【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

— Ki volt az? — ültem fel nyöszörögve, mikor Minho visszatért hozzám egy pohár vízzel és fájdalomcsillapítóval.

— Csak egy kéregető — adta át a dolgokat, és ült le mellém.

— Nem sokat láttam a környéken — motyogtam, ahogy nehezen lenyeltem a tablettát.

— Mindenhol ott vannak, ne törődj velük, inkább pihenj — simított hajamra, ahogy betakart, én pedig nem éreztem magam elég erősnek az ellenkezésre, így csak visszafeküdtem a párnáim közé.

— Hiányzik... — suttogtam, és egy újabb könny folyt le arcomon. — Mit rontottam el? — haraptam alsó ajkamba, míg az éjjeliszekrényemen lévő közös képünket néztem.

— Semmit, Jinie — vezette ő is oda tekintetét, majd mélyet sóhajtva fordította fel a keretet. — Túl jó voltál hozzá — szorította meg a kezem. — De meg kell mutasd neki, hogy nélküle is boldog tudsz lenni. Ha ő ilyen könnyen továbblépett, te is tedd ezt. Mutasd meg, ki is vagy! Én pedig segíteni fogok felállni ebből, ragyogni fogsz.

— És ha nem akarok nélküle? — pillantottam félre.

— Ezen fogunk mi változtatni — fogta kezei közé arcom, és nézett mélyen a szemembe. — Nagy jövő áll előtted, Hyunjin, ne hagyd, hogy mások befolyásoljanak — vizslatta tekintetem közelről, amitől egyre jobban zavarba jöttem.

— Attól még beszélni fogok Inievel — nyeltem nagyot. — Nem tenne magától ilyesmit.

— Túlgondolod — sóhajtott nagyot, és adott puszit homlokomra, majd mellém befeküdve ölelt magához. — Inkább aludj — simogatta hátam, amitől a hideg futkosott gerincemen.

— Csak hagyj... — suttogtam elcsukló hanggal, de nem toltam el magamtól.

— Sssh, aludj — csitítgatott.

Még ha nem is az ő kérése hatására, de becsuktam szemeim, és kicsit közelebb bújtam hozzá azt képzelve, hogy mindeközben Jeongint ölelem magamhoz.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Mit kellene tennem? Tudom, én szakítottam vele, de már megbántam. Meg kellett volna beszélnem vele, viszont teljesen elrontottam mindent. Ekkor megcsörrent a telefonom. Reménykedve nyúltam utána, hátha Hyunjin az, de csalódnom kellett.

- Mi az Lixie? - szipogtam.

- Úgy érzem nem sikerült jól a beszélgetés - sóhajtott. - Gyere át!

- Nem az iskolában vagy? - kérdeztem meglepetten, hisz korábban még ott tartózkodott.

- Hazajöttem, ugyanis valami nem hagyott nyugodni. Kellett a gépem, hogy utánajárhassak a dolgoknak. Fontos! - hadarta el majd kinyomott.

Szerencsém, hogy egyszer megmutatta merre lakik, így könnyen odataláltam. Erőt véve magamon megtöröltem arcom és becsengettem, legnagyobb meglepetésemre azonban Changbin nyitott ajtót.

- Ne.. Ne haragudj! Felix hívott át, de...

- Gyere be! - tárta ki jobban az ajtót.

Eskü mióta együtt vannak, sokkal kedvesebb velem. Bólintottam majd beljebb léptem.

- Miről lenne szó Lixie? - pillantottam a kanapén elterülő fiúra.

- Tzuyuról lenne szó... - ült fel komoly tekintettel.

- Jobb lenne, ha leülnél - biccentett fejével Changbin. Mégis miről lehet szó?

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Akármennyire utáltam beismerni, Minho jelenléte abban az állapotban nagyon sokat jelentett számomra, és ha minimálisan is, de sikerült megnyugtasson. Talán egy-két óra volt az egész, míg képes voltam eszméletlen állapotban maradni, de apró mosollyal konstatáltam, akármennyi idő is telt el, a fiú ugyanúgy mellettem feküdt.

— Jó reggelt, Szépség — kuncogott, míg álmosan nyújtózkodtam.

