Egészen ebédig a pusztára néző kilátóban voltunk, és egy kis idő után rájöttünk, hogy csak akkor látszódunk, ha felállunk, és úgy nézünk ki. Ha viszont leülünk odafent, a kilátó oldalai tökéletesen elrejtettek minket.

Valamikor egy körül döntöttünk úgy, hogy elmegyünk ebédelni, így lesétálva a kilátó lépcsőfokain visszaindultunk az étkező épületéhez. Mire mi odaértünk, a legtöbben már túl voltak az ebéden. Mi Dominikkal rögtön tudtuk, mit kérünk, én sült krumplit szedtem sonkával és pulykával, Dominik pedig a túrós csuszát választotta. Sára jázminrizzsel evett csirkecombot, és Vivi éppen a konyhásnővel igyekezett megértetni magát. Mi addig leültünk az asztalhoz, de nem sokkal később Vivi is beült mellénk.

- Mit kaptál? – érdeklődött Sára.

- Tésztát – vigyorgott boldogan.

- Jó étvágyat – szólt körbe Major.

- Neked is – feleltük.

Ebéd után kiléptünk az étkezőből és a bejárati kapu előtti asztalokhoz közeledtünk. Körbeültük az egyiket, én pedig elővettem a CsK kitűzőt a zsebemből.

- Hogy legyen? – kérdeztem.

- Nem hiszem, hogy nagy ügyet kell kerekíteni ennek a dolognak – ingatta a fejét Dominik.

- Szerintem sem. Róbert azt mondta, hogy ez nem feladat, hanem jelképes dolog – vonogatta a vállát Vivien.

- Nem értek egyet – ellenkezett Major. – Kapitányt választani csapaton belül is igen komoly döntés. Még ha banálisnak tűnik, akkor is – mondta határozottan.

- Oké, folytasd – kértem.

- Köszi. Szóval. Szerintem attól, hogy ez nem feladat, szándékosan dobták be a szervezők. Tét nélkülinek tűnik, ártatlannak, és ahogy Vivi mondta, pusztán jelképesnek, de ez nem igaz. Higgyetek nekem, minden csapat tagja egymásnak fog menni emiatt, ez tuti... - mondta baljósan.

- Honnan tudsz erről ennyit? – érdeklődött Vivi.

- Amióta az eszemet tudom, csapattag voltam a tánc miatt. Ez nem véletlen a szervezők részéről, mert az a csapat, amelyik nem összetartó, az esélytelen a győzelemre – fejezte be.

- Aha, értem – gondolkodtam. – És akkor mit tanácsolsz?

- Szerintem fontos időben, a kezdet kezdetén lefektetnünk a szabályokat. A saját szabályainkat. Én azt mondanám, hogy háromnaponta adjuk tovább a kitűzőt egymás között, így elvileg mindenkinek lesz esélye kapitánynak lenni. Persze csak ha nem esünk ki közben.

- Ez tetszik – biccentett Dominik.

- Nekem is – értett egyet Vivi.

- Csináljuk így – helyeseltem.

- Oké. Ki lesz az első kapitány? – kérdezte.

- Én nem szeretném kezdeni – hátrált ki Vivien.

- Dettó. Mindig szólóban voltam – mondta Dominik is, mire Sára rám nézett. Mosolyogva felkaptam a kitűzőt és felé nyújtottam.

- Ez téged illet elsőként.

- Miért? – lepődött meg.

- Viccelsz? Ezek után nem kérdés, hogy te leszel az első kapitányunk. Egyetértetek? – fordultam Vivihez és Dominikhoz.

- Abszolút – felelték mindketten.

- Vedd el – néztem a szemébe, mire ő feltűzte a pulcsijára, ott virított a CsK felirat.

- Köszönöm – pillantott büszkén. – Te találtad ki a lávás megoldást. Lehettél volna te az első...

- Lehettem volna. De nem lettem – ajándékoztam meg egy mosollyal.

Megállapodtunk, hogy történjen bármi, háromnaponta váltjuk a csapatkapitányt. Először Sára, aztán én, engem vált Vivi, utolsóként pedig Dominik kerül sorra.

