【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Furcsállva néztem, ahogy erőltetett mosollyal kisétál az ajtón. Látszott rajta, hogy zavarja Minho jelenléte, amit teljesen meg is értettem, ugyanaz éreztem én is vele kapcsolatban.

— Gyere, megmutatom, hol lesz a szobád — szólaltam meg egy idő múlva, de mintha meg sem hallott volna, úgy bámult a szoba egy bizonyos pontjára. — Mi-

— Azt ne mondd, hogy az a te kutyád — pislogott nagyokat, mire én is a kisállat felé fordultam.

— Um, de... Ő Kkami. Az enyém. Miért? — kérdeztem, de az addig lefedett táskából jövő nyávogás mindent megmagyarázott. — Oh... Hogy úgy.

— Oh.. Hát igen — utánozott le, és ölelte a tárolót magához. — Nem tudnád esetleg az udvarra költöztetni vagy valami?

— Soha. Ő bentmarad — néztem komolyan a szemeibe. — De megpróbálhatjuk összeszoktatni őket, nyugodt kutyus, nem volt vele gond.

— Aha.. — bólogatott megint a semmibe bámulva.

— Menjünk inkább — húztam fel a kanapéról és pár bőrönddel a kezemben megindultam vele a nyomomban, míg végigmutogattam a szobákat. — Az enyém rögtön a tiéd mellett van, ha bármire szükséged lenne, csak kopogj be.

— Kösz — biccentett felém, majd bezárkózott kuckójába.

— Gyere Picim — kaptam Kkamit sóhajtva az ölembe, zártam be magam mögött az ajtóm, és terültem szét az ágyamon. — Nem lesz könnyű dolgunk vele, annyi szent — motyogtam, míg egyre csak kicsi fejét cirógattam.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Nem kellett sokat várnom, hamar megérkezett ausztrál barátom. Lerúgta cipőjét és egyből mellém telepedett egy levakarhatatlan mosollyal arcán.

- Rég láttalak, Lixie, nagyon hiányoztál - öleltem magamhoz. A kórházban mindig ezzel nyugtatott meg, amikor Hyunjin miatt idegeskedtem, és ez most se volt másképp.

- Te is hiányoztál Inie! - simogatta tincseimet.

- Látom jól kijöttök Changbinnal. Jó látni, hogy ennyire boldog vagy - mosolyogtam.

Boldogsággal töltött el, hogy legalább ők remekül megvannak. Bár a mi kapcsolatunkkal sincs semmi baj, csak Minho...

- Annyira hálás vagyok Hyunjinnak, amiért összehozott minket. Nem tudom, hogy fogom neki ezt meghálálni. Binie egy remek pasi. Édes, romantikus, ugyanakkor mások előtt a rosszfiús oldalát mutatja. Teljesen odavagyok érte. És ma megkért, hogy legyek a pasija - mesélte boldogan, miközben egy hatalmas mosoly ragyogott arcán.

- Ennek őszintén örülök. Gratulálok nektek - tettem kezem térdére.

- Szóval? Hol van Hyunjin? Neki is szeretném megköszönni - nézett körbe.

- Ő most nincs itt - válaszoltam halkan, mire egyből az ő arcáról is eltűnt a mosoly.

- Hogy hogy? Összevesztetek? - kérdezte aggódva.

- Nem, dehogy. Csak kapott egy új lakótársat és most vele van - sóhajtottam. - Túl tökéletes az a srác. Bízok Hyunjinben, de félek, hogy elcsavarja a fejét. Én nem bírom ki, ha elvesztem.

- Ez nem fog megtörténni. De inkább mond a nevét! Leelenőrzöm ki is ez a fiú - halászta elő telefonját farzsebéből.

- Lee Minho.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Abban reménykedtem, hogy legalább egy pár órára nyugalmam lesz, ehhez képest viszont alig harminc perc múlva kopogást hallottam az ajtóm túloldaláról.

— Igen? — ültem fel.

— Bejöhetek? — dugta be fejét Minho, mire csak bólintottam.

— Van valami gond? — húzódtam arrébb, hogy ő is le tudjon ülni.

— Úgy néz ki, a "pasid" nem túlságosan csíp engem — rajzolt macskakörmöket a levegőbe.

— Jeongin. Jeongin a neve — javítottam ki szemet forgatva. Valamiért rögtön megváltozott róla a véleményem, máris nem tűnt annyira szimpatikusnak. — És miért, te örülnél, ha a pas- párodhoz egy ismeretlen valaki költözne be?

— Nyugodtan mondd ki, volt már csávóm is — vont vállat. — Semmi különös nincs benne, túl van hype-olva a dolog. Amúgy meg nem érdekelne különösebben a dolog, ami az enyém, az enyém. Ha pedig megcsal, akkor így járt, nem tudja, kit hagy ki az életéből.

— Ja, persze... — motyogtam magam elé. — Végülis jogos.

