Harminckettedik fejezet

𝐈 𝐥𝐚𝐮𝐠𝐡𝐞𝐝 𝐥𝐚𝐬𝐭

Vártam, de nem tette. Szótlan maradt, szerencséjére pedig egy csapat haverja lépett be a bárba. Egy az egyben elvették a figyelmét, én mintha megszűntem volna létezni. Rövid időn belül megelégeltem, hogy nem törődik velem és észrevétlenül elhagytam a helyet. Még mielőtt egy taxit tárcsázhattam volna, kitörtetett a bárból. Megkönnyebbülten sóhajtott, amint meglátta, hogy még nem mentem el.

- Nyugodtan vissza mehetsz. - mosolyogtam. Nem őszintén, de mit tehettem volna.

- Ne haragudj, nem ezt kellett volna tennem. - látta be a hibáját, bár kicsit megkésve.

- De, pont ezt kellett. Te megmondtad, nem akarsz megbántani. Vettem a célzást. - bámultam a telefonom kínosan.

- Veled akarok lenni. - állt elém, a hangja határozott volt. Egy hatalmasat nyeltem, hirtelen azt hittem hogy rosszul hallok. Rögtön fel kaptam rá a tekintetem.

- Ve-velem? - csuklott meg a hangom. Roppantul zavarba jöttem, nagyon régen éltem már át ezt az érzést.

- Először nem akartam - kezdett el sétálgatni - Sőt, kinevettem magam - ahogy kimondta el is nevette magát - De akárhányszor megláttalak minden elfolytott érzés felszínre tört. - lépett újra elém megfogta a kezem és a gyönyörű szemeivel mélyen az enyémbe nézett.

Amikor így nézett rám a hasamban temérdeknyi pillangó repdesett. Nem tudtam, hogy hihetek - e neki, mivel ahogy ezt neki is elmondtam, túlságosan naivvá válok amikor róla van szó. Ryder egy komoly személyiség és nehezen zökken ki a saját zónájából. Amikor sikerült zavarba hozzam nagyon megrémültem, mivel egy ilyen határozott embert nem lehet csak úgy zavarba hozni.

Abban a szent minutumban a világ összes pénzéért sem engedtem volna el a jéghideg kezeit. Olyan édesen illet az apró kezem a hatalmas tenyerébe, biztosan észrevette, hogy paradicsom pirossá színeződött az arcom, mivel széles vigyorral bámult rám. Hirtelen magához húzott és átölelt. Nem kellettek szavak ez az ölelés mindent elmondott.

Közösen visszamentünk Ryder haverjaihoz, először kellemetlenül éreztem magam, de az idő teltével sokkal felszabadultabbá váltam. Késő este hagytuk el a helyet, bár en szívesen maradtam volna még. Rosszul ítéltem meg Ryder társaságát, igazán viccesek és jó arcok, könnyedén megtaláltam velük a közös hangot.

Egészen a házunkig kísért, itt elköszöntünk én pedig hatalmas mosollyal léptem be az ajtón. Ösztönösen a nappali felé tekintettem, mivel észleltem, hogy ég a villany. A szívem kihagyott egy ütemet, amint megláttam Winstont, Nicholásszal a kanapén.

- Ez az új szokásod? Éjszaka jársz haza? - kérdezte Nico unottan.

- Nincs olyan késő. - forgattam a szemeim, még mindig szokatlanul érezve magam.

- Mond meg Gabrielnek hogy ne szokjon rá erre. - rám se nézett, egyedül Winston bámult mindvégig. Világossá vált hogy honnan fúj a szél.

- Nem vele voltam. - mosolyogtam magabiztosan, a beszélgetést pedig lezárva, a szobámba mentem.

Winstont látva egy pillanatnyi bűntudat fogott el, de ez gyorsan elillant. Azt érzem, hogy a saját bátyámat is próbálja ellenem hangolni, ami nagyon kiakasztó, mivel tudom, hogy Nicholas ad a szavára. Bízom benne, hogy nem esik a befolyása alá és Winston kis ördögi terve meghiúsul. Az idő teltével rájöttem, hogy a kettőnk kapcsolata már az elejétől fogva nem volt egészséges és ez a helyzet csak romlott volna, ha tovább folytatjuk. Fáj, hogy nem jutottunk egyről a kettőre, de nem okolom magamat, hisz ő is bőségesen hozzájárult ehhez a befejezéshez. Lehetett volna szebb is, de minden úgy történik  ahogy történnie kell.

Ryder egy pozitív csalódás számomra. Tisztában vagyok vele, hogy nem a példaértékű személyek megtestesítője, de a szíve a helyén van. Figyelembe vette Winstont, ami arra utal hogy számítanak neki a szerettei. Úgy gondoltam, hogy egyedül én küszködök ezekkel a feltörekvő érzelmekkel iránta, de nagyon megnyugtatott, hogy ő is ugyanebben a cipőben jár. Nem szeretnék semmit elsietni, de napról napra a vágy és kötődés jeleit kezdem felvélni magamban. Winstonra túlnyomó részt úgy tekintettem, mint a bátyám legjobb barátja, Ryderben viszont életem férfijét is képes vagyok meglátni.

Úgy döntöttem, hogy inkább nem osztom meg vele, hogy Winston ismét nálunk van, nem hiszem, hogy jó néven vette volna. Lefeküdtem aludni, de pár óra múlva iszonyatos zajongásra ébredtem fel. Majdnem három óra volt, de még mindig a két fiútól zengett a ház. Meg is feledkeztem róla, hogy anya az egyik barátnőjénél aludt, ezért volt a bátyám ennyire eleven. Vártam egy keveset hátha megunják az üvöltő dalolást, ez azonban nem következett be, ezért mérgelődve rohantam le számon kérni a két fiút.

- Nem zavar titeket, hogy valaki pihenni szeretne? - próbáltam túl kiabálni a zenét, meg a két dalos madarat.

- Nem. - nevetett Nicholas. Megint részegek voltak, a ház bűzlött az alkoholtól.

- Menjetek máshova. - nyomtam ki a zenét. Biztosra menve még a konnektorból is kihúztam a hangfal kábelét.

- És akkor rád ki vigyáz hugi? Gabriel? - összenéztek Winstonnal és nevettek.

- Nem. Majd Ryder. - dőltem a falnak csípőre tett kézzel. Mindkettőjük arcára fagyott az a nagy vigyor. Való igaz hogy én sem gondoltam át százszázalékosan amit mondtam, de már untam a Gabrieles megszólalásokat.

- Hogy jön ide Ryder? - kérdezte Winston. Bizonyára nem erre a reakcióra számított.

- Ahogy Gabriel - kacsintottam - További jó szórakozást. - intettem, majd higgadtan aludni indultam.

Egész jó érzés volt, hogy én nevettem utoljára, és biztos voltam benne, hogy mindkettőjük kedvét elvettem a hangoskodástól. Sokkal kellemesebben aludtam, reggel csodásan keltem. Végig futott az agyamon, hogy ez a kis incidens vissza jut Ryder fülébe és nem fog tetszeni neki, de már nem bírtam tovább, hogy ez a kettő folyamatosan gúnyt űzzön belőlem.

Nem ronthattam el a napomat már csak azért sem mert végre elérkezett a péntek. Azonban ez a nap sokkal többet tartogatott számomra, mint a hétvége kezdetét.