– Nem mondták még, hogy túl sok mindent tudsz? – ivott bele a kezében tartott alkoholos üvegbe a fiú, mielőtt azt ismét átadta volna Channak. – Nem mindig jön jól.

– Te már csak tapasztalatból beszélsz, mi? – nevette el magát lágyan az ausztrál, mielőtt ajkaihoz emelte volna a mámoros italt. A hideg felületen még szinte érezte barátja puha húspárnáinak a nyomát, viszont nem különösen zavartatta magát ettől a ténytől; szerette volna a folyadék hatásának betudni azt, hogy ettől csupán még hevesebben kortyolta a szájába kerülő anyagot.

– Lehet, de te sem panaszkodhatsz – vont vállat beletörődően Hyunjin. – Kettőnk közül nem én szenvedek, hogy szar a kapcsolatom, de azért sem szakítok a gyerekkel – csendültek fel szavai, mire az idősebb csupán kelletlenül húzta el ajkait. Túlságosan is jól ismerte a másikat ahhoz, hogy tudja, nem sértő szándékkal intézte mindezt hozzá, viszont képtelen volt segíteni magán; tisztában volt kijelentése igazságával, mely csak még inkább terhelte lelkét.

– Lehet még jobb lesz valamikor. Mindig vannak rosszabb időszakok – sütötte le tekintetét maga elé, viszont a fiatalabb hitetlen horkantása még azelőtt visszarántotta gondolataiból, hogy jobban el tudott volna bennük mélyedni.

– Szörnyű, hogy mennyire reménytelenül bizakodó vagy – ingatta meg a fejét lágy mozdulatokkal. – Olyan rohadt jól nézel ki, és mégis kínzod magad. Ha nem lenne Felix, most komolyan megcsókolnálak – kereste Chan meglepett tekintetét, s mikor sikerrel járt, íriszeiket összefonva tett bizonyságot szavai komolyságáról.

– Nem mernéd – rebegte teljesen lefagyva az ausztrál, ahogy szíve hevesebben kezdett dobogni; tudatában volt mindennek, mégis különös módon a nyugodtság halvány leple fedte le mindezen reakcióit. Magának hazudott volna azzal, ha azt állítja, hogy nem játszott már el a gondolattal, ahol legjobb barátjával kerülnek olyan viszonyban, amilyenről még legmerészebb álmaiban sem lett volna illendő, viszont akárhogy harcolt ezen képek ellen, gyengének bizonyult velük szemben; újra és újra visszatértek, örök ördögi körbe taszítva ezáltal sínylődő lelkiismeretét.

– Channie, részeg vagyok, akár le is feküdnék veled – nevette el magát a magasabb minden szégyenérzet nélkül. – Mondanám, hogy ne értsd félre, de ezen nincs is mit. Vonzó vagy és kész – szelte át a levegőt Hyunjin határozott hangja, melyet néhány pillanatnyi csend követett.

– Őszintén? – találtam meg ismét hangját a göndörhajú, végleg átengedve magát az alkohol bizsergető hatásának. – Én is veled. Bíznék annyira benned, hogy lefeküdjünk.