~14. fejezet (2/2)~

Sára hibátlanul vitte végig a produkcióját, őrült nagy tapssal fogadta a többi csapat az előadása végén.

– Úristen, mekkorát táncoltál, Sára! – sikongatott Vivi.

– Ez még a főpróbán is túltett – ámult Dominik.

– Azt a mindenit, de jó volt – ingatta a fejét Tahi. – Ezzel nyernünk kell.

– Legjobb vagy – néztem a szemébe. Eddig kapkodta a levegőt, most kifújta magát.

– Azért még van hátra néhány szám – válaszolt.

– Ja, én nem a versenyről beszéltem – vágtam rá őszintén, mire vállba akart lökni, de kitérten a mozdulat elöl.

– Köszönöm a címvédő piros csapatnak a produkciót. Valóban impozáns volt, de kérném, hogy üljetek vissza a helyetekre, még nincs vége az estének – szólt ránk Róbert. – Világoszöldek. Tiétek a színpad!

Az egyik fiú megemelkedett a székből, majd a színpadra lépve belekezdett.

– Hát én egy kártyatrükkel készültem, de a pirosak tánca után ez inkább a ,,minek van" kategória lesz. Na, mindegy. Kezdjük.

A világoszöld fiú nem hogy elrontotta az egészet, még a végén mérgében szét is szórta a lapokat a színpadon.

– Akkor most megvárjuk, hogy felszedd – közölte Róbert szigorúan. Türelmesen megvárta, hogy összeszedjék az összes kártyát, aztán a világoszöldek vitatkozva visszaültek a helyükre, megállás nélkül hülyézve a fellépő társukat. – A következő csapatot szólítom. Világoskék.

A világoskék lány, akinek szalag volt fonva a hajába, és erős sminket viselt, odaszaladt a színpadhoz. A technikusra nézve biccentett egyet jelezvén, ,,mehet", majd kezdőpozícióba helyezte magát. A zene elindult, a lány ritmusra kezdett szteppelni. Marha jól csinálta, komolyan. Jó volt a zeneválasztás, ügyes a tánc, kifogástalan a koreó, csak egy baj volt. A nézők egy perc után elunták, így a végére már senki nem ámult annyira a világoskék tehetségtől. Visszafogott tapson kívül nem kapott semmit.

– Köszönjük a világoskék csapatnak – lépett Róbert a színpadra. – Az este utolsó előtti fellépője következik. Lila csapat.

Inez az emelvényre fellépve beállt a karika közepébe, majd elindult a Bad guy. Az első másodpercben mindenki felismerte, hangos ovációval fogadtuk a lilák fantasztikus zeneválasztását. Erősen indult a produkció, mindenki tapsolt és énekelt, ez Ineznek sok erőt adott látszólag. Majd ki tudja, mitől, de hamar kezdett zuhanni az előadás színvonala. A lány sorra hibázott, idegesnek tűnt. Inez a végére úgy érkezett el, hogy futva szaladt a karikája után, ami begurult a fotelek közé. Hát ja. Duh... Az egész lila csapat ordított a lánnyal, aki teljesen összetört, még a kísérőtanáruk csitítása sem ért semmit.

– Következzen az este utolsó produkciója. Szürke csapat – hívta Leventét a színpadra Róbert.

Egy Post Malone számra mutatványozott, megjegyzem, elég tehetségesen. A közönség már az első trükk után ujjongásban tört ki. Pontosan három perc elteltével, tökéletes időítéssel, amikor a zene lekeverésre került, Levente leugrott a korlátról, és egyenesen megállva a nézők előtt meghajolt.

– Ez volt a tizenegyedik produkció – szólalt meg a főszervező hosszas hatásszünet után. – Most pedig eljött az idő, hogy értékeljétek is őket. Beszéljétek meg egymás között, hogy mely előadásra adjátok a legkevesebb, egy pontot és így tovább. Értelemszerűen minden csapat a többi tíz csapat produkcióját értékeli, a sajátját nem. Az összesített szavazatok alapján az a csapat, amelyik a legkevesebb pontot kapta a többi csapattól, azonnal kiesik az IOV-ból, indul haza. Rajtatok a sor, ti döntötök – mondta a mikrofonba hangosan. – Ó, igen. Erre tíz percetek van.

Vivi csapatkapitányként maga elé húzta a lapot, majd a tollunkról levéve a kupakot a papír felé hajolt.

– Oké. Kezdjük – mondta.

– Merről? Legjobb vagy legrosszabb? – kérdezte Dominik.

– Legrosszabb – mondtam.

Próbáltunk közös nevezőre jutni, melyik volt a legrosszabb produkció, de mindenki más pártját fogta. Végül Vivi döntött, a világoszöld kártyás fiú kapta tőlünk az egy pontot. Kettőt kapott Inez, a hullahoppos. Hármat a sötétbarna ugrálóköteles. Négyet Dalma az éneklésére.

– Most komolyan – meredt ránk Tahi. – Mi bajotok van nektek, hogy nem pontozzátok le a furulyást?

– Vicces volt – tártuk szét a kezünket.

– Vicces? Ez? – hitetlenkedett a tanár.

– Tudja, tanár úr – kezdtem. – Ez a fajta humor, olyan mint a fizikaórái. Van, akinek érthetetlen – magyaráztam meg, a többiek hangosan felnevettek, még Tahiból is kibukott egy halk kuncogás.