— Na látod szépfiú, nem vagy te annyira veszett ügy— paskolta meg az arcom, amibe apró pír szökött.

— Ne érj hozzám — húzódtam el tőle. — Azt most leszögezném, hogy mindkettőnknek jobb lenne, ha tartanád a tisztes távolságot.

— Persze, persze. Mintha akarnék valamit — forgatta meg szemeit, majd vett kezébe egy bekeretezett képet rólam és Inieről. — Édesek vagytok, sokáig.

— Meglesz — erőlettem magamra egy mosolyt, mire ő csak felállt.

— Azt még meglátjuk — kúszott arcára egy félvigyor, ahogy otthagyott vörös arcommal és megszámlálhatatlan kérdéseimmel.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Felix másodpercek leforgása alatt be is gépelte a nevet, majd hümmögve lapozgatott a sorok között.

- Nos, nem akarlak megijeszteni... - kezdett bele, még mindig telefonját bámulva. - De úgy néz ki, ez a srác tökéletes. Egyik posztja alatt sincs gyűlölködő vagy negatív komment, amiket kitesz is azt bizonyítják, hogy egy áldott jó ember - sorolta.

Tudtam. Ő a megtestesült tökéletesség. Még a személyiségébe se köthetek bele.

- Sejtettem - hajtottam fejem térdemre.

- Tuti titkol valamit. Az ennyire hibátlan embereknek mindig van rejtegetni valójuk. Ki fogjuk deríteni, hogy az övé mi - nézett rám elszántan. - Előbb vagy utóbb, úgyis leleplezi magát valahogy.

- Igaz - értettem egyet. Nem is mondd hülyeséget.

- Remek! - paskolta meg vállam. - Most azonban mennem kell. Ma még be kell ugorjak a céghez. Szólnál Hyunjinnak, hogy holnap bejönne-e velem?

- Persze.

- Akkor később, Inie - ölelt meg, majd távozott.

Imádom Felixet, és rettentően hálás voltam neki, amiért most is megnyugtatott. Kezembe véve telefonom hívtam páromat, azonban eléggé meglepődtem, amikor végre felvette valaki.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

E

gy darabig még forgolódtam az ágyamban az egyre csak gyűlő kérdéseimmel. Vajon hogy értette utolsó mondatát? Elég egyértelműnek tűnt a dolog, mégsem akartam elhinni, próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy ismét csak félreértek valamit, viszont az sem segített a helyzetemen, hogy minden kétség nélkül szinglinek vallotta magát. Biztos voltam a Jeongin iránti érzelmeimben, ezért sem tudtam felfogni, miért is zavar ennyire ez az egyetlen tőle származó szó. És akkor még ott vannak a macskái is... A mellettem pihenő kutyára pillantottam, aki az igazak álmát aludta, mit sem sejtve új lakótársairól. Reméltem, legalább ő jól ki fog jönni velük, ha már nekem ennyire nehéz még csak a gazdájuk gondolatával is megbarátkozni.

Ezredjére is elővettem telefonom, hogy elfoglaljam magam, mikor a képernyőn megjelent az alacsony akkura vonatkozó értesítés, amit csak egy ideges sóhajjal nyugtáztam. Gyorsan lecsekkoltam rajta az időt, mielőtt feltettem volna tölteni, majd minden bátorságom összeszedve mentem ki és kopogtattam az új fiú ajtaján.

— Figyelj- — kezdtem volna bele mondatomba, de a szavam is elállt, ahogy félmeztelen testével szembesültem. Tökéletes. Szemtelenül tökéletes.

— Igen? — fordult felém a félhomályban, mintha minden rendben lenne.

— C-csak annyi, hogy összedobok valami vacsit, de a telóm a szobámban hagyom tölteni, ha valaki keresne, akkor l-légyszi szólj — csuklott meg a hangom, ahogy próbáltam vörös fejjel kinyögni a szavakat.

— Persze, ne aggódj emiatt — nézett rám ezerkarátos mosolyával, miután szinte kimenekültem a szobából.
N

ehéz dolgom lesz, már előre érzem.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Hiába vártam szerelmem édes hangját, nem ő szólt bele.

- Minho? - kérdeztem meglepetten. - Mégis hogy került hozzá Hyunjin telefonja? Hisz alig adja ki a kezéből. Vagy csak előlem rejtegeti. Lehetséges, hogy régebbóta ismerik egymást, csak elhallgatták előlem? Vagy... Megzavartam volna valamit? - Hol van Hyunjin? - nyeltem egy nagyot.

- Elég elfoglalt most - hallottam meg Minho elégedett hangját, amitől akaratlanul is rosszabbnál rosszabb képek kerültek szemem elé. - Talán majd ha végeztünk visszahív - nyomta rám a telefont, amitől azonnal elkapott a sírás.

Hát ennyi lett volna? Most tényleg elvette tőlem? Magamhoz szorítva a tőle kapott plüsst sírtam magam álomba.

🥀🥀🥀