és csak lézeng ide-oda. Egészen addig fel sem tűnt hogy csak sétálok össze vissza, amíg neki nem mentem egy valakinek. Aki nem volt más mint Yang tanárnő.
- Hogy képzeled? - szaladt fel a szemöldöke egészen a fölöttünk csoportosuló felhőkig.
A fulsiketítő hangjára mindenki egyből idenézett, aki az udvaron lézengett vagy éppen haverokkal önfeledten nevetgélt. Igen Yoongi rólad van szó!
- Nagyon sajnálom - hajtottam le a fejem bűnbánóan.
- Most azonnal az irodámba! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Lehajtott fejjel baktattam végig az udvaron, aztán ugyanúgy mentem be az irodába is. Leültem az íróasztal előtti székre, hallottam ahogy a tanárnő is leül elém aztán egy nagyot sóhajt.
- Rendben Jimin - kezdte - Mi történt? Mi a baj? - fürkészett szomorú és egyben érdeklődő tekintettel.
- Semmi...
- Ki kell beszéld magam fiam - sóhajtott fel - Tudom hogy vannak kellemetlen dolgok amiről nem szívesen beszél az ember, főleg nem a fiúk, de valakinek ki kell beszéld magad - nézett rám kedvesen.
- Rendben de...
- Nem tudja meg senki tőlem, az biztos! - nevetett fel.

Hát, Yang tanárnő nem is olyan hárpia, mint kiderült. És igen, elmondtam mindent egy tanárnak. Ennél már nincs lejjebb, ugye?
Ugyanis kitálaltam mindent az általam legjobban utált tanárnak, bár így utólag  kedves, azt mondta hogy ne adjam fel soha, mert a remény hal meg utoljára.
Kezdem azt hinni, hogy mindenki akiről már van a fejemben egy leírás a személyiségéről az lassan becaplat az életembe és lerombolja azt amit én gondoltam róla. Jesszusom csak anya ne caplasson be az életembe.

Már mosolyogva hagytam el az irodát, amitől egy nem egy ember nézett rám olyan ,,ez megőrült?” fejjel. Hát nem is csodálom nem sokan szeretik a tanárnőt.
- Jimin?! Te meg vagy őrülve, vagy miért jössz ki mosolyogva az anyám irodájából?-kérdezte Jeongin, aki pont szembe jött velem.
- Segített nekem! - mondtam boldogan.
- Miben? - döntötte oldalra a fejét.
- Szerelmi ügy! - sóhajtottam fel drámaian. Jeongin elnevette magát, aztán bement az anyja irodájába.

Az udvaron már nem voltak olyan sokan, de Ő még mindig ott volt. Egyedul üldögélt az egyik padon és az eget figyelte amin hamarosan megjelentek az első csillagok.

Odamegyek hozzá! Nem érdekel ha esik ha szakad, én oda megyek! Oda megyek és kész!

Ezzel az elhatározással indultam el felé de minél közelebb értem hozzá, annál jobban elbizonytalanodtam. Jó ötlet ez? Vagy hagyjam inkább?
Leültem mellé a padra és figyeltem a pufi arcát, ahogy elmerül az ég bámulasaban.

- Szia - suttogtam, mire kissé megrezzent aztán lassan rám nézett.
- Hello! - köszönt mosolyogva.
- Mit csinálsz itt egyedül? - ültem egy icike picikét közelebb.
- Gondolkodom - fordult felém - És nézem a csillagokat.
- Nagyon sajnálom hogy kiakadtam rád! Megölelhetlek? - pislogtam rá, mint holmi bagoly.

- Persze. - mosolyodott el, szavai nyomán pedig azonnal teste köré csavartam karjaim.
Kellemes melegség árad a testéből.
Egy kicsit megszeppent, mert lehet szorosabban öleltem a kelleténél, de egy kis idő után ő is a hátamra rakta a kezeit.
- Igazán nem a te hibád hogy nem tudsz rólam semmit. - motyogtam - És ez fordítva is igaz, én sem tudok rólad semmit, de ez még változhat. - váltam el az öleléséből, és szemeibe néztem, melyből egy könnycsepp gördült le Yoongi arcán.

- Mi a baj? Mondtam valami rosszat? Vagy csináltam valamit? - kezdtem el pánikolni, de megrázta a fejét.
- Nem, csak engem nem nagyon szoktak ölelgetni, és ez most jól esett - bámulta az ölében lévő kezét.
- Pedig a világ összes ölelését megérdemelnéd. - suttogtam.
Még a sötétben is láttam hogy elpirul.

RinRin