Reggel korán ébredtem, még Dominik sem kelt fel. Hagytam tovább aludni, csak halkan kisurrantam a házból. Bármit megadtam volna egy jó kávéért, azonban még az étkező sem volt nyitva, vagy egy óra múlva lehet csak reggelizni menni.

,,A kilátóban" – írtam Sárának, tudtam, hogy nincs még ébren, mert kijelezte az insta, hogy legutóbb 3 órája volt elérhető. Majd ha felébred, látja. Felérve a faszerkezetbe, leültem a lépcsőhöz legközelebbi helyre, és lehunytam a szemeim. Hideg volt az idő, hiszen még a nap is csak most kezdett el felkelni.

Az idő gyorsan telt, mire újra kinyitottam a szemeimet, már a nap is felkúszott az égre, hangokat hallottam a kilátó aljából. Pár pillanattal később Vivi és Dominik léptek mellém, és ők is helyet foglaltak.

– Sára? – húztam fel a szemöldökömet.

– Még alszik – legyintett Vivi lemondóan. – Tegnap későn aludt csak el. Vagy inkább korán...

Nagyjából negyed órát beszélgettünk, mikor Sára jelent meg előttünk nagy mosollyal az arcán.

– Sziasztok – köszönt.

– Tekebajnok – vigyorgott rá Dominik, én pedig azon voltam, hogy csak maradjak a helyemen és meg ne fojtsam... Tekebajnok, nagyon vicces... Szerencséje, hogy Sára semmiről sem tud.

– Mióta vagytok itt? – ült le mellénk.

– Úgy negyed órája – válaszolt Vivi. – Épp rólad beszéltünk.

Megosztottuk vele, hogy jobbnak tartjuk, ha egyéni vagy páros feladatoknál ezúttal nem ő vesz részt, akármi is legyen az, ugyanis eddig ő minden egyes próbánál ott volt, és egyszer sem panaszkodott, pedig biztosan nagyon kimerült. Egyetértett a felvetésünkkel, így a hűvös nyári reggelen négyen együtt indultunk az étkező felé, hogy elfogyasszuk a reggelinket.

Leültünk a szokásos asztalunkhoz, és nekiláttunk... volna a reggelinek, ha Kocsis nem zavar be. Egyszerre érkezett mindegyünknek az értesítés, miszerint Kocsis élő videót indított. Mindenki megnyitotta az Instát, együtt figyeltük a történéseket. Több Szirteses diák is jelent volt, a kommentek csak özönlöttek.

,,Na, mi van, kiestünk?"
,,Sziasztok, nyertünk a bográcsfeladatnál?"
,,ÉRTSÉTEK MÁR MEG, A BOGRÁCSOZÁS NEM FELADAT VOLT!"
,,Hangosabban, A HÁTSÓK NEM HALLJÁK!"
,,Lol"
,,Láttátok Rajmund és Sára feltöltött képét? A csónakosat?"
,,Aha, brutál lájkszámot kapott..."
,,Nem csoda, Rajmi rajta van póló nélkül..."
,,Vagy a fürdőruhás Major Sára kapott ennyi lájkot. Durván tízes a csaj."
,,Mindig is az volt"

Kocsis folyamatosan kérdezgette, hogy jól halljuk-e.

,,Igen, jó a hang."
,,Halljuk, igazgató úr!"
,,Igen, kristálytisztán"
,,Bojler eladó"
,,:D"
,,Ott egy nő Kocsis mellett."
,,Neee, tényleg..."
,,Kocsis nője van adásban, vagy wtf?"
,,Lehet, hogy nászúton vannak a suliban"
,,XDDD"

– Először is. Köszönöm, hogy a kora reggeli órák ellenére ennyien itt vagytok – kezdte a beszédét Kocsis. – Mint többen észrevehették, nem egyedül vagyok, itt van velem Kati is. A titkárságról. Szóval Kati nem véletlenül van itt ma velem – folytatta.

,,Gondoltuk, papi, ne szívass már, mondjad!"
,,Jaja, engem is hív anyám reggelizni..."
,,Nekem a reggelim ette meg anyámat"
,,LMAO"
,,Rég lejárt, barátom..."

– Az egyik bejelentenivalóm az, hogy nagy örömömre a Szirtes csapat is néz minket – vigyorgott a kamerába, Kati pedig csak szimplán ült tovább fapofával. – A másik, amit szeretnék közölni, hogy amit most láttok, az a nagy sikerű KŐB-adás egy újabb része, és máris kapcsolódik az élőmbe egy meglepetésvendég, akivel beszélgetni fogok. Elsőként szeretném, ha sok szeretettel fogadnátok Major Milánt, akivel a nővéréről, Sáráról fogunk kicsit beszélgetni. Előtte azonban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Sára öccse siket, így Kati a jeltolmács szerepét tölti be a beszélgetésben. Nyomatékosan megkérnék mindenkit, hogy mellőzze a trágár, sértő, kirekesztő kommenteket, aki ezt a szabályt megszegi, az szeptemberben nálam kezdi a tanévet. Értitek? Világos? Jelezzétek – kérte.

