【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Ahogy bezárta a tanár az ajtót, végignéztem a ránk váró munkára, de elég volt pár perc, hogy rájöjjek, ez nem lesz egyhamar kész. Csupán a látványtól lefáradtam, de minél hamarabb túl akartam lenni a dolgon.

— Hagyd, pihenj csak egy kicsit. Még a végén összeesel — ültettem le az egyik kupac autógumira. — Addig is mesélhetnél, merre voltál — kezdtem rögtön a kosárlabdákkal. — Úgy hallottam, Minhóval mentél valamerre — pillantottam egy pillanatra hátra vállam fölött.

Nem akartam túlságosan kérdőre vonni, vagy azt a hatást kelteni, hogy nem bízok benne, viszont tényleg eléggé érdekelt, mégis merre járhatott az eltelt idő alatt. Féltem, hogy ismét valami bajba keveredett, arcáról sem tudtam különösebben semmit sem leolvasni.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

- Volt egy kis elintéznivalóm - válaszoltam röviden. Nem akartam, hogy megtudja a cégnél voltam. Tudom jól, maga szereti rendezni a dolgait, épp ezért nem tudhatta meg, hogy beleavatkoztam. - Minho csak elkísért, mert neki is dolga volt. De inkább segítek, nem dolgozhatsz helyettem is - próbáltam meg felállni, de lábaim csődöt mondtak. Túlságosan is megterheltem őket ma, így még csak rájuk se tudtam állni. - Ezt nem hiszem el! - csaptam idegességembe combjaimra. Az egyik polcba kapaszkodva, nehézkesen, de felhúztam magam, majd kezembe vettem a labdákat. - Elég magasra kell őket feltenni. Mássz fel, majd én adogatom - erőltettem arcomra egy mosolyt.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

— Jeongin — fordultam felé mélyet sóhajtva. — Pihenj — néztem határozottan a szemébe. — Tényleg boldogulok, ne aggódj, de ha valami bajod lesz, nem állok ki magamért. Maximum később majd besegíthetsz. Ne félj, nem tervezem az egész mocskot egyedül feltakarítani — csókoltam kuncogva ajkaira, ahogy finoman visszaültettem. — Inkább mesélj valamit, addig sincs csend.

Szemeimmel újra körbenéztem a szűk helyiségen, majd ismét fel a polcra, ahova a labdáknak lenne eredeti helye. Határozottan nem volt tervben percenként le-fel sétálni a kicsiny létrán, ezért valamilyen tartódoboz után kutattam, amit szerencsére nem sokkal később meg is találtam.

— Nem vicces ez az egész helyzet? — fogtam hozzá a munkának. — Komolyan, mintha valami rossz filmben lennénk, és most jönne az a rész, hogy megfektetlek... — nevettem fel.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Bármennyire is próbálkoztam, nem akarta hagyni, hogy segítsek. Emiatt mondjuk kicsit hálás is voltam, ugyanis iszonyatosan fájtak a lábaim. Főleg a térdem, hisz tesin ráestem.

- Inkább mesélj valamit, addig sincs csend - kutatott elő egy dobozt, amibe a labdákat kezdte el pakolni. Mégis mit mondhatnék? A ma történteket semmiképp sem. - Nem vicces ez az egész helyzet? - szólalt meg újfent, így megmentve engem a kínos hablatyolástól. Nem teljesen értettem mire céloz, de hamar rájöttem, amikor folytatta. - Mintha valami rossz filmben lennénk, komolyan, és most jönne az a rész, hogy megfektetlek... - kuncogott.

- Hyunjin! - pirultam bele teljesen. Ezelőtt sohasem mondott ilyesmit. Komolyan gondolhatja? Vagy megint csak zavarba akar hozni? - Csak szeretnéd - jelentettem ki pimaszul - Itt az egyetlen dolog amit megcsinálhatsz, az a labdák felpakolása - nevettem ezúttal én. - Kíváncsi vagyok, a többit otthon is bevállalnád-e.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Féloldalas vigyorral díjaztam felbátorodását, egyszerűen imádtam mikor így viselkedik. Nem azt mondom, hogy engem sem szokott esetenként zavarba hozni egy-egy hasonló kijelentésével, de hazudnék akkor is, ha azt állítanám, nem tudtam volna egész nap ilyen hangulatban beszélni.

