Már fél hét volt, mire hazaértem, mert tudniillik, a várnegyed másik oldalán lakom, és így az egész hegyen is át kell sétálnom, ha lekésem a buszt. Otthon ledobtam magamat az ágyra, kipakoltam a táskám, de pár pillanattal később anya és apa léptek be a házba. Lesétáltam hozzájuk, majd beavattam őket, hogy "pár napos osztálykirándulás lesz". Azt is kamuztam, hogy egy váltóversenyen veszek részt a többiekkel a túrán. 

- Kikkel leszel egy csapatban ezen a... váltóversenyen? – kérdezte apa.

- A többiek az évfolyamtársaim, annyira nem ismerem még őket – közöltem.

- És mi a nevük? – érdeklődött anya is.

- Vivien, Sára és Dominik.

Nem kérdeztek sokat, aláírták az "osztálykirándulás" nyilatkozatot.

- Köszönöm – vettem el anyától a felém nyújtott lapot.

Felfelé siettem a lépcsőn, de ekkor lépett be a húgom is a házba.

- Szia Rami! – kiáltottam le.

- Sziasztok!

- Majd nézd este a Szirtes oldalát, mert kiderül, hogy kik mennek az idei IOV-ra – adtam a hülyét visszatartott mosollyal.

- Oké, de annyira nem izgat, tavaly sem ismertem senkit – jött a válasz.

- Jó, te tudod.

Belépve a szobámba jött egy értesítésem, hogy a Szirtes posztolt.

Szirtes gimnázium megosztott egy bejegyzést. Egy perccel ezelőtt.

,,Szirtes diákjai! Eljött a pillanat. Vége a várakozásnak. Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy az idei Iskolák Országos Versenyén címvédő iskolánk négyfős csapatának tagjai: Felcser Vivien, Fehér Rajmund, Major Sára és Pap Dominik.

Tanulóinkat Tahi Dénes tanár úr kíséri el a hétfőn kezdődő megmérettetésre. Kérlek benneteket, hogy szurkoljatok az új Szirtes-csapatnak, és támogassátok őket, hogy sikerrel járjanak a versenyen. A visszaszámlálás elindul, hétfőn kezdődnek az izgalmak, amikor is csapatunk elindul az egyelőre ismeretlen helyszínre, hogy az ország tizenkilenc másik iskolájával összecsapva bebizonyítsa, idén is a Szirtes a legjobb.

Hogy ne maradjatok le az IOV-hírekről, kapcsoljátok be az értesítéseket az oldalon, továbbá kövessetek Instagramon és TikTokon is! Hajrá Szirtes, mindörökké! Kocsis igazgató"

A kommentszekcióban nem kíméltek minket, mindenkit rendesen kiosztottak. Unalmamban a hozzászólásokat olvasgattam, mikor a húgom berontott a szobámba.

- Rajmund! Most láttam, hogy benne vagy a csapatban. Uram Isten, ezt egyszerűen nem tudom elhinni! – kiabálta boldogan, mire megborzoltam a haját. – De kik a többiek?

- Vivi, akiről azt híresztelik, hogy fűvel-fával kavart, Sára, akit kirúgtak a tánccsapatból, és Dominik, a bunyós. Persze a teljes igazságot senki sem tudja, csak is saját magunk. Mindhárman az évfolyamtársaim.

- Nagyon örülök ennek a hírnek! Ha bármiben tudok segíteni, csak szólj – lépett ki a szobámból.

Hirtelen eszembe jutott, hogy mindenkivel mennyire bunkók, így csináltam gyorsan egy csoportot, hogy meggyőződjek arról, mindenki rendben van.

Rajmund: Major, Felcser, hogy vagytok? Erősek a kommentek, bírjátok?

Dominik: Most akartam én is rájuk írni.

Sára: Itt vagyunk.

Vivi: Jelen.

Rajmund: Megvagytok?

Sára: Persze.

Vivi: Simán. Egyébként videóhívásban voltunk Sárával, jöttök?

Rajmund: Oké.

Dominik: Jó.

A csoportchat átváltott FaceTime-ra, így pillanatok alatt megjelentünk egymásnak a négyfelé osztott kijelzőn. Én az ágyamon fekve néztem filmet a sötétben, de mikor megláttam, hogy mind a négyen megvagyunk, feléjük fordítottam a fejem. Dominik éppen kocsmában ült egy sarokasztalnál, elég nagy volt a hangzavar körülötte. Sára edzőruhában ült az ágyán, Vivi pedig szintén az ágyán ült, háttérben kis Polaroid képek csüngtek le a fénysoráról.

- Mindenki megvan? Túléltétek a posztot? – érdeklődtem.

- Minden rendben – jelezte Sára.

- Akkor jó – mosolyogtam rá.

- Vivi? Te azért rendesen kapod az ívet – jegyeztem meg, majd az egyik kezemmel a fejem alá gyűrtem egy párnát, hogy kényelmesebb legyen.

- Semmi bajom – közölte Vivien határozottan. – Ugyan már, néhány ribancozó beszólás a suli posztjánál, és akkor mi van. Ha bárki azt gondolja, hogy ez egy különleges eset, akkor elmondanám, hogy kommentek szempontjából nekem ez egy sima péntek este – nézett a plafon felé unottan.