- Na, akkor erről ennyit – tapsolt Vivien.

- Még nem egészen – szólt Sára. – Született egy döntés, és ezt rögzítenünk kéne. Az a biztos.

- Ne már – dünnyögtem. – Megbeszéltük, egyetértettünk, kitűzőt is kaptál, mi kell még? – kérdeztem fáradtan. Erre lehajolt hozzám, és kissé erőteljesen meglökte a vállam, ennek következtében pedig leestem a padról. Rögtön felpattantam, és nevetve leporoltam a ruhám, Vivi és Dominik visszatartott röhögéssel figyelték a történéseket.

- Oké, Major, ugye tudod, hogy most rohadt nagy bajban vagy? – indultam meg felé. Folyamatosan követtem, ő nevetve esküdözött, hogy nem direkt volt. Sarokba szorítottam, a nevetésem már majdnem kitört belőlem, de nem tudott kitérni előlem.

- Ne, ne – nevetett megállás nélkül. – Véletlen volt! – kiáltozta nevetve, én pedig elé léptem. Ő nevetve leguggolt, és várta mi történik. Először nem tudtam, mit fogok csinálni, aztán támadt egy jó ötletem. Elővettem a telefonom, és mikor már nem értette, mi van, felnézett, erre én lefotóztam.

- Töröld ki – kiabálta.

- Nem – röhögtem, és előrefutottam.

- Töröld ki azt a képet! – indult utánam. – Vagy legalább mutasd meg, mennyire rémes – kérte.

Viviék értetlenül, mégis nevetve figyeltek engem és Sárát. Ők csak a padon ácsorogtak, és szórakoztak.

- Most ilyenkor mi van? – kérdezte Vivi összezavarodva.

- Nem tudom – gondolkodott Dominik.

Major beért engem, én feltartottam a kezem a levegőben, hogy nem tudja elérni a telefont. Egy fejjel voltam nála magasabb, így belátta, hogy elvenni nem tudja, könyörgőre vette a figurát.

- Kérem a telefont.

- Nem.

- Add ide – nézett a szemembe. Igaz, csak egy másodperc töredéke volt az egész, de a szeme gyönyörű volt. Szerencsére nem tudhatta, hogy mire gondolok, csak visszatartott nevetéssel várta a válaszom.

- Nem.

- Csapatkapitányként követelem, hogy add ide! – utasított.

- Ez hatalommal való visszaélés. Leváltalak! – röhögtem az arcába, majd Dominik felé pillantottam. – Leváltom. Nem vagyok elégedett a kapitányunkkal – kiabáltam, de a számra tapasztotta a kezét.

- Azt mondja, sosem volt még ennyire elégedett senkivel – szólt Viviéknek. Hahaha... J

- Pont ezt hallottuk mi is – biccentett Dominik.

Nevetve nézett rám Major, és még mindig betapasztotta a számat. Sóhajtva megingatta fejét, majd így szólt:

- Véletlen volt. Tényleg. Csak a válladat akartam meglökni.

Mosolygós szemmel biccentettem, és leengedtem a karom a telefonnal együtt, ekkor levette a számról a kezét, mire én benyálaztam a kiszáradt ajkaimat és elmosolyodtam.

- Tudom – mondtam.

- Jól szórakoztok? – kérdezte hirtelen egy hang mögülem.

- Igen – válaszolt őszintén Sára a narancsruhás szervezőnek.

- Akkor jó – mosolygott ránk. – Tessék, további jó szórakozást – nyomott Sára kezébe egy piros borítékot, majd elment.

- Ó, a rohadt... - káromkodott Dominik.

Mind beültünk egy körbe és agyalni kezdtünk.

- Akárhogy nézem, ez egy gumikacsa – jelentette ki Vivi. A borítékba rejtett fénykép semmi mást nem ábrázolt, csak egy kacsát. A feladatra két versenyzőt kell küldenünk.

- Mutasd – vette át Dominik Vivientől.

- Gumikacsa – töprengtem. – Gumikacsaverseny?

