☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️

Mire végeztél a zuhanyzással, én már kipakoltam a dolgaim a nappalim kanapéjára, felkészülve arra, hogy az éjszaka többi részét ott fogom tölteni. Igyekeztem minél komfortosabb helyet kialakítani neked szobámba, hogy ha kis időre is, de otthon tudd magad érezni lakásomban; ha őszinte akartam lenni, többet akartam. Sokkal de sokkal többet, mint amit akkor képes voltam neked nyújtani, nem csak egy alkalmi szállást, hanem egy biztos pontot, ahova bármikor visszatérhetsz egy-egy hosszabb nap után. Ez az érzés csak még jobban megerősödött, mikor megpillantottalak ruháimban, bizonytalanul figyelve mozdulataimat vékony alakod egyszerre nyújtott szürreális látványt, ahogy elvesztél a nálad kétszer nagyobb öltözékben és árasztottál továbbra is végtelen nyugalmat, mintha egy átlagos hétköznapi éjjelbe csöppentünk volna bele. Egy átlagos, hétköznapi éjjelbe, ahol csakis kettőnk létezik és ahol nem kell tartanunk az emberek ítélkező tekintetétől. Képtelen voltam megszólalni, képtelen voltam betelni az elém táruló képpel s csak nagy nehezen nyögtem ki szavaim, melyekkel értesítettelek arról, hogy bent elkészítettem neked az ágyat. Csupán lassan bólintottál erre, de továbbra sem mozdultál, helyette szemeid lesütve kezdtél babrálni ujjaiddal. Mai napig emlékszem arra a pillanatnyi pánikra, ami végigfutott rajtam, miközben próbáltam megfejteni némaságod miértjét, ahogy arra is, miként kértél meg arra, hogy aludjak veled. Gondolkodás nélkül egyeztem bele, mire halvány mosoly jelent meg ajkaidon. Annyira sajnálom, hogy nem tudtam elégszer elmondani, mennyire is imádtam és imádom továbbra is ajkaid gyengéd görbületét.

Elég valószínűnek tartom, hogy ezek után egyenesen nyugovóra tértünk, ugyanis következő emlékképemen már egymással szemben fekszünk frissen vetett ágyamon. Sötét volt, a kint égő utcai lámpák épp csak csekély világosságot kölcsönöztek a helyiségnek, mégis szemeid ragyogása rejtette az összes csillag fényességét. Tenyerem bizonytalanul találta meg helyét arcodon, viszont mikor te is hasonlóan cselekedtél, szívem heves ütemre váltott. Csakis téged láttalak. Csakis te léteztél. Csakis rád volt szükségem. Csakis téged akartalak magam mellett látni. Csakis a te ajkaid édessége adta meg számomra azt a békét, amit egész életemben, öntudatlanul is kergettem. És akkor éjjel ez be is teljesült.

Han Jisung, te még azt is megmutattad nekem, hogy a világmindenség összes fájdalma sem érhet el bennünket, amíg karjaim között tarthatlak.

☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️