【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

— Innie, nem — néztem határozottan a szemébe, megtörölve a sajátomat. — Nem akarlak és nem is foglak elfelejteni, ezt verd is ki a fejedből azonnal. Nehogy merj valami ilyesmit is csinálni, mert annak komoly következményei lesznek. Nem számít, lesz valahogy — sóhajtottam és ahogy felálltam, magamra erőltettem egy mosolyt. — Mint mondtam, csinálok reggelit, addig kitalálok valamit, te csak ülj itt és semmi intézkedés a hátam mögött, értve vagyok? — dobtam meg a legkomolyabb tekintetemmel, majd a konyha felé vettem az irányt.

Egy valami nem hagyott nyugodni. Beszélni akartam róla neki, mégis valami visszatartott. Talán... Ha tudná a dolgokat köztem és Changbin között, máshogy viszonyulna az egész helyzethez, így viszont csak párom a dührohamait látja, amiért magát okolja. De... A dolgok ennél sokkal mélyebben kezdtek el rothadásnak indulni. Minden kapcsolat egyedi, mindegyikben van valami, amiért kitűnik a többi közül. Az enyém Changbinnal már a kezdetektől fogva ilyennek mondható. Tulajdonképpen sosem volt egy dátumunk, amikor hivatalosan is összejöttünk, így csupán irigykedve figyeltem azokat körülöttem, akik havonta egyszer boldogan ünneplik szerelmük napját. Mi csak... Léteztünk. Attól a pillanattól fogva, hogy leszólított, úgy viszonyult hozzám, mintha ezer éve ismernénk egymást és mondhatni teljesen levett a lábamról kényeztető szavaival, ahogy minden apróságra különös figyelmet fordított. Lépésről lépésre ugyan, de elértük azt a pontot, amikor már beszélgetéseink teljes mértékben tükrözték a szerelmesek párbeszédét, úgy is viszonyultunk egymáshoz. Nem volt dátumunk. Egyszerűen belenyugodtunk a ténybe, hogy rendben, akkor most együtt vagyunk. Kissé zavart a dolog, de a szemeim előtt lebegő rózsaszín köd elfedte látásom, elhittem, hogy ez így normális. Abba viszont nem gondoltam bele egy pillanatra sem, hogy lényegében rámerőltette magát ezzel a becserkészési móddal, én pedig már védekezni se tudtam.
Mélyet sóhajtva ráztam meg a fejem. Akárhogy is áll most a helyzet, csak a legjobb barátomról van szó, aki mindig is mellettem volt, mikor beütött a szar, ha valaki, ő tud egyedül megfelelő tanácsot adni ebben a helyzetben. Lehet... Beszélnem kéne vele erről.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Túlságosan megnehezíti így a dolgot. Mindkettőnknek jobb lenne ha elmennék. Talán ha nem látnám minden nap el tudnám felejteni. Vagy legalábbis kevesebbet gondolni rá... Nem ismerem Changbint, ez tény. De velem sohasem volt kedves, ez viszont teljesen érthető. Én se jópofiznék azzal, aki a páromba van szerelmesedve. De könyörgöm! Én tehetek róla, hogy a legjobb barátom egy imádni való félisten?

- Segíthetek? - totyogtam utána a konyhába.

Mióta itt van, ő lát el. Vacsorát készített nekem, teát, ápolgatott és most még a reggelit is megcsinálja. Én vagyok a vendéglátó, nekem kellene kiszolgálnom őt.

- Jinie, kérlek! Had segítsek valahogy. Valamit biztos tehetek...

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

— Csak legyél boldog és egészséges, ezzel minden vágyam kielégíted~ — mosolyogtam rá. — Jelenleg nagyon nincs miben, mindjárt kész a rántotta, foglalj csak helyet — böktem a fakanalállal a pult felé, majd nem sokkal később elé is helyeztem a tányért.

Itt az idő, Hyunjin, nem halaszthatod örökké a dolgot! Magamban háromig számoltam, miután elkészítettem a saját adagom is, majd helyet foglaltam Jeongin mellett a pultnál.

— Figyelj... Szerintem valamiről tudnod kell — kezdtem bele mély levegőt véve. — Igazából... Nem tudom, mi van Changbin és köztem. Mármint úgy tényleg fogalmam sincs. Persze, együtt vagyunk, de mégis mióta? Minden olyan gyorsan történt, az egyik pillanatban még alig ismertük egymást, a másikban titkon lekapott a folyósó egyik eldugott zugában. Még csak ki se jelentettük, hogy együtt vagyunk, és ezt te tudod a legjobban. Csak... Így elfogadott tényként kezelte, mintha magától értetődő lenne a dolog. Én pedig... Belementem a hülye fejemmel — masszíroztam a homlokom. — Ezzel nem is volt bajom, de... Minden megváltozott az utóbbi időben. Egyre többször ideges, féltékeny mindenkire és folyamatosan ki kell húzzam a szülei előtt, mert kimarad éjszakánként. Hiába kértem, nem akart róla beszélni, én pedig nem tudom, mit csinálhatnék. Rossz bevallani, de már abban sem vagyok biztos, hogy ez az egész több volt az én részemről egyszerű fellángolásnál. Ezzel szemben viszont ott vannak azok az édes pillanatai, amikor képes lennék mindent feláldozni érte... Changbin nem rossz ember, csak szeretethiányos. Zűrös háttere van, tisztelem, hogy eddig eljutott. Nem hagyhatom egyedül, de... Kihasználni sem szeretném. Fogalmam sincs, mit kéne tegyek, Jeongin — néztem rá szomorúan mosolyogva.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Eleget téve utasításának foglaltam helyet a pultnál. Láttam, hogy valamin nagyon gondolkodik, majd egyszer csak belekezdett. Elmesélte a kapcsolatukat, annak kezdetét és azt, ahol jelenleg tartanak. Látszott rajta hogy ő maga sem tudja mit szeretne. Egyáltalán hogy lehet nem megünnepelni az évfordulót egy ilyen csodával, mint ő? Én minden évben meglepném őt, csak hogy mosolyogni lássam. Ekkor támadt egy ötletem.

- Köszönöm szépen a reggelit. Finom volt, mint mindig. Most viszont fel kell hívnom anyáékat - pattantam fel ülőhelyzetemből, amit aggódó tekintettel követett. - Ne aggódj! Nem ezzel a dologgal kapcsolatban. - mosolyodtam el, majd szinte futólépésben mentem fel a szobámba.

Eszem ágában sem volt felhívni akkor a szüleimet, ez csak egy kifogás volt, valójában egy kis meglepetést szerettem volna neki. Előhalásztam egy kis papírdobozt, amiben még több közös képünk volt, kiskorunktól egészen mostanáig. Kidekoráltam vele az egész szobám, itt-ott még egy fényfűzért is fellógattam. Már csak az ajándéka kellett. Az íróasztalomhoz léptem, aminek fiókja egy GOT7 albumot rejtett Jinyoung aláírásával. Tudtam jól, hogy hatalmas rajongója, így ezt még neki vettem a születésnapjára, de sajnos nem volt alkalmam átadni neki. Miután mindennel elkészültem, elfoglaltam helyemet az ágyamon, és lekiabáltam barátomnak.

🥀🥀🥀