【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Pár perc séta után két ember alakja rajzolódott ki előttünk, ahogy jól láthatóan és hallhatóan nevetnek valamin. Éreztem, hogy Changbin kicsit közelebb húz magához és aprót simít derekamon nyugtatásképp.

— Helo — fogott kezett mindkettővel, egy pillanatra sem engedve el engem.

— Arról nem volt szó, hogy az asszonyt is hozod — bökött felém a mókusarcú nevetve.

— Vigyázz a szádra, rágcsáló. Igen, ő Jisung — sóhajtott megadóan párom. — Ő pedig Chan — intett a másik felé.

— Hyunjin — nyújtottam kezet mosolyogva az előbb említettnek.

— Örülök — fogadta el gesztusom. — Changbin már sokat mesélt rólad — nézett rám kedvesen, amitől kissé lenyugodtam.

— Hyunjin... — motyogott maga elé Jisung, miközben megrázta kezem. — Nem veled szokott Jeongin lógni?

— Um.. De — sütöttem le a szemem neve hallatán. — Miért?

— Ugyan, semmi, semmi — legyintett. — Csak ismerősnek tűntél. Jeongin hogy van? Hallottam mi történt vele és tök durva, még ha nem is állunk közel egymáshoz.

— Megvan, túlélte — haraptam be az alsó ajkam. — De nem emlékszik semmire.

— Oh... Sajnálom — halkult el a fiatalabb is ezen hallatán.

— Rendbe fog jönni, tudom — mosolyogtam rá szomorkásan. — Merre megyünk? — váltottam inkább témát.

— A folyópartra — válaszolt Chan. — Ilyenkor még nincsenek szúnyogok és biztos csak magunk leszünk.

— Végre — lélegzett fel az engem karoló fiú. — Ki gondolt volna arra, hogy ilyenkor csoportosan járnak ki a vénasszonyok a parkba franctudja miért? Nem, ah, azt még egyszer nem — ingatta fejét valószínűleg valamilyen közös emlékük miatt, mire a másik kettő nevetésben tört ki.

— Azért valljuk be, jól kihúztad magad az alól, hogy mit gondol anyád arról, hogy éjjelente "vandálkodsz" — rajzolt macskakörmöket a levegőbe röhögve Jisung. — Kár, hogy nem voltál ott, Hyunjin, a pasid egyenes ágú mesterhazudó.

— Afelől semmi kétségem. Szeretlek — nevettem én is fel puszit adva arcára.

— Akkor érezném is — durcázott be, mint egy hároméves, de nem tudta sokáig tartani magát, ő is jókedvűen nyomta ajkait utána bőrömhöz.

Ezelőtt még sosem éreztem volna, hogy valahova is tartoznék, viszont ez a két fiú Changbinnal egyetemben rögtön elnyerte a szimpátiám. Valamiért tudtam, hogy mellettük jó helyem lesz és számíthatok rájuk, akármi is legyen.

Mint kiderült, mikor Changbin ihletről beszélt, akkor azt a szó legszorosabb értelmében értette. Elmesélésük szerint, már évek óta összejárnak, hogy dalszövegeket írjanak, amiket később Chris ministúdiójában felvesznek. Mit is mondhatnék.. Eszméletlen jók. Az egyik pillanatban, mikor a két legidősebb valami italért ment nekünk, kettesben maradtam Jisunggal, aki mostanra jól észrevehetően elhalkult. Már megkérdeztem volna, hogy mi a gondja, de megelőzött.

— Tudom, hogy Changbinnal jársz és boldogok vagytok, aminek tényleg örülök — fordult felém komolyan. — Jó látni, hogy végre van egy kis fény az életében. De.. Ugye tudod, hogy Inie is mindennél jobban imád téged?

Biccentettem. Nem tudtam mit mondani, de tisztában voltam vele, hogy igaza van.

Ennek ellenére napokig nem látogattam meg. Ahogy végeztem a sulival, négyesben elvonultunk az egyik eldugott helyükre és amíg ők komponáltak, addig én a meghallgatásra készültem. Több szó Jeonginról nem is esett egész addig, amíg a lelkiismeretem meg nem szólalt. Vonakodtam a dologtól, de végül úgy döntöttem, egyedül megyek be hozzá.

— Jeongin! Látogatója érkezett — szólt be a nővér, majd megköszönve segítségét léptem be a kórterembe.

— Szia, Inie, hogy vagy? — mosolyogtam rá. — Látom lett társaságod — néztem Felix irányába, ahogy helyet foglaltam az ágya végében.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Csak gondolnom kellett rá egyből meg is jelent. Mi miatt jöhetett?

- Szia, Inie, hogy vagy? - mosolygott rám. - Látom lett társaságod - nézett barátomra, majd helyet foglalt mellettem.

- Igen. Hyunjin ő itt Felix, Felix...

- Tudom. Hyunjin - biccentett fejével. - Sokat láttalak itt mikor Inie bekerült, szinte el se mozdultál mellőle. Hova lettél az utóbbi pár napba? - vonta kérdőre a most érkezettet Felix.

- Biztos dolga volt, és amúgy sincs közeli kapcsolatunk. Nem kell egyfolytában itt lennie... már amúgy is itt vagy nekem te - böktem finoman vállba a vöröskét.

- Én mindig, Inie - mosolyodott el.- Viszont most megyek kontrollra, jövök nem soká - hagyta el a szobát, kettesbe hagyva engem Hyunjinnal.

- Visszatérve a kérdésedre, jól vagyok, ha minden igaz még a hétvégén hazaengednek - törtem meg a közénk telepedett csendet. Olyan meredten bámult maga elé. Mi baja lehet? - Veled minden rendben? Olyan furcsa vagy... Bár ez nem meglepő. Mostanában mindenki az - sóhajtottam fel.

Lehet minden sokkal jobb lett volna, ha meghalok. Újra elfogott az a furcsa érzés amit csak is az ő közelében érzek. De mi lehet az? Annyira ismeretlen...

🥀🥀🥀