Vacsora után mindenki visszament a játékterembe, mi csak ugyanoda visszaültünk, ahol étkezés előtt Jengáztunk. A többi csapat nem invitált minket, de akkor is ott voltunk a közösségben, akár nyitottak felénk, akár nem. A többiek UNOztak, én meg csak figyeltem őket.

- Ne már, ha van plusz négyed, akkor dobd. Nyugodtad dobd a plusz négyet – kérte Sára Kerit.

- Jó, de nem akarom, hogy leüssön – suttogta a fiú Dominikra utalva.

- Dehogy. Miért ütne le?

- Ő mondta – mutatott Vivire.

- Én? Én nem – cáfolta egyből Vivien.

- De. Amikor bemutattad magatokat – magyarázta halkan.

- Azt mondtam, bunyósként ismerik. Egyébként pedig ne foglalkozz vele – legyintett nevetve.

- Miért? Nem igaz?

- De – nevetett Vivi továbbra is.

- Mennyi volt? – ült vissza Dominik. – Nyolc?

- Tizenkettő – hezitált Keri. – De lehet nyolc, te tudod, csak ne bánts.

- Mi? – kérdezte értetlenül. – Most nyolc vagy tizenkettő?

- Dominik, vegyél fel tizenkettőt – szólt közbe Sára nevetve.

- A francba – forgatta a szemét.

Dominik megállás nélkül bosszankodott, de közben jelzett a telefonom. Kocsis Instagramon főzött, elindult a KK, azaz Kocsis Konyhája. Bármit is foglal ez magába... Gulyáslevest készített, közben folyamatosan magyarázott a Szirteses tanulóknak, akik egyfolytában kommenteltek.

- Ez mi? Amit néztek? – kérdezte Andi.

- Az igazgatónk – feleltük egyszerre.

- Mit csinál?

- Gulyáslevest – válaszolta Dominik.

- És... miért? – értetlenkedett.

- Hát ez az, amire valószínűleg csak ő tudja a választ – mondta Vivi.

- Érdekes... - jegyezte meg.

Időközben én is beszálltam játszani, előttem Laci rakott le plusz négyes kártyát, utánam meg Sára jött, gondoltam szívatom kicsit.

- Nálad van a plusz négy, ugye? – kérdezte.

- Mit gondolsz, Major? – kérdeztem tőle vigyorogva.

- Nálad van. Ne kímélj, dobd.

- Bocs – néztem a szemébe. – Bocs Laci – tettem hozzá, majd ledobtam a visszafordító lapom.

- Na, ne már – dühöngött a fiú. Én pedig közben vigyorogva Sára felé mutattam a lapjaim, ami között ott volt a plusz négyes lap. Nem dobtam le Sárának, hát persze, hogy nem. J

- Kösz – tátogta mosolyogva.

A következő körben mikor Sára jött, kissé elgondolkodott. Felháborodással néztem rá, hiszen megmentettem az előbb.

- Gyerünk, Major, dobj valami jót – közöltem.

- Nem tudom... - gondolkodott el.

- Hallod, az előbb megmentettelek, Major! – álltam fel a fotelből fenyegetőn, mire hangosan nevetve megrázta a fejét.

- Jó, tessék, válassz – mutatta felém a pakliját.

- Na, így mindjárt más. Add ezt – vettem el kék kettest.

- Ők ugye nem értik ezt a játékot? – kérdezte Keri.

- De, csak sajátosan játsszák – legyintett Vivi.

Fél tizenegy lehetett, mikor a csapatok kezdtek visszamenni a házukba. Mi is lassan megindultunk Andiék csapatával a házak felé, de útközben összetalálkoztunk a pink csapattal. Elképesztő, hogy az a lány mennyit tud beszélni. Mikor visszaértünk a szálláshelyre, Dominik szinte bemenekült Panna elől a házunkba, eléggé kikészítette őt. Sára már indult volna be a lányokkal a bungalóba, mikor utána szóltam.

- Izgulsz?

- Nem – mondta.

- Oké. Aludj jól, Major, holnap rajtunk a világ szeme – mosolyogtam rá.

- Te is – biccentett, és pedig beléptem a házunkba.

Gyorsan letusoltam, majd befeküdtem az ágyamba. Átpörgettem az Instát, de semmi fontosat nem láttam, ezért alvás hiányában lehunytam a szemem. Vajon mikor lesz a holnapi verseny? Hajnalban? Reggel? Vagy a nap többi részében? Lehet, hogy eltaláltuk a kacsás feladatot? Mindesetre, ezek a kérdések holnap már meg lesznek válaszolva.

Reggel, én ébredtem fel először, de Dominik is pár perccel később kinyitotta a szemét. Mielőtt reggelizni elmennénk reggelizni, szerettem volna felhívni anyát, így a házból kilépve csörögtem párat, de hamar felvette.

- Szia, Rajmund! – köszönt.

- Jó reggelt, anya! Otthon minden oké?

- Persze, tegnap végül elmentem még állatorvoshoz, de már minden rendben van. Örsike és Rami hiányolnak nagyon.

- Őket is üdvözlöm.

- Láttam, hogy te mész a feladatra. Sárával – mondta, én pedig éreztem a hangján, hogy mosolyog.

- Anyaa...

- Nem, nem baj. Nem akarsz beszélni erről, megértem. Mindegy, majd hívj, ha lesz időd.

- Oké, szia!

- Szia.

Indultam vissza az ajtó felé, de éppen akkor lépett ki Dominik.

- Megyünk reggelizni? – kérdeztem.

- Igen, téged akartalak megkeresni.

Elindultunk az étkező felé, belépve beálltunk a svédasztal sorába, majd a tálcáinkkal a kezünkben leültünk Viviék mellé.