— Tényleg ennyire kíváncsi vagy rá? — mosolyogtam rá szélesen. — Talán megoldható, hogy ez ne csak egy vágy maradjon — másztam le a maradék labdákért, de képtelen voltam megállni, hogy ne simítsak közben fel combján, majd mintha mi sem történt volna, foglaltam el ismét helyem a létrán.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

- Aljas játékot űzöl Hwang Hyunjin! - ráncoltam össze szemöldököm. - Emellett ha nem leszünk kész időben, kötve hiszem, hogy Park tanárúr esélyt ad nekünk bármire is - nevettem. - Szóval segítek - álltam fel, s az alul lévő dolgokat kezdtem el pakolászni. - Mellesleg ismersz, kíváncsi természet vagyok - néztem fel rá mosolyogva. Egész jól haladtunk, már csak az ugrálókötelek hatalmas csomóját kellett kibogoznunk, de a tanárúr visszatért.

- Ennyire haladtak? - nézett körbe.

- Elnézést uram, az én hibámból nincs még kész. Holnap befejezem - hajtottam le a fejem.

- Sokkal többre jutottak, mint azt gondoltam. Azt hittem majd enyelegni fognak itt és csak még nagyobb mocsok lesz. Szép munka! Elmehetnek - nyitotta ki előttünk az ajtót. - Aztán ha jót akar magának, többet nem késik! - kiáltotta utánam.

- Nem hittem, hogy ilyen könnyen megússzuk - lélegeztem fel megkönnyebbülten. - Alig várom, hogy hazaérjünk és az ágyban lehessek.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Szinte el se hittem, hogy mindössze ennyivel megúsztuk volna az iskolánkban méltán hírhedt terminátor haragját, de ahogy megvilágosodott előttem, tényleg szabadok vagyunk, gondolkodás nélkül siettem ki az előttünk kitárt ajtón.

— Nem hittem, hogy ilyen könnyen megússzuk — sóhajtott mélyen párom is. — Alig várom, hogy hazaérjünk és az ágyban lehessek.

— Hát még én — kulcsoltam össze ujjainkat, ahogy megindultunk az utcán. —  A szüleid mikor érnek haza? Elég sokszor el vannak utazva az utóbbi időben... Ha gondolod, nyugodtan átcuccolhatsz hozzám-.. Hozzánk. Szerintem így, hogy tisztáztuk a dolgokat, Minho sem bánná, és nem is lennél egyedül — néztem rá válaszára várva.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

- Sajnos elég elfoglaltak az utóbbi időben. Anyával beszéltem valamelyik nap, de nem mondott konkrétumot, mikor is jönnek haza - sóhajtottam. Hiányzik. Olyan jó lenne leülni és mindent megbeszélni vele. Hozzá bújni, miközben hajamat simogatja és elmeséli a napját. Társaságra van szükségem. - Biztos nem zavarnék? - pillantottam kérdőn páromra.

Jó lenne vele lakni, de nem fog ebből megint baj lenni? Minhóval most egész jó a kapcsolatom... Legalábbis azt hiszem. Remélem mostantól minden jó lesz, és nem kell több nehézségen átesnem.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

— Dehogy, ne legyél hülye! — dobódott fel a hangulatom. — Ruhákat majd kapsz rőlem, a többit amúgy is közösen használnánk — vettem az irányt a házunk felé. — Amúgy is rég voltál nálunk, mindig én csövesedek a házatokban. Kkami már amúgy rendesen hiányol. Meg én is. Meg mindenki — húztam közelebb magamhoz. — Minden rendben lesz, ne aggódj. És végre lesz egy kis nyugi — mosolyogtam boldogan.

Furcsa volt ez az egész helyzet, hogy talán végre nem fogunk több problémába ütközni, ami akár kapcsolatunk, akár személyes életünk gátolná a boldogságban. Egyre tisztábban láttam magam előtt a célt, ahol ketten, a barátainkkal együtt valahára nyugodtan tölthetjük időnket, míg nem kell azon agyaljunk folyamatosan, milyen nehézségek állhatnak utunkba. Túl szépnek tűnt ez az egész álom, de nem tudtam mást, mint erősen reménykedni abban, hogy egyszer eljutunk majd erre a pontra is.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Az ismerős házhoz érve boldogság lett úrrá rajtam. Szerettem itt lenni.

