Tizennyolcadik fejezet

𝐏𝐚𝐫𝐭𝐲 𝐖𝐞𝐞𝐤𝐞𝐧𝐝

1 hónappal később

Az elmúlt egy hónapban olyan érzés töltött el, mintha minden megváltozott volna körülöttem. Winston felfüggesztett ideje lejárt és vissza tért az iskolába, de akárhányszor elmentünk egymás mellet arra sem vette a fáradtságot, hogy rám nézzen, megszűntem létezni számára. Nicholas és Alexia egyre többet veszekedtek, de egyikük se osztotta meg velem, hogy miért. Kimberly is felettébb furcsán kezdett viselkedni, de ő inkább csak akkor amikor Nico a közelünkben volt, minthogyha zavarná, hogy ott van. Mindenki titkolózott előttem, teljesen kívülállónak éreztem magam.
Mariah is észrevette, hogy Winstonnal kerüljük egymást, ezért nem is volt felém ellenséges, legalábbis a gyűlölködő tekintetét leszámítva, hasonlóan átlagosan viselkedett, mint a többi tanár.

- Hétvégén bulizunk egy nagyot! - lépett mellém Kim izgatottan.

- Tényleg? - vágtam egy amolyan "nincs kedvem" arcot.

- Igen, és nincs kibúvó! - jegyezte meg felháborodva.

- Rám fér egy buli. Hol? - csatlakozott Alex is, látszott rajta hogy eléggé le van törve.

- Winstonéknál. Most hirdették az osztályban. - válaszolt.

- Úgy látszik mégis van kibúvó. - vettem egy mély levegőt, majd a padlót kezdtem bámulni.

- Jesszus! Elfelejtettem, hogy ti most nem jöttök ki egymással. Bocsi. - húzta a száját kínosan.

- Gyenge kifejezés, hogy nem jövünk ki jól. Utál, és látni sem akar. - szomorodtam el.

- Most már emlékszem, erre az esetre kitaláltam egy B tervet. - folytatta, továbbra is lelkesen.

- Mégpedig? - csillantak fel Alex szemei.

- A városban van egy brutál jó szórakozóhely. Megnézhetnénk.

- Végülis - Alexszel egymásra pillantottunk - Miért ne. - vontam vállat. Cseppet meg is jött a kedvem a egy bulihoz.

- Na erről van itt szó - mosolygott Kim elégedetten - Várjatok beavatom Claire - t is. - és azzal el is indult a lány keresésére.

Amint ketten maradtunk Alexiával, rögtön bele vágtam a témába, ami érdekelt.

- Minden oké? - fogtam meg Alexia kezét aggódóan.

- Hazudnék, ha azt mondanám igen.

- Mi történik veletek?

- Nem tudom, Van. Annyira agresszív, és durva mostanában. Mindenen felhúzza magát, és rajtam vezeti le a gőzt, utána pedig úgy tesz mintha mi sem történt volna. Türelmes vagyok, de egyszerűen nem bírom tovább, úgy érzem ez már csak rosszabb lehet. - nyílt meg elkeseredve. Éreztem, hogy valóban nagyon megviseli, amit a bátyám művel vele.

- Figyelj, ezt most úgy mondom mint a barátnőd, nem mint Nicholas húga. A bátyám nehéz eset, de ez nem indok arra, hogy így viselkedjen veled. Amióta apa meghalt, mindenkiben a bűnbakot keresi, és közben úgy tesz mintha őt semmi, és senki sem érdekelné. Nem érdemel meg téged. - mondtam őszintén, mire Alexia meglepődött.

- Köszönöm, hogy itt vagy nekem! - bújt hozzám hálásan.

- Mindig. - öleltem magamhoz.

Jó érzés volt látni, hogy egy kicsit is jobb kedvre deríthettem Alexiát. Mindent amit a bátyámmal kapcsolatban mondtam neki, komolyan gondoltam. Nicholas nem érdemli meg, hogy olyan embernek mutassam, amilyen nem valójában.