Szórakozottan bólintottam, majd Dominik felé fordultam.

- Cowboy, te is rendben vagy? – érdeklődtem.

- Kösz, minden rendben, eljöttem az ivóba' – biccentett Dominik, mire elnevettük magunkat. – Köszönöm – nézett a fel pincérnőre, vélhetőleg megjött a rendelése. Egy pillanat múlva már megbizonyosodtam róla, mert beleivott az üvegbe.

- Ti mit tippeltek? Hol lesz az idei verseny? – kérdezte Vivien.

- Szerintem vízpart – válaszolta Dominik.

- Szerintem nem – kaptam el egy pillanatra a tekintetem a filmről.

- Szerintem is vízhez megyünk. Van egy ilyen érzésem – tűnődött Vivi.

- Rajmund, te miért gondolod, hogy nem vízhez megyünk? – kérdezte Sára.

- Nem tudom. Túl egyszerű lenne.

- De tavaly sem vizes volt az IOV – emlékeztetett Dominik.

- Pont ez az. Emiatt idén mindenki arra számít. Szerintem nem vízhez megyünk – kötöttem az ebet a karóhoz.

- Mindenesetre hétfőn kiderül. Mondjuk, örülnék két hétnek a Balatonon – ábrándozott Vivi.

- Nincs akkora szerencsénk – nevetett fel Sára.

- Nem is baj, én annyira nem adnám a vizes versenyt – gondolkodott Dominik hangosan.

- Figyeljetek, Kocsis írogat nekem, meg rólatok is kérdezget, bevetem a videóhívásba? Egyszerűbb lenne – váltott témát hirtelen Vivien.

- Persze – mondta Sára, mi meg csak bólogattunk Dominikkal.

Pillanatok múlva Kocsis is bekapcsolódott a videóhívásba.

- Mind itt vagytok, nagyszerű – mosolygott zavart idegességgel az arcán, aztán Dominik felé hunyorgott. – Dominik, tudom, hogy hivatalosan már nyári szünet van, de tüntesd el azt a sörösüveget!

- Alkoholmentes – vágta rá.

- Látom, hogy nem az! Leolvasható a címke – fogatta a szemét az igazgató. – Tedd el a szemem elől.

- Egy próbát megért – jegyezte meg Dominik, majd, félretolta az üveget.

- Na, szóval – kezdte Kocsis. – Mint bizonyára tudjátok, megtörtént a bejelentés a Szirtes felületein. Nos. Khm. Ahogyan az várható volt, eléggé megoszlottak a vélemények a csapat összetételével kapcsolatban.

- Ha még megoszlottak volna – nevetett fel Vivi.

- Jó, akkor mondjuk úgy, hogy inkább negatív irányba billentek el... de erre fel voltunk készülve, igaz? – pillantott ránk.

- Persze – feleltük egyszerre.

- Nos, értem. És ennek nagyon örülök. Most megnyugodtam – fújta ki a levegőt. – Dominik, üveg! – szólt rá ismét.

- Elnézést – intett a fiú.

- Tudjátok, mi jutott eszembe a kommenteket látva? – dörzsölte az orrnyergét az igazgató.

- Hogy hibás döntést hozott? – kérdeztem felé sem fordulva.

- Nem. A Dunning-Krueger effektus – mondta ki. – Tudjátok, az mi?

- Nem – feleltük egyszerre.

- Dunning-Krueger hatásnak azt a jelenséget nevezzük, amikor valaki minél kevesebbet tud egy dologról, annál biztosabb a saját hozzáértésében az adott témával kapcsolatban – magyarázta Kocsis. – Éppen ezért, ha esetleg láttátok a kommenteket, nem szabad vele törődni – nyugtatott minket.

- Nem törődünk – közölte Dominik.

- Nagyszerű, ezt akartam hallani. A versenyt megbeszéltétek otthon, mindenkinek beleegyeztek a szülei a részvételbe, és aláírták a nyilatkozatot? – váltott témát.

- Igen – bólogattunk mind.

- Pompás. Rajmund, nálad a biztonság kedvéért azért mégiscsak megkérdezem a szüleidtől, hogy tudnak-e róla...

- Oké, de erről most kivételesen tényleg szóltam – feleltem.

- Nos, azt hiszem, én nem is zavarlak tovább benneteket, igazából csak ellenőrizni akartam, hogy miként viselitek a nyomást. De látom, hogy jól – biccentett megnyugodva. – További szép estét, gyerekek.

- Köszönjük, viszont – köszöntünk el.

Kocsis kilépett a videochatből, szótlanul maradtunk bent, majd Pap törte meg a csendet.

- Rajmund, most már mondd meg, hogy mit nézel ennyire.

Nem válaszoltam, csak a szelfi módot átváltottam, és a laptopom kijelzőjét vettem fel.

Beszélgetésbe elegyedtünk filmekről, zenékről, hobbikról, fokozatosan ismerkedve egymással. Míg mi diskuráltunk, addig a Szirtes oldalát soha nem látott negatív kommenthullám árasztotta el. Magunkra maradtunk, senki nem állt mellettünk, csak Kocsis és a Dunning-Krueger-effektus. Aztán majd kiderül, hogy kinek volt igaza.