,,Igen."
,,Rendben."
,,Oké."
,,Értettük."
,,Rendben."
,,Vettük, góré, mehet a KŐB"

Az igazgató mihelyt elolvasta a kommenteket, bólintott és behívta Milánt az élőbe. Sára öccse márkás pólóban, zselés hajjal és hatalmas vigyorral jelent meg mindenki képernyőjén.

– Szervusz, Milán, köszönöm, hogy vállaltad a szereplést az élőmben – mondta Kocsis jól érthetően, Kati közben sebesen jelelt Milánnak.

A kommentszekció beindult, és mindenki számára kellemes meglepetésként fogadott minket az a tény, hogy ezúttal senki sem trollkodott, hanem kulturált, kedves kommenteket írtak.

– Milán, mondanál pár szót, mit csinált Sára a verseny előtt? – kérdezte Kocsis.

– Elmentünk a mekibe – fordította Kati.

– Hát hogyne, érthető. És mit mondott neked, mit vár a versenytől? Beszéltetek ilyesmiről?

– Beszéltünk róla. Azt mondta, célja megnyerni a versenyt, mert szeretné bebizonyítani, hogy képes rá.

– Kinek szeretné bizonyítani? – érdeklődött Kocsis mosolyogva.

– Csak magának. Másoknak már nem tartozik semmivel.

– Értem. Köszönöm az őszinte választ. Most jönne egy kicsit viccesebb része a beszélgetésünknek. Én kérdezek, gyorsan kell válaszolni – mondta Kocsis, a fiú biccentve jelelt, Sára pedig felnevetett.

– Mit mondott? – kérdezte Dominik.

– Hogy nem rajta múlik a gyors válasz, hanem a nőn – segített ki minket, ezúttal már mi is nevethettünk. Kati ezt persze nem fordította.

– Na, akkor kezdjük is – tapsolt egyet Kocsis. – Mi Sára kedvenc illata?

– Fahéjas narancs.

Így ment ez sokáig, az igazgató kérdezett, a kiscsákó válaszolt. Jó fejnek tűnt, szívesen megismerkedtem volna vele is, már az első pillanattól fogva lerítt, hogy Major.

– Mi Sára kedvenc személyes holmija?

– Valami cipő... a – legyintett Kati.

– Milyen valami cipő? – kiáltott fel Sára, mire több csapat is felénk fordult. – Air Jordan! A Jordanemet válaszolta az öcsém – mondta felháborodva, majd lenyugodva visszaült a helyére.

– Ami nélkül Sára nem tudna élni? – jött a következő kérdés.

– Tánc – fordította Kati.

– Nos, Milán, köszönöm, hogy itt voltál, és segítségeddel kicsit jobban megismerhettük a versenyben szereplő nővéredet – hálálkodott Kocsis.

– Szívesen. A szirteses lányok instán ezen a néven találnak meg... - folytatta Kati, de Kocsis kilökte Milánt a live-ból és úgy folytatta.

– Nem, nem, köszönöm, vége az interjúnak. Most pedig következzen Dominik pultosa.

A kommenteket olvasgattuk mindannyian, szerencsére egy negatív hozzászólás sem érkezett, senki nem említette Milán siketségét.
Kis idő múlva visszatértünk Kocsis élőjéhez, a reggeli további része jókedvűen telt. Egészen addig, amíg be nem jöttek a szervezők és ki nem osztották a különféle színű borítékokat.

– Szép napot! – köszöntött minket Róbert, majd ki is sétált az épületből.

– IOV-tehetségkutató jelentkezési lap – olvastam fel a lap tetején látható szöveget. – Oké, itt van – hajtogattam ki az egészet, majd folytattam. – Kedves csapatok! Ma este megrendezésre kerül a nagy IOV-tehetségkutató!

– Ó, basszus – forgatta a szemét Vivi.

– Kábé – értett egyet Dominik is.

– Folytasd – kérte Sára, így továbbolvastam.

