Egész este nem aludtam. Ez nem a túl sok kávébevitel miatt van, nem a túl sok házi miatt - hanem miattad. Nem tudlak kiverni a fejemből, annyira próbálkozom, de istenem, nem tudlak.

Álmosan lépek be a terem ajtaján, ahol alig 3-an vannak. Woojin, Dahyun és Jin.

Általában zenét hallgatok, és próbálok mindent és mindenkit kizárni körülöttem, de ez remek alkalomnak tűnik megismerkedni Namjoon szerelmét, illetve kizárni minden zavaró gondolatot rólad.

-Szia Jin! -ülök le a fiú mellé, aki felnéz a könyvéből. Tehát Namjoon ezért van ennyire oda érte.
-Szia...öö...
-Tae
-Oh igen, Tae.

Be kell vallanom, nem olyan idegesítő srác mint gondoltam. Megtudtam, hogy nagyon imád főzni, és éppen egy szakácskönyvet olvasott, mielőtt megzavartam. Nagyon jókedvű fiú, mindig mosolyog, és csak úgy árasztja a pozitív energiát.
Mikor rákérdeztem, hogy érzi magát Namjoonnal, hirtelen a jókedve tovább fokozódott, és valahol 5 méterrel a föld fölött lebegett. Látszott rajta mennyire odavan a fiúért, és hogy akár az életét is feláldozná érte.
De a mosolyga kicsit elfakult amikor megkérdeztem, hogy a szüleik hogy fogadták a hírt. Mint megtudtam, nem mondták el nekik, hogy járnak, csak hogy legjobb barátok. Érthető, Joon szülei is nagyon szigorúak ilyen téren, és Jin se akart "bajba" keveredni emiatt.

Éppen Namjoon gyerekkori baklövéseit magyarázom neki, mikor az említett személy megjelenik egy egy másikkal az ajtóban. Jungkook.

-Tae, nem szeretnél jönni? -néz rám Kook ideges arccal, de Joon se leplezi idegességét. Jin-re pillantok, aki aprót bólint, így átadom a helyem unokatesómnak, akik egyből heves szóváltásba kezdenek.

-Mi a baj, Kooks? -nézek rá, mire ő elkerekedett szemekkel fordul felém, majd tudatosul bennem, hogy is neveztem.

-Bocsi, nem aka-
-Semmi baj, tetszik TaeTae -kacsint rám, én pedig enyhe melegséget érzek szétáradni a mellkasomban. Pedig nincs is meleg.

Kínos csendben helyet foglalunk egymás mellett, de egyikőnk se szól a másikhoz.

Meguntam ezt az idegtépő pillanatot, és a táskámat felkapva a földről kezdtem el a fülhallgatóm után kotorni. Zsepi, szendvicsmaradék, valami összegyűrt lap...

És becsengetnek.

-Hát, nincs szerencséd -Jungkook hangja hidegebb mint ahogy eddig bármikor hallottam. Nem nézek rá, inkább kiveszem a matek cuccomat. Nincs kedvem vele beszélni, főleg nem ilyen kedvében.

Belép a tanár, mi pedig egy tiszteletteljes -és fáradt- meghajlással üdvözöljük, majd leülünk a helyünkre. Megkezdődik az óra, mindenki csendben figyel a tanár szavaira. Kivéve Jungkook. Ő az előttünk ülő Hoseok-al beszélget, hol papíron, hol szóban. Idegesítőnek találom, ahogy pár osztálytársam, és a tanár is.

-Jeon Jeong Guk, lennél kedves befejezni, vagy egy szaktanárival szeretnéd indítani az évet?

Padtársam nem szól semmit, lassan hátradől a széken, majd a tanár folytatja az anyagot.

-Hé, ideadnád a könyved? -ér a kezemhez, és egy kicsit megkocogtatja.
-Neked nincs?
-Úgy nézek ki? -nézek a padtársam asztalára, ahol csak a papírok vannak, amiken Hoseok-al beszélt.
-Ja, itt van. -csúsztatom oda a tárgyat elé, és visszafordulva a tanárnő gyilkos tekintetével találom szembe magam.

