Huszonkilencedik fejezet

𝐍𝐨𝐭 𝐡𝐢𝐬 𝐠𝐢𝐫𝐥𝐟𝐫𝐢𝐞𝐧𝐝

Próbáltam elkerülni hogy az adott szituáció még kínosabb legyen, ezért további csevely nélkül elhagytam a szobát. Amúgy se volt nagy segítség, semmivel sem jutottam előrébb abban, hogy hol találom Winstont, és ez így is maradt a buli végéig. Egyszerűen felszívódott. Csalódott voltam, mivel egyáltalán nem erre számítottam. Mind Kimnél töltöttük az éjszaka hátra lévő részét, legkésőbb csak délután keltünk ki az ágyból. Winston még ekkor sem adott jelet magáról, ami már nagyon aggasztóvá vált. Amikor haza értem anya és Nicholas a nappaliban beszélgettek, nagy mosollyal az arcukon köszöntöttek. Nem bírtam elfolytani az aggodalmam, amint anya a konyhába ment megkérdeztem Nicót a fiúról.

- Nem tudod mi van Winstonnal? - susmogtam.

- Ugyanezt akartam kérdezni. - válaszolt. Ismét nem tudtam meg semmi újat.

- Utoljára a bulin láttam, amikor Ryder elhívta mellőlem. - mondtam, az arca pedig lepettséget tükrözött.

- Tehát Ryderrel lehet?

- Nem. Vele még a bulin beszéltem, Winston nélkül.

- Minek beszéltél vele? - háborodott fel.

- Szerinted? Winstont kerestem. - ráztam a fejem a kiakadásán.

- Majd szólok, ha tudok valamit. - indult el az ajtó irányába.

- Hova mész? - kíváncsiskodtam.

- Kim. - nézett vissza, mosolyogva.

Rá kacsintottam, ő válaszolul a szemét forgatta aztán kisétált.
Elszomorított hogy ő sem tudott semmit a fiúról, és fogalmam se volt hogy ki tudhatott. Egyedül Ryderre gondoltam, viszont eszem ágában sem volt újból felkeresni. Végül az egész napom tudatlansággal, és aggodalommal telt. Pár órára sikerült elterelnem a gondolataim, mialatt anyának segítettem ebben, abban. Ő is észre vette rajtam, hogy valami nincs rendben, de ameddig nem tudtam semmi biztosat, inkább megtartottam magamnak mindent.

Reggel izgatottan keltem, azonnal a telefonom vettem kézbe, de Winstonról még mindig semmi hír. Alig vártam hogy az iskolába érjek, márcsak abban bíztam hogy jönni fog. Csengetésig a kapuban vártam, de a fiú nem érkezett. Ekkor már tényleg hihetetlenül tanácstalan voltam, és bármennyire nem szerettem volna, muszáj volt Ryderhez forduljak. Még az utolsó órám alatt írtam neki egy üzenetet hogy mindenképp találkoznunk kell és várjon meg az iskola mellett. Nem érkezett válasz, de azért bíztam benne hogy ott lesz. Nagy reményekkel léptem ki az iskola kapuján és egy cseppet meglepett, hogy Ryder pár méterre állt a motorjának támaszkodva. Nem vettem volna rá mérget, hogy eljön.

- Szállj fel. - utasított rögtön ahogy odaértem hozzá.

- Minek? - vontam fel a szemöldököm.

- Nem akarok itt beszélni. - válaszolt, majd egy nagy lendülettel fel is ült a motorra, én pedig követtem a példáját.

Egy kisebb parkban álltunk meg, számomra teljesen ismeretlen volt a környezet.

- Hallgatlak. - ült le egy padra, a karjait pedig szét tárta annak támláján.

- Hol van Winston? - kérdeztem egyenesen.

- Dolga van.

- Mi?

- Nem rám tartozik. - mondta egyhangúan, de láttam rajta, hogy hazudik és pontosan jól tudja mi van Winstonnal.

- Halálra aggódom magam Ryder, kérlek mondd el mit tudsz. - kérleltem kétségbeesetten. Egy pillanatra úgy tűnt hogy végre komolyan vesz, de aztán nem így történt.

