☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️

Hiába próbálnám tagadni, Changbinék már az első pillanattól fogva imádtak téged, pedig rájuk ez vall a legkevésbé; csak hosszas ismeretség után mertek bárkiről is véleményt nyilvánítani, azonban a te esetedben teljesen másnak bizonyult. Ugyan, amíg veled voltunk, ennek szót nem adtak, mindössze tetteikkel üzentek neked, a későbbiekben sokszor emlékeztettek arra, hogy mennyire mázlista vagyok veled és én vagyok a legmázlistább barom ezen az egész világon. Én pedig egyetlen percig sem kételkedtem ebben.

Szinte magam előtt látom, ahogy rögtön letámadnak kérdéseikkel abban a szent pillanatban, amint nagy nehezen felsegítettük egymást a földről, és ahogy te csak zavartan kapkodod a fejed a két ismeretlen között. Mosolyogva, vidáman válaszoltál a lehető legtöbb dologra, ezzel ismét ámulatba ejtve engem. Hiába nem a türelmemről voltam - és vagyok mai napig - híres, sosem tudtam felfogni, hogy lehetett valakinek olyan nyugtató kisugárzása, mint neked. Faggatásod akkor sem szakadt meg, mikor elindultunk az egyik közeli kávézó felé, így egy idő után feladtam mindenfajta erőlködésem arra, hogy kövessem beszélgetések fonalát. Néha-néha jutottam én is szóhoz, de ez egy kicsit sem zavart; már a puszta jelenléted elég vigaszdíjként szolgált mindenért. Hangod dallamos csengése mintha keretet adott volna szemeid végtelen csillogásának, enyhén lengedező illatod pedig biztos burokkal vonta körbe a belőled áradó varázslatot, hogy még csak véletlenül se tudjak szabadulni bájerőd fogságából. Ujjaid félénk érintése rántott be végleg ebbe a mámoros állapotba, mikor alig észrevehetően kezem után nyúltál, s húztál magadhoz közelebb. Tágra nyílt szemekkel kerestem valamiféle magyarázatot tettedre, viszont mintha nem lettél volna tudatában a dolgoknak, továbbra is barátaimmal diskuráltál ki tudja már milyen jelentéktelen dolgokról. Habozásom láttán és érezvén te magad is elbizonytalanodtál, de még épp időben tértem vissza magamhoz, s fogadtam el a gesztusod, aprót szorítva tenyereden, ezzel megpecsételve néma egyességünk.

Han Jisung, te még azt is megmutattad nekem, hogy a szavak mennyire szánalmasan emberiek és a legfontosabb dolgok jobb, ha kimondatlanul maradnak.

☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️