【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Jó időre kénytelen voltam egy helyben maradni, így végül a Changbinéknál való tartózkodásom eléggé megnyúlt. Beletelt ugyan pár napba, de egyre jobban kezdtem érezni magam és kisebb távokat is könnyűszerrel meg tudtam már tenni bármilyen segédeszköz nélkül. Próbáltam nem túlságosan erőltetni a sérült végtagom, de akármennyire is szerettem volna, pár alkalommal nagyon is rákényszerültem, ugyanis Changbin nem feltétlenül segített helyzetemen. A balesetem óta, bár nem beszéltük meg, hivatalosan is a kanapé lett az új fekvőhelyem, míg Binnie a legtöbbször a saját agyában aludt. Nem akartam veszekedést, ő pedig egyszer sem hozta fel ezt a témát, így kénytelen voltam elfogadni a helyzetet. Ha valamire szükségem volt, egyszerűen kiszolgáltam magam; másképp mintha ott sem lettem volna, teljesen levegőnek nézett.

Végül eljött a nap, mikor Jeongint kiengedik a kórházból. Elé akartam menni, így izgatottan nyújtóztattam a térdem és öltöztem fel. Már épp léptem volna ki az ajtón, mikor egy hangot hallottam meg magam mögül.

- Hova mész? - ugrottam kissé meg.

- Inniehez, ma mehet haza - fordultam meg.

- Fasza - morgott.

- Mi az? - tettem karba kezeim.

- Mi lenne? - nézett rám unottan.

- Jó - indultam volna ki, de kezem megállt a levegőben, mikor újra megszólalt azzal az érces, mély hangjával, nekem pedig egy ütemet is kihagyott a szívem tőle.

- Szakítunk.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Fájt itt hagynom újonnan szerzett barátomat, aki már szinte a testvérem volt. Hiányozni fog a sok közösen eltöltött pillanat, de a barátságunk örök, hisz ígéretet tettünk, azt pedig illik betartani.

- Ne aggódj Kincsem! Nem nyúltam semmihez. Úgy hagytam a szobád, ahogy volt, remélem mindent megtalálsz majd - simított arcomra anya, majd kinyitotta előttem a bejárati ajtót. Kellemes és otthonos látvány fogadott. De hisz miket beszélek? Jó, hogy otthonos, ha egyszer itt lakom.

- Tetszik ez a ház - mosolyogtam anyára. - Hamar meg fogom szokni. De...

- Igen? Mi a baj? - nézett rám aggódva.

- Valamelyik nap átjöhetne Felix?- tettem fel félve a kérdést. Nem tudtam mit fog rá reagálni, viszont nekem már most hiányzott a vörös hajú.

- Persze Kincsem! Akkor jön át amikor csak akar. Régebben Hyunjin is... - itt azonban elakadt.

Mintha megbánta volna szavait. Nekem azonban a név hallatán azonnal kikerekedtek szemeim. Ezek szerint régebben Hyunjin is sokat járt át? De mégis miért? Lehetett köztünk valami? Ezért kérte, hogy csókoljam meg? Teljesen összezavarodtam.

- Megmutatnád hol találom a szobám? Lepihennék egy kicsit - az őszintét megvallva, nem voltam fáradt, csak Felixet akarom felhívni.

- Kövesd a lépcsősort, rögtön szemben lesz a szobád. Pihenj le nyugodtan, addig összeütök valami vacsit.

- Rendben - bólintottam, majd elindultam a kijelölt útvonalon.

Lassan, és megfontoltam szedtem a lépcsőfokokat. Nem akartam úgy járni, mint Hyunjin. Na, már megint ő! Miért van egyfolytában a fejemben a csók óta? Ki kell vernem onnan! Az ajtó előtt még megálltam egy kicsit, majd minden bátorságom összeszedve lenyomtam a kilincset és beléptem. Azonban nem számítottam arra, ami bent fogadott. A fal tele volt képekkel rólam és Hyunjinról. Együtt voltunk rajta. Nevettünk, ölelkeztünk és nem éppen távoli ismerősöknek tűntünk. Az emlékeim lassanként kezdtek előtörni, ahogy az előttem heverő képeket néztem. Szemeimbe könnyek szöktek. Szóval jól éreztem, hogy eltitkolt valamit. Fájt. Elmondhatatlanul. Nem tudtam megérteni miért tette velem ezt. Még nem tért vissza minden emlékem, de az igen, hogy szerettem és az is, hogy megcsókolt. Az igazi fájdalom mégis akkor következett be, amikor az ágyamra feküdtem, és a plafonon lévő képeket is megpillantottam. Szükségem van most valakire.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

- Mi? - pördültem meg rögtön tengelyem körül. - M-miért?