- Nem kell aggódni, Winston nagy fiú. - válaszolt arrogánsan, nem is értem mit gondoltam.

- Még ilyenkor sem tudsz normális lenni?! - emeltem fel a hangom mérgembe, ami nagyon nem tetszett neki.

- Azt hittem már rájöttél, hogy nem beszélhetsz velem ilyen hangnemben. - állt fel és megindult felém.

- Nem érdekelsz! Ahogy téged sem érdekellek egy cseppet sem! - kiabáltam az arcába.

- Vedd fel. - nyújtotta felém a bukót. Megmondom őszintén nem erre a reakcióra számítottam.

- Nem. - álltam továbbra is egyhelyben.

- Elviszlek az öcsémhez. - tartotta továbbra is kitartóan.

Amint meghallottam, hogy végre egyről a kettőre jutottam, azonnal kikaptam a kezéből a sisakot és felültem a motorra.
Ismét egy olyan helyre érkeztünk, ahol nem voltam tájékozott. Egy kisebb ház állt ott, valószínűleg Winston itt volt mindvégig. Épp egy pasas lépett ki az ajtón és egy sajátos módon pacsizott Ryderrel, majd rögtön rám irányította a tekintetét. Először az arcomat vizsgálta majd lassan végig futott a szemével a testemen. Nem a legkellemesebb pillanataimhoz sorolnám ezt a pillanatot. Hivalkodón mosolygott Ryderre, aki megrázta a fejét. A férfi tovább haladt mi pedig végre betértünk a házba. A hely szinte teljesen üres volt, egyetlen kanapé és egy asztal helyezkedett el bent. Winston és még két másik férfi ült a kanapén, dohányoztak, közben valamiről nagyon koncentrálva beszélgettek. Amint észre vett, rögtön elsápadt, és szóhoz sem jutott. Biztos voltam benne, hogy egy olyan szituációba sétáltam bele, amibe nagyon nem kellett volna.

- Nem bírtam már vele. - célzott rám Ryder. Szokásához híven elő vette a nem törődöm stílust.

- Hogy hozhattad ide?! - förmedt rá Winston.

- Inkább a te arcodba kiabáljon mint az enyémbe. - nyúlt az asztalon lévő cigis dobozhoz és rágyújtott.

- Vidd haza. - jelentette ki a dühöngő fiú.

- Mi vagyok én? Vidd haza te. - ült a kanapéra, majd semmibe véve Winston szavait a telefonját bújta.

- Addig nem megyek el, ameddig valaki el nem mondja hogy mi a fene folyik itt. - szögeztem le, majd leültem Ryder mellé, aki nagyra nyílt szemekkel nézett rám.

- Kérlek Vanity. - guggolt elém Winston. Azt láttam rajta hogy tart az jelenlétemtől. Száz százalék, hogy valamit titkolt előlem.

- Ki a csaj? - kérdezte az egyik férfi Rydertől.

- Winston csaja.

- Nem vagyok a csaja. - mosolyogtam rájuk, majd komor arccal néztem vissza Winstonra.

- Hú, valaki szarba van. - húzta a száját Ryder. Egész jól szórakozott a szerencsétlenségemen, mint mindig.

- Belegondolva, tényleg jobb lesz ha megyek. - toltam félre az előttem gugguló fiút, majd elhagytam a helyet.

Nem nagyon gondoltam ezt át, valójában fogalmam sem volt, hogy mégis hol vagyok és merre induljak el egyáltalán. Már nagyon bánom, hogy ragaszkodtam Winston megtalálásához, mivel egyértelmű hogy él és virul, csak esze ágában sincs ezt másnak is jelezni.

Szinte el sem hagytam még a házat, de Ryder már érkezett utánam.

- Winston már arra se képes, hogy saját maga oldja meg a problémáit? - nevettem szánalmamban.

- Én hoztalak ide, én is viszlek el. - mondta, de bent meglepően nem ugyanezzel a véleménnyel volt erről.

- Nem kell. - vettem elő a telefonom és tárcsázni kezdtem egy taxis számot.

- De. - kapta ki a kezemből, majd zsebre rakta.

Rydernél a hiszti nem éppen hatásos, ezért nem is próbálkoztam vele. Csak forgattam rá a szemeim, majd felültem mögé.