【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Idegölően telt el az a másfél nap, amíg végre sor került arra a híres találkozásra. Igyekeztem mindkettőjük üzeneteire tömören válaszolni, egyedül magamra és az érzéseimre szerettem volna figyelni minden külső hatás nélkül. Hát... Nem épp úgy alakultak a dolgok, mint szerettem volna, bár okosabb nem lettem, két álmatlan éjszakát sikeresen szereztem magamnak. Hétfő reggel próbáltam valamit kezdeni magammal, de akármit is igyekeztem művelni külsőmmel, az én szememben kudarcba fulladt, így beletörődve sorsomba indultam el az iskolába. Egész nap kerültem a társaságot, pár osztálytársammal elegyedtem csupán felszínes, lényegtelen beszélgetésekbe a tananyagról és egy egyéb jelentéktelen témákról. De eljött a megbeszélt időpont. Szokásunkhoz híven bevártam Changbint a suli előtt, hogy együtt menjünk el a kiválasztott helyszínre. Valahogy reménykedtem abban, hogy mikor kilép a suli ajtaján, ugyanúgy mosolyogva, édes csókjával fog köszönteni, mint mindig, ám csalódnom kellett. Hát persze. Mit is vártam? A kínos csönd azonban nem tágított mellőlünk, egész addig jelen volt, amíg Jeongin meg nem érkezett.

— Sziasztok — köszönt alig hallhatóan.

— Szia, Inie — mosolyogtam rá, mire Changbin csak horkantott egyet. Mély levegőt vettem, majd belekezdtem. — Figyeljetek. Nem szeretnék nagyobb szart keverni, ezért szeretnék pár dolgot tisztázni, de ahhoz végig kell hallgassatok kiabálás nélkül, rendben? Nem akarok jelenetet rendezni, senkinek sem érné meg — néztem rájuk, majd kis idő után folytattam. — Igazából... Nem is tudom, hol kezdhetném. Szövegelhetnék a végtelenségig minden dologról, de a lényegre térek: egyikőtöket sem szeretném elveszíteni, ugyanolyan fontos részei vagytok az életemnek, és én lennék a legboldogabb, ha jól kijönnétek egymással. Nem azt kérem, hogy legjobb barátok legyetek vagy valami... Csak ne is öljétek meg egymást se a jelenlétemben, se a hátam mögött — szegeztem tekintetem Changbinnak, aki csak száját húzigálva oldalra fordította a fejét. — Meg lehetne oldani vagy olyan nagy dolgot kérek tőletek? — néztem immár mindkettőjükre.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

- Én sem szeretnék rosszban lenni. Tudom jól, hogy Hyunjin boldog melletted, és nekem csak ez számít - erőltettem egy mosolyt arcomra. Bárcsak én lehetnék Changbin. Ha csak egy órára is. Akkor engem szeretne, rám nézne ilyen szerelmes pillantásokkal, én ízlelhetném csókját és én... Elég! Abba kell hagynom, hogy a képzeletem világában élek. Kínos csend telepedett közénk. Vártam, hogy Changbin mondjon valamit, de ez nem történt meg. Nekem kellett kezembe vennem az ügyet. - Nézd, tudom nem kedvelsz túlzottan, és nem is akarom tőled ezt kérni. Szimplán csak annyit akarok, hogy ne piszkáljuk egymást. Azzal csak Hyunjinnak okozunk fájdalmat, ő pedig ezt nem érdemli meg.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

— Tartom magam ahhoz, amit korábban is mondtam — kezdett el Changbin mocorogni a székén. — Őszinte leszek mindkettőtökkel, én nem látok túl hosszú jövőt ennek a dolognak úgy, hogy lényegében kettészakítjuk Jiniet. Túl.. Ragaszkodó és szeretnivaló ember ahhoz, hogy két fiút is közel tartson magához úgy, hogy az ne szülne feszültséget. Erről nem tehet. Tényleg a legjobbat érdemli, hiszen mindenkinek azt adja. Ezért is imádom annyira — simított combomra mosolyogva, amitől kirázott a hideg, bár nem tudtam volna megmondani, jó vagy rossz értelemben. — Nem ígérek semmit, köztudott, hogy szeretem kimutatni, mi is tartozik hozzám. Hyunjin pedig egy ilyen személy, akit semmi pénzért nem hagynék el. Remélem ezt megérted — nézett Jeonginra, tenyerét továbbra is lábamon tarva. — De rendben. A részemről szent a béke egész addig, amíg nem próbálkozok be semmivel és betartod azt a bizonyos határt, amit tudod... Mi "friend zone" -nak hívunk — rajzolt macskakörmöket gúnyosan másik kezével a levegőbe.

Nem tudtam, mit mondhatnék. Ha megemlítettem volna, hogy a nálunk kisebb igazából szerelmes belém, én pedig már abban is kételkedem, hogy mit szeretnék, csak elrontottam volna ezt a megállapodást. Így viszont még van reményem helyrehozni Inie lelkiállapotát. Igen. El fogom érni, hogy kiszeressen belőlem, még ha mindkettőnknek fájni is fog.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Nem hittem volna, hogy Changbin ennyire könnyen belemegy majd az egészbe. Friend zone. Meg kell próbálnom ehhez tartanom magam, akármennyide is nehéznek bizonyul. Több mint tíz éve visszavonhatatlanul belészerettem, ezt nem tudom csak úgy elfelejteni, az érzés pedig nem múlik, bárhogy is próbálkozom.

- Most mennem kell, örülök hogy ezt meg tudtuk beszélni - néztem rájuk megejtve egy hamis mosolyt, hisz könnyeim már alig várták hogy előtörhessenek.

Nem is kellett sok, amint elhagytam az épületet, zokogni kezdtem. Ismerem a legjobb barátomat. Mindkettőnknek jót akar. Megpróbálja majd elérni, hogy csak egy barátként tekintsek rá, de ezt nem tudja elérni. Próbáltam rá haragudni, utálni őt, de nem tudtam. Nem tudok felé másmilyen érzéseket táplálni, csak is szeretetet. Bárcsak ne ismertem volna meg. Bárcsak el tudnám felejteni. Gondolataimmal és könnyeimmel küszködve indultam el haza. Teljesen reménytelennek tűnt az egész szemeimben. Úgy éreztem magam, mint egy kiskutya, akit ott hagytak az út szélén. Túl sokat képzeltem én abba a csókba. Miért is hittem hogy ő is úgy szerethet ahogy én őt?

Ekkor hangos dudaszóra lettem figyelmes és egy közeledő autóra. Reflexszerűen kaptam kezeimet arcom elé, de ekkor minden elsötétült. A távolból még hallottam a mentő hangját, illetve pár jajveszékelő járókelőt, de nem bírtam tovább. A szemeim automatikusan lecsukódtak.

🥀🥀🥀