- Kkami! - hajoltam le a boldogan csaholó szőrpamacshoz. - Már hiányoztál - vettem kezeim közé, mire egyből nyalogatni kezdett. Annyira édes kutyus, pont mint a gazdája. Megindultam vele a kanapé felé, ugyanis továbbra is nagyon fáradt voltam. Elfeküdtem a kényelmes ülőalkalmatosságon, míg az aprócska kutyus a mellkasomon fekve szemezett velem. - Aludhatok vele? - pillantottam gazdájára mosolyogva. Annyira kis bújós, nem lenne szívem elszomorítani.

- Szia Hyunjin! - hallottam meg Minho hangját. Mivel nem láttam, és minden bizonnyal ő sem engem, ezért kicsit feljebb csúsztam, mire elmosolyodott. - Oh Inie, hát te is itt vagy? Még egyszer köszi, hogy...

- Nincs mit. Felejtsük el! Ne beszéljünk róla - fojtottam belé a szót, amit csak egy értetlen pillantással díjazott.

- Rendben... - fordult vissza Hyunjin felé. - El kell mennem, majd szerintem csak reggel jövök. Nyugodtan zárjátok be az ajtót - jelentette ki, majd felkapva kabátját távozott.

- Ezek szerint hármasba maradtunk - simogattam Kkami puha szőrét.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

— Komolyan mondom, hogy féltékeny leszek a végén a saját kutyámra — ültem le a kanapéra magam elé motyogva, de le sem vettem a tekintetem a kényelmesen henyélő fiúról.  — Már igazán elmondhatnád, hogy mi ez az egész Minhóval, még a végén rosszra fogok gondolni — fordultam felé.

Alaposan végigmértem, ahogy továbbra is az apró kutyát simogatta, láthatóan valami kifogást keresve, ami kihúzhatja a számára kényelmetlen helyzetből. Tudtam, hogy ha egyszer valamit eldönt magában, akkor az úgy is fog maradni, tehát akárhogy néztem, nem volt túl sok esélyem a kielégítő válasz megkapásában... Ebben a formában semmiképp sem. Valami másra volt szükségem.

— Tehát Kkamival szeretnél aludni? — simítottam én is a kutyus buksijára, majd óvatosan arrébb helyeztem Jeongin mellkasáról, én pedig fölé hajoltam, jobb karommal megtámaszkodva feje mellett. — Talán én már nem vagyok elég jó? — suttogtam fülébe úgy, hogy ajkaim szinte súrolták bőrfelületét. — Még van egy kis hm.. — simítottam mellkasára — ígéretem is a mai estét illetően, nem? — adtam lágy csókot pont hallószerve tövébe. — Fogadni mernék, jobban szórakoznál velem. Elvégre... A ház egész reggelig csakis a miénk — lassítottam beszédem tempóján, míg az utolsó három szót ejtettem ki, hogy minél jobban elméjébe vésődjön egyértelmű üzenetem.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Aranyosnak találtam, hogy pont Kkamira kezdett el féltékeny lenni, egészen addig, amíg fel nem hozta a minhós dolgot. Mit mondjak, hogy ne leplezzem le magam, de azért Minhót se keverjem bajba? Azonban mielőtt bármit kitalálhattam volna, témát váltott.

- Tehát Kkamival szeretnél aludni? - simogatta meg ő is a szőrpamacsot, majd finoman letette rólam, és fölém hajolt. Sötét tincsei a szemébe hulltak, ami meg kell hagyni, igazán szexi látványt nyújtott. - Talán én már nem vagyok elég jó? - suttogta fülembe, már már hozzáérve, engem pedig elkapott a kellemes borzongás. - Még van egy kis hm.. - simított mellkasomra - ígéretem is a mai estét illetően, nem? - lehelt egy apró csókot fülem mögé, ezzel még jobban kikészítve engem. - Fogadni mernék, jobban szórakoznál velem. Elvégre... A ház egész reggelig csakis a miénk - tagolta szépen mondanivalóját. Nem bírom tovább. Akarom őt. Minden értelemben, de...

- Ugye ez nem csak egy csel, hogy kiszedd belőlem amit tudni akarsz? - néztem fel ártatlanul igéző szemeibe. - Tudod, akkor nagyon szomorú lennék - kulcsoltam kezeimet nyaka  köré, s közelebb vontam magamhoz. - Kívánlak Hyunjin - adtam egy gyöngéd csókot nyakára. Nem tudom mióta vagyok ennyire bátor, vagy hogy ő mióta ennyire rámenős, de tetszik a dolog.

🥀🥀🥀

[A következő rész valószínűleg hosszabb lesz az eddigieknél~]