【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Tányérméretűre nyílt szemekkel vizslatott, miközben köpni-nyelni nem tudott. Lesokkolt. Megértem. Én sem tettem volna másképp, ha egy számomra szinte teljesen vadidegen ember arra kérne, hogy csókoljam meg. Lelkileg próbáltam magam felkészíteni minden lehetséges reakcióra és következményre, de ígyis elég nagy volt az esély a bukásra és visszautasításra, sőt, az is benne volt a pakliban, hogy ezek után megutál, ha nem térnek vissza az emlékei. Bár az elején mindenképp azt akartam, hogy elfelejtsen és nélkülem éljen tovább, mikor megláttam, milyen közel került Felixszel ilyen rövid idő alatt, eluralkodott rajtam egy soha nem érzékelt, hatalmas méretű féltékenység. És még csak semmi sem történt! El sem tudtam volna képzelni, milyen lehetne párkapcsolatban látni őt... Egy olyanban, ahol nem én ízlelhetem édes ajkait, fonhatom köré karjaim, becézgethetem kedvemre. Képtelenség.

— Igen, ezt akarom — nyeltem nagyot, le sem véve róla szemeim. — Csókolj meg — ismételtem meg kisebb szünetettel szavaim között. — Én is megtenném, csak kicsit nehézkes a járás így — nevettem fel kínosan, hogy oldjam a hangulatot.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

- Igen, ezt akarom - nyelt egy nagyot, de közben végig engem bámult. - Csókolj meg! - ismételte meg kérését. Hát komolyan gondolta. - Én is megtenném, csak egy kicsit nehézkes a járás így - nevetett fel.

Rendben... Hajrá Jeongin! Az alku, az alku. Teljesítened kell amit kér, hisz megígérted. Összeszedve minden bátorságom keltem fel ülőhelyzetemből és telepedtem át vele szembe. Alig fél méter lehetett köztünk, vagy még annyi se. A szívem gyorsan dobogott, ahogy szemeibe pillantottam.

- Ha tényleg ezt szeretnéd, akkor rendben. Megteszem - hajoltam mézédes ajkaira, amiktől ha tehetném sose szakadnék el.

Miért élvezem ennyire? Most valahogy teljesnek érzem magam. Lehet, hogy ő az a személy, aki elfoglalta azt a bizonyos helyet a szívemben? De... Akkor miért mondta azt, hogy mi csak távoli ismerősök vagyunk? Hazudott volna?

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Mintha a gyomromban összevissza cikázó pillangók egyszerre rohamozták volna meg a testem minden pontját, mikor újra megéreztem puha ajkait az enyémeken. Csak akkor jöttem rá, hogy mennyire is hiányzott ez a félig-meddig bűnös érzés mindennapjaimból, hogy mennyire kiéhezett voltam már érintésére. Kezemmel gyengéden tarkójára simítottam, és egy kósza tincsével kezdtem el játszani, miközben a pillanat minden varázsát átéltem. Sosem akartam tőle elszakadni, ott, abban a csodálatos időpontban csak ő és én létezett. Semmi Changbin, semmi Felix, semmi előítéletek. Csupán ő és én, ahogy gyengéden egybefonódunk ezzel a bizsergető érzéssel. Halvány mosollyal húztam kicsit közelebb magamhoz, és helyeztem másik tenyerem egyre vörösödő arcára. Olyan aranyos volt még zavarában is...

Azonban ahogy semmi más, ez a felemelő érzés sem tarthatott örökké, fájó szívvel húzódtam el kissé tőle, ahogy meghallottam az ajtó keserves nyitódását, melyen Felix lépett be, de továbbra is Jeongin csillogó szemeit vizslattam.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Őrülten cikázó gondolataimat Hyunjin keze arcomon zavarta meg. Annyira kellemes volt minden érintése. Örökké ezt akarom érezni. De ez lehetetlen! Hogy érezhetek ilyet? Éreztem, ahogy minden vérem arcomba összpontosul. Teljesen el voltam pirulva, és ez miatta volt. Ekkor azonban nyílt az ajtó, ő pedig távolabb húzódott tőlem, tekintetét azonban még mindig az enyémbe fúrta.

- Ti meg mit csináltok? - kérdezte értetlenül visszatért barátom. - Minden rendben? Olyan piros vagy. Ugye nem vagy beteg? - kezdte el homlokomat tapogatni.

- Jól... Jól vagyok - nyögtem ki nagy nehezen.

Most tényleg megcsókoltam? Még mindig nem hiszem el. De miért tölt el ez engem ekkora boldogsággal? Ajkaimra akaratlanul is egy mosoly kúszott.

- Remélem igazat mondasz - nyújtotta át a nekem szánt italt. - Mellesleg, érted pedig jött a barátod - pillantott Hyunjinra az ajtó felé mutatva. - Kikísérjelek?

🥀🥀🥀