Hetedik fejezet

𝐘𝐨𝐮 𝐛𝐞 𝐭𝐡𝐚𝐭 𝐬𝐨𝐦𝐞𝐨𝐧𝐞

Szombat , a randi napja

Amikor felkeltem furcsa érzésem volt, azt hiszem izgultam és stresszes voltam. Ahogy telt a hét egyre jobban uralkodni kezdtek rajtam ezek az érzések, de hogy őszinte legyek nem gondoltam volna, hogy Winston ilyen hatással lesz rám. Eleinte egy jó mókának vettem ezt az egész " randi " dolgot, de egyre inkább érdekelni kezdett a fiú. Cody az utolsó üzenete után nem keresett, ami egy cseppet szíven ütött, de nem annyira, hogy elszomorodjak miatta.

Szerencsére Gabriel nem próbálkozott az anyámmal való csevelye után semmivel, ezért az órán is kellő figyelemmel tudtam részt venni és sikerült beszereznem egy erős négyest is. Gabriel segítsége nélkül.
Eleinte tartottam tőle, hogy esetleg jelenetet rendez vagy olyat tesz ami számomra kellemetlen, mivel Winston láthatóan közvetlenebb lett hozzám iskolán belül is és a pénteki edzésre is meghívott.

Egy dolog aggasztott. A bátyám. A nap óta, mikor Winston elhívott randizni, valami megváltozott. Került engem, vagy szimplán hozzám se szólt, ha több időt egy helyen töltöttünk, Alexia felé viszont, változatlan volt. Egy ideig nem mertem rá kérdezni, majd amikor vettem a bátorságot semmitmondón legyintett rám, és azt mondta paranoiás vagyok. Én tudom, hogy nem vagyok és valami zavarja, és kisebb nagyobb eséllyel az a valami Winston és én.

Ahogy minden átlagos reggel a konyhába mentem reggelizni, viszont se anyával se Nicoval nem találkoztam, mintha a házban sem lennének.
Már épp végeztem, amikor valaki csengetett és kopogott felváltva. Winston állt az ajtó előtt egy csokor rózsával. Nem tudom, hogy abban a pillanatban mi lepett meg jobban, hogy ott van, vagy hogy egy csokrot tart a kezében.
Kitágult szemekkel néztem rá, mire ő elnevette magát és mély hangján szóhoz kezdett.

- Látom nem sieted el a dolgokat. - mért végig mosolyogva, célozva a pizsomámra.

- Nem számítottam rá, hogy reggel jössz. - mondtam a kómás hangomon és leültem a kanapéra.

- Reggel? Fél kettő van Vanity. - förmedt rám, mire az órára kaptam a tekintetem.

- Jézusom. - pattantam fel - Várj itt. - rohantam a szobámba.

Nagyon szétesettnek éreztem magam és neki láttam annak amit a legjobban gyűlölök : kapkodni. Akkor már biztos voltam benne, hogy anyáék nincsenek itthon, mivel anya még hétvégén is képes felkelteni minimum nyolc órakor.
Amilyen gyorsan tudtam viszonylag összeszedtem magam fejben és kinézetre is, és azonnal mentem a nappaliba.

- Váó. - tekintett végig rajtam ismét Winston, amint meglátott.

- Ne nézz így, siettem. - vettem el tőle a csokrot és egy vázába tettem.

- Remélem tetszik. - mosolygott.

- Persze, köszönöm - mosolyogtam én is - Ne haragudj, amiért várattalak.

- Megérte, nincs miért haragudjak.

Oké, nekem ez a Winston még kissé szokatlan. Semmi kifogásom a jelenlegi változata ellen, de akkor sem ilyennek ismertem meg, bár ahogy mondani szokták, a látszat néha csal.

Már bőven a mai nap előtt megbeszéltük, hogy merre fogunk menni, szóval amint leérkeztem el is indultunk. Mivel sem Winston, sem pedig én nem vagyunk azok a túlságosan romantikus fajták, ezért csak a plázába mentünk kajálni egyet. Sokan lehet meglepődtök most, de tényleg sosem vártam el, hogy egy randinak puccos étteremben, vagy hasonlóban kell történnie. Inkább az egyszerű, szokásos dolgokhoz vagyok szokva, de még erről is megváltozhat a véleményem idővel.