-Kim Tae Hyung, Jeon Jeong Guk, nem voltam elég világos?
-Bocsánat tanárnő, én csak -
-Kifelé a folyosóra! -parancsol ránk az ajtó felé mutatva.

Most komolyan...

-Tanárnő de...
-Feleselsz is? Igazgatóiba szeretnél kikötni már az első heteden? -kezd el pirosodni a tanár, ezért inkább kiviharzok a teremből, lassan követ Jungkook.

-Szépen elintézted. -ülök le a földre a fejemet fogva. -Apám meg fog ölni.
-Nem mintha én csináltam volna valami rosszat is. -foglal helyet mellettem, de én arrébb húzódok.
-Mivan, félsz tőlem? -nevet fel, és még közelebb jön hozzám. Frusztrál a helyzet, és ezt észre is veszi. -Gyere ölelj meeeeg.-fogja meg vállam és válasz nélkül megölel.

Istenem, ez olyan jó érzés. A menta illata, a füstszagú felsője, a fekete haja puhasága. A szívem egyre jobban zakatol a hirtelen ért tett-től, de ez semmi más. Csak rég öleltek meg így igazán. - legalábbis ezt hazudom magamnak.

-Ha már itt vagyunk, nem szeretnél eljönni a titkos rejtekhelyemre? -néz a szemembe kíváncsian, de én rosszallóan méregetem.
-Merre van?
-Inkább csak kövess. -ránt fel a földről, és már fut is ki velem az iskolából. A portás mérgesen, és szemrehányóan figyel minket, de nem akadályoz meg. Biztos volt már baja a társammal.

Már 2 sarkot is elhagytunk, de nem állunk meg. A tüdőm viszont nem bírja a tempót, így megkérem Jungkookot hogy lassítson.

-Hát, te se vagy valami sportember. -nevet rám miközben én fulladozom a sok futástól. -500 méter se volt.
-Ne-khem t-teh n-ne... -nem tudom befejezni a mondatot, túlságosan lihegek. Viszont ő felkuncog, és megvillantja aranyos nyuszifogát, amitől édesebb látványban sose volt még részem.
-Szerencséd hogy itt vagyunk, Tae -kezd el lassan sétálni, majd 5 méterrel arrébb befordul egy sötét sikátorba. Én követem, bár kicsit félek minek leszek részese.

-Woala! -nyit be egy rozoga fehér ajtón. Hát, pont erre nem számítottam.

A zöld színű falakon tájképek sorakoznak szépen beállított sorrendben, a barna íróasztal a szoba közepén kihangsúlyozza a szintén barnás-színű szőnyeg mintát, hiába papírok hevernek mindenütt. A háttérben R&B zene szól, ezzel keltve csodálatos hatást, a már így is gyönyörű szobának.

-Aztaaa... -tátom ki a szám, és beljebb merészkedek. -EZ ITT EGY IGAZI QUEEN GITÁR? ALÁÍRÁSSAL? -futok oda a tárgyhoz olyan gyorsan amennyire csak tudok, és mint egy csodát, bámulom.
-Ah, hogy az. Igen, eredeti -kacsint rám, mikor hátrafordulok, de inkább semmibe veszem ezt a tettét. -Hogy tetszik? -mutat körbe a szobán.-Tudom, csodálatos. Mint én. -húzza mosolyra a száját, én pedig halkan kuncogok egyet. Várj, mit csinálok?

-Nem rossz, bár nekem jobban tetszik a szobád. -mosolygok rá pimaszul, és egy kicsit elszáll az önbizalma. De amilyen gyorsan elszáll, olyan hamar vissza is tér.
-Oh, csak várj még.

Órákon át beszélgettünk. Kiderült, hogy ez egy ruhaboltként működött régen, de a szülei felhagytak vele, és Japánba költöztek, ő pedig itt maradt egyedül.

-Szóval ide szoktatok járni a többiekkel? -teszem fel a kérdést, ő pedig szégyenlősen lehajtja a fejét a földre.
-Ők még nem jártak itt.

Miért nem? -teszem fel magamnak a kérdést, de inkább nem teszem. Csak ülök, és hirtelen megpillantom a fehér órát a falon.

Délután 1 óra.

BASSZUS LEKÉSTÜK AZ ÖSSZES ÓRÁNKAT!!