— Ne hívj így — motyogtam lassan pislogva.

— Ha egyszer az vagy — borzolt lágyan tincseim közé. — Hogy aludtál?

— Fekve — fejeltem le a párnát, amit azonnal meg is bántam, hiszen éles fájdalom nyilalt belé. Nem vicces a másnaposság.

— Idióta — nevetett. — Csak lassan — simogatta fejemet.

— Beszélnem kell Inievel — próbáltam felkelni, de visszanyomott az ágyra. — Engedj — néztem ea üres tekintettel.

— Nem — válaszolt határozottan. — Csak összetörnél még jobban.

— Nem érdekel — próbáltam elnyomni magamtól, de erősebbnek bizonyult.

— Kijavítom magam — sóhajtott. — Nem azt mondom, hogy sose beszélj vele többé, csak még ne most. Ígyis szét vagy csúszva, előbb szedd össze magad. Amúgy is, mit mondanál neki? Ne vedd magadra, de egy hajszál választ el attól, hogy megint elsírd magad. Csak szépen sorba oké? — simított arcomra. — Addig itt leszek melletted, bármi is történjen.

— Miért? — haraptam ajkamba.

— Mert befogadtál és megérdemled — mosolygott. — Nézzünk valami filmet, mit szólsz hozzá? — állt fel az ágyról. — Csinálok popcornt, addig tusolj le — indult meg az ajtó felé.

— Minho?

— Igen? — fordult meg.

— Köszi — mosolyogtam rá halványan.

— Ne köszönd — nézett rám gyengéden, majd távozott, én pedig a fürdőt vettem célba.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

- Megijesztetek - ültem le Felix mellé, majd felém fordította laptopját, így szemem elé tárult az igazság. - Hogy mi? Ezt nem hiszem el! Ezer éve ismerem. Nem tenne ilyet - temettem arcom kezeim közé. Az nem lehet. Ő nem lenne erre képes.

- Sajnos Inie, úgy néz ki, hogy ezt előre eltervezték ellened - sóhajtott Felix.

- Tzuyu és Minho a közös cég révén megismerkedtek. Az egyikük Hyunjinra pályázott, míg a másik rád, így minden bizonnyal alkut kötöttek, hogy elszakítsanak titeket egymástól - taglalta a dolgot Changbin. Ezt nem hiszem el. Hogy lehettem ennyire hülye? Remegni kezdtem és egy újabb sírás roham uralkodott el felettem. Muszáj beszélnem vele! Az ajtó felé indultam, de a fekete hajú fiú az utamat állta. - Ilyen állapotban nem mehetsz sehova. Még megint kórházba kerülnél, mint a múltkor, az pedig senkinek se segítene.

- De... El fogom veszíteni... Szeretem őt - zokogtam.

- Tudom - ölelt magához Changbin. Tette nem kicsit lepett meg. Szinte egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni. Egészen eddig azt hittem, hogy utál. - De ne aggódj! Ő is szeret téged. Túlságosan is. Amikor velem volt, mindig rólad áradozott, és minden nap elmondta mennyire boldog amiért vagy neki - mondta nyugtató hangon, miközben a hátamat simogatta.

- Köszönöm - néztem rá könnyes szemekkel. Jól estek szavai, és talán egy picikét meg is nyugodtam.

- Tartsunk filmezős napot! - kapcsolta be a tv-t Lixie, majd mind elfoglaltuk helyünket a kanapén, azonban megint elszomorodtam, amikor rájuk néztem.

Összebújva nézték a filmet, pont úgy ahogy mi is szoktuk. Könnyek szöktek szemembe. Ezt nagyon elrontottam.

- Gyere ide Inie! - tarta ki felém kezét Changbin. - Tudom, ti is mindig összebújtok. Nem vagyok egy Hyunjin, és nem is akarok semmi olyat, de... Gyere ide te is.

- Hogy én? - lepődtem meg újfent.

- Gyere! Jót fog tenni - helyeselt Lixie is.

Csak bólintottam majd közelebb bújtam hozzájuk. Tényleg szükségem volt már rá. Jó volt érezni, hogy legalább még ők szeretnek.

🥀🥀🥀