Tizedik fejezet

𝐊𝐢𝐦

Szerda

Két nap telt el a balhé óta, és minden olyan nyugodtan folytatódott, mint azelőtt. Nicholas bocsánatot kért, és azzal le is zárta a vasárnap történteket. Egyedül Winston volt az akivel egy szót sem váltottam. Nem azért, mert ennyire dühös lettem volna rá, éppen ellenkezőleg, ő került engem. Eleinte nem zavart, de amikor már látványosan kezdte csinálni, nem hagyhattam szó nélkül.

- Te kerülsz engem? - álltam a szekrényében matató fiú mellé.

- Talán. - válaszolt, miután a hosszadalmas pakolást befejezően becsukta a szekrény ajtót.

- Tudhatnám, hogy miért? - dőltem a szekrényeknek, jelezve, hogy válasz nélkül nem hagyom annyiban.

- Nem itt, és nem most szeretném ezt megbeszélni.

- A verekedésre persze alkalmas volt az idő és a hely is. - néztem rá dühösen.

- Azt hiszed érdekel? - lépett közvetlenül elém, és a szekrénynek támasztotta az egyik kezét.

Csak elfordítottam a fejem, mivel ismét az agresszív Winston kezdett felszínre törni, akit sajnos volt szerencsém megismerni vasárnap. Eltávolodott tőlem, és egy ideig csak nézett, majd ott hagyott. Nem tudom miért viselkedik így, de baromira megrémiszt. Amikor ketten találkoztunk, annyira más volt, nem volt benne ennyi indulat és feszültség.

Továbbra is a szekrényeknél álltam, próbáltam gondolatban megfejteni Winstont, amikor egy lány lépett mellém és meg is szólított.

- Nem szeretnék tolakodó lenni, de minden rendben? - nézett rám aggódóan.

Egy velem egymagas, barnahajú, csinos lány érdeklődött felőlem, de számomra ismeretlen volt. Mivel az én évfolyamomból és a felettem járókból is szinte mindenkit ismerek, ezért feltételeztem, hogy alattam járhat. Biztosan látta, a Winstonos jelenetet és azért érdeklődött, ami egyébként pozitívumként ért.

- Igen persze, köszi. Kedves vagy. - mosolyogtam.

- Winston elég érdekes srác, de nem gondoltam volna, hogy ennyire erőszakos is egyaránt. - kezdett el Winstonról beszélni, és úgy tűnt, hogy eléggé ismeri.

- Ismeritek egymást? - kíváncsiskodtam.

- Mondhatni, igazából csak osztálytársak vagyunk, meg a bolond mostohahúgommal járt pár napig. - válaszolt, mire döbbenten néztem.

- Akkor a bátyámat is ismered. - mondtam lelkesen.

- Ha jól sejtem a Carano fiúról beszélsz, mivel ő Winston nagy barátja.

- Igen, Nicholas a bátyám. - helyeseltem.

- Na ne, akkor te vagy Vanity? - kérdezte boldogan.

- Én vagyok, te pedig? - érdeklődtem a nevéért.

- Jaj, ne haragudj. Kimberly Bakernek hívnak, de hívj csak Kimnek. - ölelt át hirtelen.

- Örülök Kim - mosolyogtam - De hogy lehet, hogy mi még nem találkoztunk?

- Hát az igazság az csajszi, hogy azután érkeztem a suliba, amikor téged kirúgtak. - mondta szomorkodva.

- Igen elég sok bepótolni valóm van, két év alatt sok minden változott - sóhajtottam - Figyelj, nincs kedved átjönni hozzám suli után? Szívesen megismernélek. - vetettem fel az ötletet, ami ahogy láttam Kimnek is azonnal megtetszett.

- Persze, miért ne?! Akkor az utolsó óra után megkereslek, de most sietek mert Donatella tanárnő simán beír hiányzónak. - forgatta a szemeit, majd mindketten nevetve elköszöntünk.

Nem is számítottam rá, hogy a Winstonnal történteknek lehet jó oldala is. Tudom, hogy csak pár szót váltottunk, de már most olyan érzésem van Kimberlyvel kapcsolatban, mintha évek óta ismerném. Már az is jól esett, hogy ismeretlenül oda jött hozzám, de annak még inkább örülök, hogy talán barátság is lehet a vége. Órák közben elmeséltem Alexiának is, hogy találkoztam Kimmel, ő pedig megerősítette, hogy rendes lány és néha ők is szoktak beszélgetni.

Mire elértünk az utolsó óra végéhez is lelkesedéssel hagytam el a termet, de közvetlen a terem előtt nem az állt, akire számítottam volna. A bátyám várta Alexiát, mellette pedig Winston állt türelmetlenül. Nem tudtam minek van ott, ezért nem is foglalkoztam vele, csak elköszöntem Alextől, és Kimberly keresésére indultam.

- Várj. - nyúlt a karomért Winston, és ahogy megfogott, éreztem, hogy ismét feszült.

- Winston most nem igazán érek rá. - fordultam vissza a fiúhoz, aki csak bámult rám, a tekintetében pedig tiszta ürességet láttam.

- Ne haragudj. A vasárnapiért, és a maiért se, se pedig azért, amiért kerültelek. - fogta meg gyengéden mindkét kezem.

-Én nem haragszom rád, csak megszeretnélek érteni téged. - léptem hozzá és megsimítottam az arcát.

- Nem vagy még készen rá, hogy megérts engem, többnyire még én sem értem magam. - meredt a plafonra.

- Akkor együtt megpróbáljuk, rendben? - néztem rá továbbra is, mire végül ő is rám nézett.

- Rendben. - húzódtak ajkai egy nagyon apró mosolyra - Megyek, vigyázz magadra. - mondta majd elköszönésképp egy puszit nyomott a homlokomra és elsétált.

- Tehát most minden oké? - kérdezte értetlenül Kim, amikor észrevettem.

- Winstonnal a " minden " és az " oké " szavak nem működnek együtt. - válaszoltam a fejem rázva, Kimberly pedig kinevetett.

- Szóval együtt vagytok? - célozgatott a " Winstonnal " megszólalásomra, mire teljesen zavarba jöttem.

- Nem. - adtam határozott választ a szemeim forgatva.

- Értem, akkor csak lesztek, mivel halálosan szerelmes vagy belé. - folytatta a cukkolást.

Válaszul savanyú képpel, csak a középső ujjam mutattam fel neki, de nem vett komolyan, ezért nevetni kezdett. Persze nekem se kellett sok, hogy elnevessem magam, az iskolából kilépve, a körülöttünk állok pedig azon töprengtek, hogy vajon mi üthetett belénk. De nem érdekelt, mivel jól éreztem magam. Hosszú ideje talán most a legjobban.

𝐊𝐢𝐦𝐛𝐞𝐫𝐥𝐲 𝐁𝐚𝐤𝐞𝐫
_______________
ᴘʟᴀʏᴇᴅ ʙʏ : ᴋᴀʀʀᴜᴇᴄʜᴇ ᴛʀᴀɴ