- Olyan van! – csettintett Sára bólintva.

- Tényleg. De... az hogy lehet feladat? – jutott Vivi eszébe.

- Az csak szerencse kérdése, semmi befolyásunk rá – segítette ki Dominik.

- Ez igaz. Elvetjük? – kérdeztem.

- Ne vessük el, de adjunk neki kevés esélyt.

- Oké.

- Nincs rajta semmi – fújt rágólufit Vivien.

- Kacsa. Akkor gondolom víz – töprengett Sára.

- De vajon mi leszünk vizesek vagy a feladat? – kérdezte Vivi. Jogos kérdés.

- Hát ez az. Ha kacsákat kell megfigyelnünk, akkor a feladat vizes – tűnődött Major. – Ha be kell mennünk a vízbe, akkor meg mi...

- Meg kell figyelnünk kacsákat távcsővel?

- Miért kellene kacsákat megfigyelnünk távcsővel? – nézett rá furán Dominik.

- Hát nem tudom, ez is benne van.

Ezek után vitát nyitottunk a távcsővel való gumikacsa, avagy igazi kacsa megfigyeléses dologról, aminek Dominik vetett véget egy kérdéssel.

- Várjatok. Ezekhez két ember kell? Mindkét tippünk egyemberes feladatnak tűnik. A szervezők viszont csapatonként kettőt várnak – mondta.

- Jogos. Félrementünk a tippelésben, sztornó az egész – közölte Vivien. – Kezdjük újra.

- Igazatok van – mondta Sára. – Nagyon elmentünk, és lehet, hogy ez sokkal egyszerűbbre utal.

- Mire gondolsz? – kérdeztem.

- Hát szerintem. Kacsa. Víz. Két ember. Ez fizikai feladat lesz, mindkét csapattag erőnlétit kap. Én úszást mondanék.

- Igazad lesz – mondtam. – Ez erőnléti.

- Meggyőztetek – ismerte el Vivien is, mire Dominikra néztünk.

- Nincs jobb ötletem, ez szerintem is valami úszós, gyorsasági cucc lesz.

A következő pillanatban az egész szerkezet megmozdult alattunk, a lépcső is nyikorgott.

- Mi ez, King Kong az Empire State Buildingen, vagy mi a szar? – néztem lefele nevetve.

Tahi feje bukkant elő, teljes terjedelmével tornyosult előttünk, eltakarva még a napot is az égbolton.

- Mit kerestek itt?

- Nyugalmat – feleltem.

- Az itt van – ismerte el. – Ne szokjatok ide, nem látni rátok.

- Mit gondol a tanár úr, miért ülünk itt? – kérdezte Dominik, mi pedig visszafojtott nevetéssel vártuk a választ.

- Az mi? – kérdezte a borítékra pillantva.

- A holnapi feladatra vonatkozó infó – felelte Sára.

- Jutottatok valamire?

- Szerintünk erőnléti.

- Én is erre gondolnék – mondta a tanár. – Megbeszéltétek már, kit küldtök?

- Még nem.

- Major és Fehér menjen – kérte, majd a döbbent arcunkat látva hozzátette. – Sára edzett a tánc miatt, Rajmundot meg egyszer láttam átmászni a kerítésen, amikor meglógott a Szirtesből a témazáróm elől. Olyan gyors volt, mint a villám.

- A jelek szerint annyira mégsem – dünnyögtem. – Akkor... ezek szerint a tanár úr köpött be?

- Még szép, mit vártál?

- Kocsis majdnem kirúgott emiatt! – akadtam ki.

- Azt akartam elérni. Mondom, kimásztál a kerítésen a témazáróm elől!

- Mégis mit tehettem volna, ha a kapun nem engedtek ki? – kérdeztem vissza, de Tahi csak a fejét rázta.

- Az mi? – kérdezte Major kitűzőjét látva.

- Csapatkapitány – mondta neki Sára.

- És te lettél a Szirtes csapatkapitánya? – vizslatta.

- Három napra. Háromnaponta váltjuk, hogy mindenki lehessen.

- Ez jó ötlet volt, ügyesek vagytok.