- Nem elég egyértelmű? Lapos az egész - vont vállat, miközben tovább pakolászott. - Amúgy is leszarod az egészet, csak "Inie" létezik számodra - emelte ki gúnyosan a nevét.

- Nem igaz! - csattantam fel könnyes szemekkel, amiket idegesen ki is dörzsöltem helyükről, visszatartva őket attól, hogy arcomon végigfollyanak. - Rendben - nyögtem ki végül gombóccal a torkomban. - Később jövök a ruháimért.

- Nem kell. Lepasszolom nálatok, úgyis arra van dolgom - vágta zsebre kezeit.

Nem szóltam semmit, csak biccentettem felé. Képtelen lettem volna bármit is mondani anélkül, hogy elbőgném magam, így csak csendben kimentem az ajtón anélkül, hogy visszanéztem volna. Számítottam rá. Tudtam, hogy valami már rég megromlott a kapcsolatunkban. Tudtam. Nem egyszer voltam már annak a szélén, hogy én mondjam ki a végső, mindent eldöntő szót. Meggyőződtem arról is, miszerint az ezt éltető tűz már régés rég kihalt mindkettőnkbem, és apránként elidegenedtünk egymástól. Akkor mégis miért fáj ennyire? Miért fáj, hogy a szemembe mondta azt, amivel eddig is tisztában voltam? Idegesen haraptam be alsó ajkam, de már hiába próbálkoztam, egy könnycsepp elég volt a többi ezer elindítására. Nyomorultul éreztem magam. Egy olyan, aki képtelen megbecsülni azokat a dolgokat, amiket az élet oly' ritkán ad neki. Először Jeongin, utána a táncolás, most meg ez... Valami rossz vicc, ugye? Fel kell ébredjek végre ebből a rémálomból, több veszteséget képtelen lennék elviselni.

Nem is figyeltem, merre megyek, hagytam, vezessenek lábaim, csak akkor eszméltem fel, mikor könnytől elhomályosult tekintettel az egyetlen helynek a csengőjét nyomtam, ami az eszembe juthatott ilyen esetekkor.

- B-bemehetnék? - néztem megtört tekintettel az ajtóban álló nőre.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Fel kéne hívnom Felixet, hiszen megígértem neki, de jelenleg ehhez sincs lelki erőm. Teljesen összetörtem. Miért hallgatta el mindenki előlem, hogy én szerelmes voltam/ talán még vagyok is Hyunjinba?

Telefonom végül még is kezeim közé került. Kikerestem Felix nevét, de amikor a hívás gombra akartam nyomni, torkomat a sírás szorongatta. Nem beszélhetek vele ilyen állapotban. A végén még ilyen későn jön át, hogy megvigasztaljon, azt pedig nem szeretném, veszélyes lehet este az utca. Döntöttem. Írok neki.

Inie 🦊
Szia Lixie! Tudom, azt ígértem ma felhívlak, de nagyon elfáradtam. Ugye megérted?

Lixie💛
Persze Inie! Ez alap. Pihenj le!

Inie 🦊
Felix...

Át tudnál jönni holnap? Valamit meg szeretnék beszélni veled.

Lixie💛
Baj van? :// Most is átmehetek ha szeretnéd.

Inie 🦊
Ráér holnap. Most viszont megyek. Jó éjt Lixie!

Lixie💛
Neked is Inie!

Egy kicsit talán sikerült megnyugodnom. Holnap majd mindent megbeszélek vele, és minden szupi lesz. Megtörölve szemeim vánszorogtam le a konyhába, ahol már anya várt az elkészült vacsorával.

- Minden rendben Kincsem? - nézett rám aggódva.

- Persze. Csak örülök, hogy végre itthon lehetek - erőltettem egy hamis mosolyt arcomra.

- Annak én is - tette le elém az elkészült ételt. - A tv-ben a kedvenc filmed lesz. Ha gondolod, vacsi után menj el fürdeni, és nézd meg! Régen mindig együtt néztük, de sajnos nekem még dolgom van - sóhajtott.

- Rendben - biccentettem fejemmel.

Vacsi után, épp ahogy mondta elmentem fürdeni, hogy mire kezdődik a film már a pizsimben lehessek. Legnagyobb meglepetésemre azonban a nappaliban nem anya fogadott.

🥀🥀🥀