Huszonegyedik fejezet

𝐑𝐢𝐝𝐢𝐧𝐠 𝐰𝐢𝐭𝐡 𝐑𝐲𝐝𝐞𝐫

Winston ismét sikeresen felkavart, a váratlan látogatásával. Hiába volt részeg, a szemében tisztán láttam a fájdalmat és csalódottságot. Rosszul éreztem magam a szavai hallatán, főleg amikor megemlítette, hogy lefeküdt Diamonddal. Ezután már nem voltam benne biztos, hogy érzelmek nélkül tette, amit tett.

Ismét túl sok lett körülöttem a zűr, kevésbé koncentráltam az iskolára és magamra. Egyedül Gabriel könnyítette meg a dolgom, megkímélt a magyarázataitól és a kellemetlen meglepetéseitől. Amióta Winstonnal egyre komolyabbra fordult a kapcsolatunk, nem is nagyon gondoltam rá, csak Winston járt a fejemben, és jár most is.

Unalmasnak indult a hét, minden egyszerű és zökkenőmentes volt. Aztán a hét közepe felé felgyorsultak az események. Kim kerülni kezdett minket, illetve velem teljesen normális volt továbbra is. Elgondolkodtam rajta, hogy ez miért lehet, de nem jöttem rá. Azt tartottam a legtisztábbnak, ha megkérdezem tőle. Az egyik szünetben pont Kimhez indultam, de meglepő szituációban bukkantam rá. A bátyámmal beszélgettek, és úgy láttam, hogy mindkettőjük eléggé zabos. Nem hallottam, hogy min veszekednek ilyen hevesen, csak figyeltem őket. Intenzívebb lett a helyzet, kiabálni kezdtek egymással, ezért kínosan megzavartam őket. Ahogy felém kapták a fejüket, mintha ijedtséget láttam volna rajtuk. A bátyám dühösen elviharzott, Kim pedig csak állt ott és feldúltan nézelődött össze vissza.

- Ez mi volt? - kérdeztem kíváncsian.

- Nyilván nem mondhatom azt, hogy semmi, de ezt nem itt kéne megbeszéljük. - válaszolt. Tudtam, hogy valami nagy dologról van szó.

- Átjössz suli után? Nicholas edzésre megy. - említettem egy lehetőséget a beszélgetésre.

- Igen. - válaszolt egyhangúan. Nagyon kellemetlen volt az egész.

- Most órám lesz - hátráltam kínosan - Várlak majd. - mondtam zárásaként, ő pedig csak bólogatott.

Nem gondoltam volna, hogy ők ketten egyáltalán beszélő viszonyban vannak egymással, de most bebizonyosodott, hogy ez nem csak szimpla beszélő viszony. Valami zajlik köztük, és csak reménykedni tudok benne, hogy nem az amire gondolok. Mindenesetre Alexiának nem mondtam egy szót sem, ami eléggé nyomta a lelkem. Túl sok mindent titkoltam már el előle, ez nem egy legjobb barátnőhöz méltó viselkedés.

A Kim - Nicholas témát leszámítva egész jó napom volt, több tanártól is kaptam dicsérő szavakat, feltöltő érzés volt, hogy meg vannak velem elégedve. Mariah - n is enyhülés nyomait vettem észre. Kevésbé néz rám ellenszenvesen, ma még rám is mosolygott amikor kiosztotta a dolgozatom. Borzasztóan örülnék, ha egy nap tisztázni tudnánk a köztünk lévő nézeteltérést. Winston érdekében is, már ha van értelme.

Elhagyva az iskolát egyedül indultam haza. Nem messze jártam a sulitól, amikor egy motor lassított le az úton. Felvette a tempómat, és haladt mellettem. Full szett, és bukósisak volt rajta, nem tudtam ki lehet az. Megálltam, majd ő is úgy tett. Lassan leemelte a fejéről a bukót, Ryder volt az. Végig nézett rajtam, majd elnevette magát, valószínűleg fölényben érezte magát, amiért én sétáltam, ő pedig egy vagány kétkerekűn ülhetett.

- Az öcsém nem szokott haza vinni? - kezdte Winston emlegetését. Fogadni merek, hogy direkt csinálja, és baromira élvezi.

- Látod. - vettem félvállról a kérdését.

- Sosem volt az úriember megnevezés definíciója. - nevetett jóízűen továbbra is.

- Ennyire nem vagytok jóba? - indultam el, sejtve, hogy ő is így tesz.

- De, nagyon szeretem. A fiatal kori énem látom benne. - váltott komoly hangnemre.

- Mégis lenézően beszélsz róla a lánynak, akivel van. - jegyeztem meg.

- Szóval együtt vagytok? - ragadta ki a számára érdekes részletet. Rájöttem, ha Ryderrel beszélek, kétszer is át kell gondoljam mit mondok.

- Nem. - próbáltam menteni a menthetetlent. Kinevetett.

- Ahelyett, hogy itt sétálgatunk, nem ülnél fel? Nem olyan könnyű tolni ezt az állatot. - tette fel a kérdést elégedetlenkedve.

- Te választottad. - mondtam, kerülve a válasz adást.

- Igen, de nem azért, hogy tologassam. - háborgott.

- Jó, legyen. - egyeztem bele nagy nehezen, de már akkor tudtam, hogy így lesz, amikor megkérdezte. Szeretem játszani az elérhetetlent.

- Ültél már motoron?

- Nem. - mondtam őszintén, Ryder pedig elszörnyedt.

- Soha? - nem akarta elhinni, hogy komolyan beszélek.

- Soha. - vontam vállat.

- Akkor ezt tedd fel. - nyújtotta felém a sisakját.

- Awww, milyen figyelmes vagy. - vigyorogtam önelégülten.

- Igazából csak nem akarom, hogy a fülembe sikoltozz. - mondta lekezelően, és felült a motorra.

- Te sem vagy éppen egy úriember fajta. - motyogtam sértetten.

- Mondtam, hogy magamat látom Winstonban. - húzta a száját egy ravasz mosolyra.

- Már értem. - forgattam a szemeim, majd felhúztam a sisakot. Majdnem eldőltem, olyan nyomás helyezkedett a fejemre. Az lett volna még igazán égő, Ryder biztosan görcsölve kinevetne.

- Kapaszkodj. - utasított, és véletlenül se hagyta, hogy másképp tegyek. Hátra nyúlt a kezemért, majd a dereka köré tette.

Óvatosan összekulcsoltam az ujjam a hasa előtt. Még felsőn keresztül is éreztem a kidolgozott izmait. Görcsösen, egyhelyben tartottam a kezem, nehogy azt higgye simogatom a hasát vagy valami. Teljesen mindegy volt, ígyis széles mosollyal nézett hátra, nagyon biztos volt a dolgában.

Nem fogta vissza magát, hirtelen elindult és csak a gázon tartotta a kezét. Bevallom nagyon megrémültem, de azzal nyugtattam magam, hogy tuti nem menne ilyen gyorsan, ha nem tudná kezelni a sebességet. Erre összpontosítottam, és sikerült elengednem magam, azzal a lendülettel csodálatos energia tört át bennem. Olyan eufórikus volt minden pillanat, örömmel éltem át.
Hiába alig ismertem még Rydert, biztonságban éreztem magam mögötte.
Talán túlságosan is.