- Köszönjük – feleltük egyszerre.

Tahi megkért minket, hogy menjünk közösségbe, így a klubhelyiségig követtük.

- Na. Megérkeztünk – nyitotta ki nekünk az ajtót. – Itt a akarlak tudni benneteket a többi versenyző közelében, ahol szem előtt vagytok.

Mikor beléptünk, mindenki egyszerre fagyott le, a legtöbben felvont szemöldökkel reagáltak és újra végigmértek, mintha csak reggel óta változott volna valami. Nem volt nagyon hely, ezért csak sétáltunk, mígnem egyszer megláttuk Sáráék szobatársát.

- Üljetek le nyugodtan nálunk – ajánlotta fel a lány.

- Szóval... - köhintett az egyik srác. – Ti vagytok a tavalyi nyertesek.

- Nem. A sulink az – feleltem lazán.

- Értem.

- Vivi és Sára a lakótársaim, Dominik és Rajmund pedig a csapattársuk – mutatott be minket Andi. – Mi pedig a bézsek vagyunk Kaposvárról. Ő itt Laci, a szellemi diákolimpia helyezettünk, Keri, a matekosunk, és Zétény, a németes. Én meg a csapat kosarasa vagyok, de ezt már tudjátok, meg mondjuk, a vak is láthatja.

- És... - pislogott Zétény. – Rólatok mit kell tudni?

- Rólunk? – kérdezte Vivi. – Hát a legtöbben úgy ismernek minket, mint Sára, a kirúgott, Rajmund, a zűrös, Dominik, a bunyós, én meg Vivi, a ribanc.

- Éppen jengáztatok? Beszállhatok? – kérdezte Dominik.

- Persze. Sőt, már meg is nyerted – tette fel a kezét Keri.

A többiek elkezdtek játszani, én a lábamat felrakva szórakozottan néztem és üdítőt ittam. A játékterembe szép lassan visszatért az élet. Az őrült nagy lárma és hangoskodás csak akkor ért véget, amikor két narancssárga ruhás szervező tablettel a kezükben belépett a helyiségbe.

- Mi történik? – kérdezte Vivi.

- Szerintem felírják, hogy kik mennek a feladatra – jegyeztem meg.

- Ó, basszus, azt most kell? – kérdezte Zétény.

- Aha – bólintott Sára. – Fehér Rajmund és Major Sára – mondta, mikor odalépett hozzánk egy szervező.

Utánunk Andihoz ment, de ők még nem döntötték el, hogy kiket szeretnének a feladatra küldeni, ezért gondoltam segítek egy kicsit.

- Pszt – jeleztem neki. Riadtan rám nézett, én pedig mellúszást imitáltam. Először nem értette, majd tátott szájjal bólintott.

- Én. Én biztosan megyek – diktálta be magát. – Jó. Legyen Zétény. Zétény jön velem.

- Honnan tudjátok, hogy úszás lesz? – nézett ránk Laci.

- Nem tudjuk. Csak tippeltünk – ingatta a fejét Dominik.

- Mindenesetre, köszi, a segítséget – pillantott rám Andi hálásan.

- Nincs mit – feleltem. Aztán nem sokára mindannyian a telefonunkon olvasgattunk, mert Kocsis posztolt.

Szirtes gimnázium megosztott egy bejegyzést. Most.

,,Bréking!!! Szirtes-drukkerek, figyelem!! Iskolánk négy versenyzője a Hortobágyon megkapta az első, IOV-on belüli instrukcióját!!! A mellékelt fotón látható, hogy a Szirtes-csapat hamarosan milyen kihívással néz majd szembe! Csapatunk a kétszemélyes feladatra Major Sárát és Fehér Rajmundot küldi!!!"

Na, ezt is biztos lehurrogja a többi diák, gondoltam, majd mikor Vivi szólt, hogy én jövök, kihúztam egy fadarabot a Jenga toronyból. Nem dőlt le.

- Sára? – szólt rá Dominik. – Te jössz – mutatott a toronyra, mire Sára is kihúzott egy darabot, azonban ezúttal ledőlt.