【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Nem csalódtam Jeonginban, ugyanolyan könnyen játszott, mint a balesete előtt, mintha csak a vérében lenne profizmusa és töretlen játékszenvedélye.

— Nyertem! — kiáltott fel boldogan, amitől mosolyognom kellett, egyszerűen imádnivaló. — Legyőzhetetlen vagyok!

— Még szép, hogy az vagy, Inie — simított arcára Felix, én pedig ha nem lettem volna szinte az ágyhoz kötve, biztos felpattanok, hogy elcsapjam a kezét.

Komolyan ennyire vak lenne, hogy nem veszi észre, mennyire zavar a jelenléte? Vagy csak épp a legkevésbé sem érdekli. Igaz, nem ismertem, de már nagyon közel álltam ahhoz, hogy az arcába ordítva húztam el Jeongin mellől. Komolyan nem értem magam.. Ezt akartam. Épp ezt akartam, hogy végre tudja Inie élni a saját életét, Felix mellett pedig láthatóan boldog. Mégis fáj mindennél jobban. Talán.. Így érzett ő is évekig velem kapcsolatban? Mert akkor megérdemlem. Ezerszer is megérdemlem, hogy szenvedjek.

— Hyunjin, te kérsz valamit? — eszméltem fel nevem hallatán.

— Hogy békénhagyd Jeongint — motyogtam magam elé bámulva. — Nem, kösz — néztem fel rá unott tekintettel, majd kiment.

Kínos csönd telepedett közénk a vöröske távozásával, de muszáj volt rákérdezzek, még ha rossz is az időzítés.

— Jeongin — fordultam felé, mielőtt meggondolnám magam —, mi van pontosan köztetek? Bejön Felix?

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Kettesben maradtunk, viszont azonnal kínos csend telepedett közénk. Mondani szerettem volna valamit, de mégis mit mondhatnék?

- Jeongin - fordult felém. - Mi van pontosan köztetek? Bejön Felix?

Nem számítottam ilyesfajta kérdésre. Mégis honnan tudhatnám? Azt se tudom, milyen érzés valakit úgy szeretni. Én csak szimplán jól érzem magam Felixszel; ő legalább nem titkolózik előttem...

- Nem is tudom - sóhajtottam fel. - Kedvelem Felixet, de... Valami megmagyarázhatatlan dolgot érzek. Mintha már foglalt lenne a szívem, de nem tudok kinek. Olyan zavaros ez az egész - hajtottam le a fejem, és az ölemben pihenő kezeimet kezdtem tördelni. - Inkább játsszunk még egy kört! - vettem kezembe boldogan a consolt. - És kössünk egy alkut! Ha én nyerek, jössz nekem egy banános tejjel, ha viszont te nyersz, te kérhetsz valamit. Mit szólsz? - mosolyogtam el.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Váratlanul ért a válasza. "Mintha már foglalt lenne a szívem, de nem tudom kinek." Ennyire fontos lennék neki, hogy még az - ideiglenes - amnéziája sem tudta volna kitörölni a hozzám kapcsolódó emlékeit és érzéseit? Nem érdemeltem meg, hogy ennyire kötődjön hozzám. Évekig vak voltam és figyelmen kívül hagytam, miközben ő csak csendben szenvedett. El sem tudom képzelni, miken kellett átmenjen miattam, miközben sokkal jobb jövő is várhatott volna ránk, ha nem vagyok egy idióta.

— És kössünk alkut! Ha én nyerek, jössz nekem egy banános tejjel, ha viszont te nyersz, te kérhetsz valamit. Mit szólsz? — nézett rám mosolyogva, engem pedig rögtön elöntöttek az emlékek.

— Rendben — mentem bele vigyorogva. — Ezúttal viszont nem úszod meg olyan könnyen, mint múltkor — helyezkedtem el egy kényelmesebb pozícióba.

Most nincs itt Felix, ki kell használjam. Nyernem kell mindenképp.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

- Rendben - egyezet bele mosolyogva. Jólesett látni, hogy már nem a lábával van elfoglalva, addig sem szomorkodik a verseny miatt. - Ezúttal viszont nem úszod meg olyan könnyen, mint múltkor - helyezkedett el, szemeit pedig a képernyőre tapasztotta. Nagyon elszántnak tűnt. Vajon mi üthetett belé?

- Kezdjük! - kiáltottam fel és elindítottam a játékot.

Bárhogy próbálkoztam, ezúttal nem álltam nyerésre, túl elszánt volt a dolgában. Olyan szinten vezetett, hogy még csak esélyem sem volt legyőzni, de legalább Felix nem látja a csúfos vereségemet.

- Ezt nem hiszem el! Hogy csináltad? Az első menet után azt hittem nem fogsz soha legyőzni, erre most... - nevettem. Nem tudom mi inspirálhatta ennyire, hogy mindent beleadjon, de megérte. - Az ígéret az ígéret. - fordultam felé. - Szóval mit szeretnél?

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Győzedelmes vigyorral ropogtattam meg ujjaim, ahogy a képernyőn igen magas pontszámom feltűnt. Őszintén, egy kicsit bűntudatom is volt, hogy ennyire csúfosan elvertem a nálam kisebbet, de ez jelentette számomra az egyetlen lehetőséget.

— Ezt nem hiszem el! Hogy csináltad? Az első menet után azt hittem, nem fogsz soha legyőzni, erre most... — nevetett fel, amitől én is felkuncogtam elégedett vigyorral. — Az ígéret az ígéret — fordult felém. — Szóval mit szeretnél?

Kezdtem megbánni az egészet, túl nagy kockázatot jelenthet így, hogy nem egy privát, elzárt helyen vagyunk, bármikor ránknyithatnak és rosszabb esetben még Changbin fülébe is juthat a dolog, viszont... Már nincs visszaút. Nagyot sóhajtottam, majd mélyen a szemébe néztem.

— Csókolj meg — böktem ki lélegzetvisszafojtva.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Egy kis időbe telt mire válaszolt. "Csókolj meg!" Egy pillanatra a szívem is kihagyott egy dobbanást olyan szinten lesokkolt. Ezt most csak viccnek szánta? Vagy talán csak tesztelni akar? Nem, ahhoz túl komolynak tűnik.

- Te... Tessék? - szólaltam meg az átmeneti sokkhatásomból. - Tényleg ezt szeretnéd? - fürkésztem tekintetemmel arcát.

A gyönyörű feketén csillogó szemeit, ami alatt egy édes kis anyajegy van, majd tekintetem ajkaira vándorolt. Tényleg ezt szeretné?

🥀🥀🥀