- Jó reggelt! – köszöntünk nekik. – Tudunk valamit? – érdeklődtem.

- Semmit az égvilágon – felelte Sára.

- Klassz – ismertem el, aztán a kenyeremre sonkát és sajtot dobáltam, majd egy adag ketchupot nyomtam a szendvicsemre, és végül jóízűen beleharaptam.

- Na, Kocsis üzent – mondta Vivi.

- Hogy? – kérdezte Dominik.

- Hogy mi van Rajmunddal és Sárával – olvasta fel. – Megírom, hogy még itt vagytok.

- Kíváncsi lennék, mit gondolnak mások – tűnődött el Dominik, erre Sára körbenézett.

- Az arany csapat szerint nem ma megyünk a feladatra, a sötétkékek filmről beszélnek, Van Diesel, talán. A pinkeknél Panna beszél megállás nélkül, a halvány rózsaszín lányok szerint itt lesz a feladat a táborhelyen, a türkizek a reggeliről beszélnek, egyiküknek nem ízlik a sajt.

- Oké, Major, mi volt ez, és hogy csináltad? – kérdeztem elképedve.

- Semmi, csak... jól olvasok szájról.

- Mégis mennyire? – érdeklődött Vivi.

- Ennyire – vigyorgott.

Mi éppen végeztünk az evéssel, amikor Róbert két másik narancssárga ruhát viselő szervezővel belépett az étkezőbe, és elkiáltotta magát.

- A feladatra felírt csapattagok tíz perc múlva álljanak készen a főbejáratnál. Tíz perc! – fordult körbe. – Ó, és nem árt, ha a feladaton részt vevő csapattagok fürdőruhával is készülnek – tette hozzá, majd kiment.

Abban a pillanatban eluralkodott a fejetlenség a csapattagok között. A legnagyobb őrület közepette mi mind a négyen nyugodtan álltunk fel az asztalunktól, és még a tálcáinkat is visszavittük, holott ezt rajtunk kívül nagyjából senki nem tette meg.

- Köszönöm életem – vette át az én tálcámat is a konyhásnő, és körbenézett. – Hát ezekbe meg mi ütött?

- Elfogyott a lekváros bukta – közöltem. – Rosszul viselik... - tettem hozzá.

- Még ilyet – csodálkozott a konyhás, majd kiléptünk az étkezőből.

Volt még öt percünk, de mi oda sétáltunk a kapuhoz, ráérősen vártuk a többieket, hogy indulhassunk a feladatra.

- Mindenhol káosz, csak a Szirtes-csapat áll készen. Csak nem azt akarjátok, hogy büszke legyetek rátok? – kérdezte Tahi.

- Azért ne essünk túlzásba – vágtam rá.

- Helyes. Készen álltok?

- Igen.

- Tudjátok, hogy mire?

- Nem.

- Nagyszerű – dünnyögte a tanár. – Akkor mindent bele. Egyébként próbáltam puhatolózni a többi tanárnál, de nem túl kommunikatívak velem. Még az étkezések alkalmával is egyedül ülök...

- Gondolt már a tanár úr esetleg arra, hogy a tekintetéből áradó masszív embergyűlölet lehet a probléma okozója? – kérdeztem eltűnődve.

- Fehér, most már közel jársz ahhoz, hogy szájba verjelek – mondta, mire felnevettünk.

- Esetleg itt az ideje, hogy tanár úr is szocializálódjon egy kicsit... - jegyezte meg Dominik.

- Kérném a feladatra induló csapattagokat, hogy jöjjenek ide – kiáltott Róbert.

- Indultok – mondta Vivien. – Sára, Rajmund ügyesen – mondta, majd átölelt minket. Dominikkal csak összeöklöztünk, végül Tahi intézett hozzánk pár szót.

- Nem tudom, mi vár rátok, fogalmam sincs, mit jelent a gumikacsás kép, pragmatikus ember vagyok, engem ezek a talányok és fejtörők az őrületbe kergetnek. De hiszek bennetek. Nem is. Bízom bennetek. Sára, benned azért, mert ügyes vagy és kitartó, Rajmund, benned pedig azért, mert tudom, hogy bármi is várjon rád, te vagy így, vagy úgy, de megoldod. Kamatoztasd az idegesítő tudásodat, hogy mindent megúszol, és ne ess ki. Sok sikert, gyerekek, maradjatok versenyben – kívánt sikert, mi meg elindultunk Róbert felé.

- Fehér – szólt utánam Tahi. – Soha nem mosod le magadról, hogy megfogadtad a tanácsomat. Te kis szófogadó – röhögött behúzott nyakkal.

- Így van. Éppen ezért most nagyon kell vigyázni, hogy továbbjussunk, mert ha nem, akkor az a tanár úr hibája, hiszen Ön küldte Sárát és engem... Úgyhogy csak ki ne essünk, ki ne essünk – tettettem a rémültet.

- Meg ne próbáld! Fehér! Nem mered! Hallod, Rajmund! Viselkedjél. Sára, figyelj rá, jussatok tovább! – hervadt le a mosolya.

- Ugye az nem komoly, amit Tahinak mondtál? Nem ejtenél ki minket csak bosszantásból? – kérdezte Sára.

- Viccelsz, ugye? Én innen maximum akkor megyek el, ha valaki legyőzött. Viszont imádom Tahit idegesíteni. Az a második legjobb dolog abban, hogy itt vagyok.

- És mi az első? – érdeklődött, mire elmosolyodtam.

- A rejtélyes gumikacsás feladat. Mi más? – hazudtam. Hát persze, hogy te, Major, mi más...

Andiék időközben beszálltak egy kisbuszba, így szállítottak minket az első feladatra. Ami Tiszafüred volt.