– Kié az öt pontunk? – kérdezte Vivi, mire már mindenki megnyugodott.

A furulyásnak ítéltük az öt pontot. Hat pont a világoskék szteppelése. Viktor fejszámolása érdemelte ki tőlünk a hát pontot. Nyolc pontot kapott Andi, kilencet Panna. A szürkéknek adtuk a legjobb pontszámot.

– Hát tudjátok – kezdte Tahi elképedve. – Le a kalappal előttetek. Komolyan. Azt hiszem, amit most csináltatok, arra kevesen lennének képesek. Nem tudom, hogy számít-e, de nagyon büszke vagyok rátok. Adom a tíz pontot én is a szürkéknek. De ne hidd, Major, hogy nem vered le a tornász gyereket még így is, hogy maximum pontot kap tőlünk. A többi csapattól te kapod a tízet, ebben biztos lehetsz. Mert ezen a listán csak azért lett tízpontos a szürke csapat, mert te nem vagy rajta – biztatta a lány, mire Sára kihúzva elvigyorodott.

– Köszönöm.

– Az idő lejárt – jelentette be Róbert. – Kérem a lapokat.

A csapatkapitányok sietősen vitték ki a főszervező kezébe a papírokat, majd mindenki visszaült a saját csapatához.

– Köszönjük. A szavazás megtörtént. Most visszavonulunk, hogy összesítsük a pontokat. Hamarosan tudatjuk veletek az eredményt. Addig megkérném a kísérőtanárokat, hogy hogy felügyeljék a rendet – mondta, majd az összes narancssárga ruhás szervezővel együtt átvonult az étkezőbe.

A távozásukkal hirtelen mindenki beszélgetni, nevetni, szitkozódni vagy latolgatni kezdett. Mi csendben vártuk a folyamatot, szerettünk volna már túl lenni az egész estén. És habár tudtuk, hogy nagy valószínűséggel továbbjutunk, azért mindenki feszülten pillantott maga elé.

– Megvan az eredmény – közölte Róbert visszatérve minden előzmény nélkül. – Megkérném a tizenegy csapat fellépő versenyzőjét, hogy fáradjon ide hozzám, a színpadra. Tapsoljuk meg őket – kérte, mire mindenki odaállt egymás mellé, sorba. Ezek az utolsó pillanatok, amikor így, együtt látjuk őket. Az eredmény megszületett – jelentette ki újra. – Elsőként a legkevesebb pontot elérő, egyúttal távozó csapatot fogom mondani. Értelemszerűen legvégül pedig a tehetségkutató nyertesét jelentem majd be. Ne feledjétek, a döntés a ti kezetekben volt, az eredmény a ti összesített szavazataitok alapján született meg. Így aztán utolsóként végzett, ezzel pedig kiesett az idei IOV-ról, és pillanatokon belül elhagyja a tábort... - tartott szünetet. – Sötétbarna csapat.

Itt több dolog is történt egyszerre. Sötétbarna Regi egyből Pannára fogta az egészet, kiabálni kezdett vele. Sára egyből a védelmére kelt. A világosbarnák torkuk szakadtából ordítani kezdték a Senoritát. A világoszöldek és a lilák meg szimplán csak örültek, hogy nem estek ki a nevetségesen rossz produkciójukkal.

– A sötétbarna csapat számára véget ért a verseny, menjetek a házatokba összepakolni és pontosan fél óra múlva várjatok rám a főkapunál – utasította őket Róbert. – Sötétbarnák. Köszönjük.

A csapat idegesen lépett ki a játékterem ajtaján, mi pedig izgatottan vártuk, hogy folytatódjon az eredményhirdetés.

– Szeretném ismertetni a további eredményeket – nézett végig a táboron Róbert. – A tizedik helyezett nem más, mint... a világoszöld csapat. Gratulálok. Kilencedik helyen végzett... - szólt a főszervező. – Lila csapat. Hetedik helyen...

– Kimaradt a nyolc! – ordították többen is.

– Ha nem szakítanátok félbe, el tudnám mondani, hogy a hetedik helyen holtverseny alakult ki – baltázta le a szólongatókat egyből Róbert. – Világoskék és ezüst csapat.

– Elnézést, én szerintem kimaradtam – jegyezte meg értetlenül a furulyás srác.

– Nem, pedig hidd el, a te produkciód miatt háromszor számoltuk össze a pontokat, de mindig ugyanaz jött ki. Hatodik hely, világosbarna csapat.

– Nem tudom, ki adott ennyi pontot, de tartom a szavat, és előadom nekik még egyszer a Senoritát – jelentette be boldogan Bence, mire az egész teremben kitört a röhögés.

– Ötödik lett... a bézs csapat – folytatta Róbert. – Negyedik helyen végzett, épphogy lecsúszva a dobogóról a sötétkék csapat. A nagy IOV-tehetségkutató harmadik helyezettje pedig... a pink csapat.

A teremben mindenki hangosan tapsolni kezdett, Panna pedig széles vigyorral sétált a csapatához, és belekezdett a történeteibe.
Ketten maradtak a színpadon. Sára és a szürke Levente.

És akkor jöhetnek a tippek, hogy én személy szerint kinek szurkoltam a hajrában, mert itt már nem volt mindegy, ki lesz az első, hiszen a győztes jutalomban részesül. 

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top