– Csapatonként válasszatok ki egyvalakit, akit beneveztek a tehetségkutatóra, és aki háromperces produkciójával képvisel benneteket. A mellékelt jelentkezési lapon tüntessétek fel a tehetségkutatón részt vevő nevét és produkciója műfaját. Ezen a leadást követően már nem lehet változtatni. A jelentkezési lap leadására délelőtt tíz óráig van lehetőségetek. A nagy IOV-tehetségkutató este hét órakor kezdődik a játékteremben. Az előadásokat ti, az IOV versenyzők értékelni egy pontozásos rendszerrel, a legkevesebb pontot szerző előadó pedig csapatával együtt távozik a versenyről. Mindenkinek eredményes felkészülést és jó próbálást kívánunk a mai napra. Tehát hétkor kezdetét veszi a nagy IOV-tehetségkutató – fejeztem be, és lecsaptam a levelet az asztalra. – Na, baszki – mondtam őszintén, mire mindenki egyetértően bólintott.

– Menjünk a kilátóba, üzenek Tahinak is – állt fel Vivi az asztaltól, mi pedig bólintva követtük a példáját.

A kilátóhoz érve Tahi már ott várt minket, és izgatottan vette át Rajmundtól a borítékot, majd a homlokát ráncolva elolvasta a levelet.

– Hmm. Tehetségkutató. Gondolom, Majort nevezzük – mondta ki azt, amire mindenki gondolt.

– Nyilván az lenne ésszerű, de... - kezdte Vivi.

– De mi?

– De pont ma beszéltük, hogy mennyi feladaton vett már részt, és lehetőség szerint hagyjuk ki a következőből, hogy kifújhassa magát – sóhajtottam. – Erre megint mehet, ráadásul egyedül.

– Semmi gond, megcsinálom – jelentette ki Sára határozottan.

– Várjunk egy kicsit – tette fel a kezét tanárunk. – Major, ez hanyadik feladatod lenne zsinórban?

– Ötödik – felelte Dominik, mire Tahi csak a fejét ingatta.

Mind az öten a kilátó tetején ültünk, hátunkat a fadeszkáknak vetve, mérlegeltük a lehetőségeket. Nyilván, mint senki, én sem szerettem volna kitenni Sárát nehézségeknek, hiszen fontos volt nekem.

– Valami titkos tehetség? – nézett mindenkire. Én és Dominik a fejünket ingattuk, azonban Vivi ragyogó szemmel nézett ránk.

– Általánosban nyertem egy Ki mit tud?-ot azzal, hogy a nyelvemmel masnit kötöttem a számban lévő cseresznyeszárra – gondolkodott hangosan, mire mind hevesen ellenkezni kezdtünk.

– Nem hinném, hogy ez jó ötlet... – köszörülte meg a torkát Dominik.

– Á, inkább hagyd – mondtam visszatartott röhögéssel.

– Oké – vont vállat a lány.

Arra jutottunk, hogy Sára áll ki mégis, ő fogja este a csapatot képviselni. Én elkezdtem kitölteni a jelentkezési lapunkat, míg a többiek beszélgettek.

– Megvagyunk – kattogtattam a tollat. – Utolsó esély, Major, hogy visszalépj.

– Nem lépek vissza – mosolygott rám rá, mire az én stresszes arcom is meglágyult.

– Jó, akkor ezt elviszem és benevezlek – lengettem a lapot előtte.

– Jövök veled, nézzük, hogy mások mit terveznek – mondta Vivi, én pedig átléptem a fapadok felett, és "véletlen" nekimentem Sára vállának.

– Öhmm... Én kérek elnézést, hogy itt vagyok – nézett rám furcsán.

– Semmi baj, Major, csak nyugodtan – vigyorogtam, és valamiért ő is elmosolyodott.

– Most haragudnék rád, csak az a baj, hogy túl aranyosak a mosolygödreid – mondta ki hirtelen a gondolatait, amit szerencsére csak én hallottam meg, még úgy is, hogy suttogott. Mellé lépve közel hajoltam a füléhez.

– Köszi, Major, mondták már – súgtam oda neki, mire kissé bepirult. Ó, dejszen én csak egy mondatot mondtam, nem értem, mi érintette meg ennyire... – Major, minden oké? – nevettem a szemébe nézve.

– Menjetek már! – siettetett minket idegesen, mert hát neki kínos helyzet volt, én meg kiélveztem. Vivi mindenesetre nem értette, mi baja van Sárának.

– Na, gyere, Rajmund – húzott lefele.

– Jó is, hogy jössz, mert – fogtam a CsK kitűzőt a kezembe, majd átadtam Vivinek – ez igazából már téged illet.

– Ó, tényleg – vette át mosolyogva. – De ráért volna este is.

– Mindegy – legyintettem, majd tovább sétáltunk a füves úton, hogy leadjuk Sára jelentkezési lapját.

------------------------------

Nagyon kell figyelnem arra, hogy nehogy Sára szemszögéből írjam a Rajmundos történetemet, mert a könyvből csak másolom a neveket, és néha megkavarodok, szóval bocsi, ha láttok elírást vagy hibát, de nyugodtan jelezzétek! <3