Útközben nem igazán váltottunk szót egymással, inkább a kellemetlen szemkontaktust vettük fel. Meglepett, hogy Winston is ugyanúgy zavarban van, akár csak én. De tetszett, nagyon is. Végül a plázába lépve tört meg köztünk a hosszadalmas csend.

- Tudom, hogy nem erről kéne beszéljek a randinkon, de Nicholas nagyon furcsa volt velem az elmúlt pár napban. Véletlenül nem tudod, hogy miért? - szólalt fel kíváncsian.

- Erről én is akartalak kérdezni. Velem is máshogy viselkedik, és ha kérdezem csak legyint rám. - válaszoltam miközben leültünk egy asztalhoz.

- Lehet, hogy ez zavarja?

- Mire gondolsz? - vontam fel a szemöldököm.

- Hát te és én. - válaszolt zavarodottan.

- Mindig ennyire izgulsz? - mosolyogtam, jól szórakozva a helyzetén.

- Miről beszélsz? - nézett rám hirtelen komolysággal.

- Tudod te. - löktem vállon játékosan.

- Jó talán egy picit tényleg zavarban vagyok. - forgatta a szemeit.

- De miért? - piszkáltam tovább.

- Mert nagyon bejössz. Tessék, tudom, hogy arra vártál, hogy kimondjam. - duzzogott.

- Igen talán igazad van. - mosolyogtam elégedetten - És a fekete csaj? - kérdeztem, mire ő láthatóan nem tudta kiről beszélek.

- Fekete csaj?

- Aki a házunk előtt várt rád valamelyik nap. Azt állította, hogy a barátnőd. - szűrcsöltem bele az üdítőmbe, ésszerű választ várva.

-  Ja Diamondra gondolsz. Ő csak szeretne a barátnőm lenni, ahogy sokan mások is. - válaszolt ismét a szokásos öntelt Winston módon.

- És, ha én nem szeretnék? - próbáltam megtörni az egoját.

- Az elszomorítana, de mindent megtennék, hogy máshogy gondold. - válaszolt és mélyen a szemeimbe nézett.

- Ezt most el kéne hinnem? - kérdeztem, de irónia és egyéb más nélkül, érezni kezdtem, hogy ez a beszélgetés kezd komoly lenni.

- Ahogy érzed, én minden szavam komolyan gondoltam. Nem az a fajta srác vagyok, aki pár elutasítás után feladja. De tisztában vagyok vele, hogy te nem utasítanál el. - tette a kezét a kézfejemre, a gyomrom pedig azonnal összeszükült.

- Ha nem teszel olyat, amiért el kéne utasítsalak, akkor nem foglak. Te vagy, aki a legjobban tudhatja, milyen fontos az ember számára a becsülete. - néztem rá, amolyan bölcs tekintettel.

- Látod máris tudsz rólam egy, s mást. Most te következel. Ossz meg velem valamit. - nézett érdeklődően, továbbra is a kezem fogva.

- Nem szeretem, ha szórakoznak velem. Mindig is az egyenes beszéd híve voltam. Ezért is tartanak talpra esettnek és talán egy cseppet nagyszájúnak.

- És, ha jól tudom ezért bocsátották el pár éve. - mondta, és úgy hangzott mintha ez zavarná őt.

- Igen, de erről nem szeretek beszélni. Az a Vanity már nincs, sokat változtam. - néztem oldalra, mivel, ha a kirúgásom jön szóba, az érzéseim megváltoznak.

- Ne haragudj, nem is ezért mondtam - nyúlt az arcomhoz és maga felé irányította. - Már akkoriban is figyeltelek és pontosan jól tudom, hogy mennyit változtál. Talán ez az egyik dolog amit annyira vonzónak találok benned. Bebizonyítottad mindenkinek, de főleg magadnak, hogy tudsz jó lenni és változni nem bűn.

- És veled mi a helyzet? Te mikor fogsz megváltozni? - tettem fel én is a kérdést, ha már ennyire ebben a témában ragadtunk.

- Hidd el én próbáltam, rengetegszer és ezt a bátyád tudja a legjobban igazolni. Próbáltam magamért, a családomért, de nem ment. De legbelül tudom, hogy van valaki akiért szó nélkül, észrevétlenül megváltoznék. És azt akarom, hogy te légy az a valaki Vanity Carano.

Winston team ? 🤔