Amint kicsengettek az utolsó óráról, már indultam is haza. A folyosóra lépve, megpillantottam egy ismeretlen fiút beszélgetni Mariah - val. Nem úgy beszéltek, mint egy átlagos diák és tanár, inkább mint két nagyon közeli ismerős. A fiú kisugárzása kicsit Winstonéhoz volt hasonló. Világos bőrén megmutatkoztak a tetoválásai, amiket látszólag büszkén viselt magán. Jól mutatott a tejföl szőke hajával. Emellett ékszereket is hordott, de nem olyan visszataszító mennyiségben, inkább attraktív volt, már persze ez személy kérdése. Az öltözködése is képviselte magát, fekete bőr dzseki, sötét kék szakadt farmer.

Mariah felfigyelt rá, hogy nagyon intenzíven vizsgálom őket, ezért gyorsan félre tekintettem, de még láttam, hogy a srác is észrevett. Inkább nem is törtem magam rajta, hogy vajon ki lehet, csak kellemetlenül siettem elhagyni az iskolát. Hogy fokozzuk a kínosságot, Winston a kapu felé vezető úton állt, és felém nézett, amikor kiléptem az ajtón. Találkozott a tekintetünk, de inkább elfordítottam a fejem. Úgy állt ott, mint aki vár valakire. Csak elsétáltam mellette, és ő se lépett felém semmit. Nagyon rosszul esett, mivel ez az első ilyen helyzet mióta elmondtam neki az igazat. A francnak csókolt meg az nap, így csak megnehezíti a dolgom még jobban.

Ahogy az iskola elé értem, a bátyám és Alexia veszekedésére lettem figyelmes. Nicholas pont Alex kezéért nyúlt, amikor közbe avatkoztam. Nico tombolt, Alex pedig zokogott.

- Menj innen Vanity! - kiabált rám és félre lökött.

- Nem hagyom, hogy őt bántsd a hülyeséged miatt. - húztam a hátam mögé Alexiát.

- Ő az én barátnőm, ne avatkozz ebbe bele! - dühöngött tovább.

- Gyere menjünk innen. - karoltam át Alexiát, és próbáltam vele eligyekezni onnan, de Nicholas vissza rántott.

- Hé! - lépett közénk a semmiből az ismeretlen fiú és a torkánál fogva a falhoz nyomta Nicót.

- Elég, ő a barátom. - jelent meg Winston is, és a bátyám segítségére sietett.

- Mond meg a barátodnak, hogy ne lányokkal kezdjen. - engedte el, majd egyszerűen elsétált.

Nico hevesen kapkodni kezdte a levegőt, Winston pedig felsegítette. Kihasználtam az alkalmat és elvittem onnan Alexet, amilyen gyorsan csak tudtam. Nagyon megrémült, ahogy én is. Már biztos voltam benne, hogy a fiú valamilyen kapcsolatban áll Winstonnal, de arra még nem jöttem rá, hogy milyenben. Sosem említette, hogy lennénk testvérei, és jobban bele gondolva, még rengeteg dolog lehet, amit nem említett. Ekkor jöttem rá, hogy szinte semmit nem tudok Winstonról, és talán jobb is, hogy vége lett köztünk.

Későn értem haza, mivel az incidens után, még Alexnél maradtam kicsit, hogy megnyugtassam. Fáradtan vonszoltam fel magam az emeletre, semmihez sem volt kedvem csak befeküdni az ágyba és aludni végre. A folyosón haladva, akaratom ellenére is meghallottam, hogy Nicholas valakivel nagyon hevesen beszélget. Nem bírtam a kíváncsiságommal, ezért hallgatóztam. Egy női hang is beszélni kezdett, és viszonylag ismerős is volt, ami felettébb meglepett. Vacilláltam, hogy benyissak vagy sem, de végül az utóbbi mellett döntöttem. Túl fáradt voltam egy újabb meglepetéshez, a bátyám már így is az agyamra ment.

De azért eltöprengtem, ki lehetett a szobájában?