Minho már sokadjára járatta végig tekintetét a hűtő polcain, mielőtt megállapodott volna a tekintete egy rikító, neonrózsaszín címkével ellátott dobozon. Magában dúdolgatva vette magához az instant lasagnat, hogy jobban szemügyre tudja venni a rajta díszelgő írást, azonban mikor lakótársa nevén és egy neki szánt üzeneten – amivel határozottan arra utasították, hogy ne nyúljon az ételhez - futott végig tekintete, már-már túlságosan könnyedén távolította el a fecnit, és dobta a szemetesük helyett a hanyag célzása miatt csupán mellé a papírgalacsint. Elégedetten sétált el a mikróig, és míg az ebédjére várt, telefonját előkeresve indított el egy dalt, amivel az utóbbi időben dolgozott a csoportja. Minden szégyenérzet nélkül húzta fel maximumra a hangerőt, s hagyta, hogy izmai ösztönösen mozduljanak a dallamra, miközben elméjében újabb és újabb világok keltek életre. Már egészen kiskora óta megszállottja volt a balettnek, így mikor felvették álmai egyetemére, minden gondolkodás nélkül ment bele az összes szabályba, amit az intézmény előírt számára. Azt hitte, hogy minden következménnyel tisztában volt akkor, viszont ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna.

Gondolatai közül a mikró éles sípolása zökkentette ki, így kecsesen kinyitotta annak ajtaját, majd a kész étellel vonult vissza Chan szobájába.

- Megint az én kajámat eszed? – kérdezett rá a fiú anélkül, hogy felnézett volna. Mindennapos témává vált, hogy a kisebb folyamatosan rájár a dolgaira figyelmeztetései ellenére is, így az ausztrál már meg sem erőltette magát, hogy idegeskedjen ezen; kelletlenül ugyan, de elfogadta tehetetlenségét.

- Nem~ - dalolta a táncos teli szájjal, amit egy ártatlan mosollyal toldott meg a hatás kedvéért. Telefonjából továbbra is teljes hangerőn szólt a klasszikus darab, de különösebben nem zavartatva magát ezen csúsztatta azt farzsebébe, ahogy közelebb sétált társához. – Ezt még én vettem tegnap, mikor edzésről jöttem haza – talált ki könnyedén egy hazugságot, amit ugyan még ő maga sem hitt el, büszkeséggel töltötte el a tudat, hogy szemrebbenés nélkül ejtette ki szavait. – Csak nem tanulni akarsz, Channie? – ült vissza eredeti helyére az asztalon.

- Nem, csak képzelődsz – jutalmazta kérdését fagyos tekintettel, és egy darabig még úgy figyelte, ahogy önelégült vigyorral eszik. A felszólaló zene egyáltalán nem zavarta, ő maga is gyakran hallgatott hasonló darabokat munka közben, az viszont, hogy a fiatalabb ismét az arcában lihegett, már annál inkább. – Miért nem ülsz már rögtön az ölembe? – morogta maga elé, de már akkor megbánta szavait, mikor kiejtette őket.

- Amit az én egyetlen Channiem kér, azt az én egyetlen Channiem meg is kapja – vont vállat könnyedén Minho, s mint aki egész életében erre várt, úgy csúszott le az asztalról és dobta le magát a fiú combjára még azelőtt, hogy a másik bármit is reagálhatott volna. – És amúgy gondoltam, hogy képzelődök, még azt sem nézném ki belőled, hogy tudsz olvasni. Nemhogy tanulj – tért vissza az eredeti témához kissé gúnyos hanglejtéssel.

- Én miért beszélek egyáltalán veled? – nyögött fel fájdalmasan a göndörhajú, ahogy megadóan lazította el izmait. Ugyan erős késztetést érzett arra, hogy lelökje magáról a fiút, inkább csak magában morogva húzta közelebb a székét az asztalhoz, majd a válla felett áttekintve meredt ismét a képernyőre.

- Azért, mert imádsz és szükséged van annyi intelligenciára, mint amennyit én képes vagyok átadni a csöpp agyadnak – válaszolt Minho az eredetileg költőinek szánt kérdésre, viszont hamar elnémult, mikor a fiú a várttal ellenkezőleg nem lökte le magáról. – Nehogy figyelmen kívül merj hagyni! – nyomta tenyerét a számítógép képernyőjének.

- Minho, esküszöm neked egy nap meg foglak fojtani – mordult fel idegesen Chan ennek láttára. – És ne tapogasd össze a képernyőmet! – hessegette el a fiú kezét. – Minek figyeljek egyáltalán rád, ha két értelmes szót nem tudsz egymás mögé tenni? Állandóan csak nyaggatsz és zaklatsz – nézett az ölében ülő arcára annyira közömbösen, amennyire csak tudott, viszont türelmetlenül doboló lába mindent elárult.

- Pont te mondod, mikor úgy gügyögsz mindenkinek, mintha most tanulnál beszélni? – vonta fel a fiatalabb szemöldökét szórakozottan. Túlságosan élvezte a helyzetet, ki akart minden pillanatot használni. – De csak gyere Daddy, fojts meg nyugodtan, csak a tiéd vagyok – fogta meg az ausztrál kezét, majd illesztette annak ujjait a nyakára.

- Nem gügyögök – húzta el szinte azonnal tenyerét Minho bőréről. – Egyszerűen csak ilyen az, amikor beszélek. De nem hiszem, hogy zavarna téged, mert állandóan járatod a számat – vonta össze ő is a szemöldökét, ahogy összekapcsolta tekintetüket.

- És még túl sokat is képzelsz magadról. Valóban menthetetlenül hülye vagy – sóhajtott fel drámaian a táncos, ahogy hátát az asztal peremének döntötte. – Csak tesztelni akarom, hogy képes vagy beszélni vagy visszafelé fejlődsz. Fogadtam Binnie-vel arra, hogy pár év múlva ősember leszel. Szerintem nyerni fogok – vont vállat könnyedén.

- Menj a francba – lett elege a göndörhajúnak, és lökte le hirtelen magáról a fiút. Hiába voltak a kisebbnek kiemelkedően jó reflexei, a váratlan mozdulatra ő sem tudott felkészülni, így egy nyekkenés kíséretében terült el hamarosan a földön. Chan mindössze visszafojtott nevetéssel méregette szétterült szobatársát, de egyáltalán nem zavartatta magát azon, hogy esetleg minden az arcára lenne írva.

- Nagyon utállak, remélem tudod – vonta össze Minho a szemöldökét bosszúsan, de már csak azért sem tápászkodott fel, helyette a másik bokája köré fonta a karjait, és úgy húzódott hozzá közelebb. – Amúgy tök jó innen a kilátás, ki kellene próbálnod.

- Imádsz felnézni rám, igaz? – vezette le az ausztrál a tekintetét, és engedve a kísértésnek túrt a fiatalabb tincsei közé. – De ha annyira tetszik, nyugodtan maradhatsz ott – döntötte oldalra a fejét egy negédes mosoly kíséretében.

- Mióta kellene azt csináljam, amit te mondasz? – vonta fel a szemöldökét Minho, majd felnyúlva tette a maradék lasagnat az asztalra. – Szerintem sokkal szórakoztatóbb, ha ketten vagyunk itt – vigyorodott el, a következő pillanatban viszont már Chan tornyosult fölötte.