Hosszú percek sokasága után Yoongi a szobájában várt Jiminre, hogy végezzen a fürdőszobában. A hálószobában csak az ágy mellett lévő éjjeliszekrényen világító lámpa nyújtott gyér fényt; egy könyvet olvasott a lágy homályban, amikor a szoba ajtaja halkan sírva nyílt ki – mintha érezte volna a közelgő vihart. Egy pár bolyhos zokni fedte Jimin apró tappancsait, lábát melegítő nadrág takarta, teste vékony körvonalát Yoongi bő pulóvere bújtatta el, melynek hosszú ujjaiban elvesztek karcsú kezei, s annak kapucnija teljesen elrejtette fejét, pusztán a kissé nedves tincsek látszódtak lehajtott feje tetejétől.

– Nincs meleged? – Tette le maga mellé Yoongi a könyvet. Pusztán egy hosszú, lenge nadrágot viselt, amitől Jimin alapjáraton zavarba jött volna, ha nem ebben a helyzetben lett volna, de így csak feszengett.

A kis szőke félve rázta meg a fejét, s ezt követően az ágy másik oldalán leült az idősebbnek háttal, figyelve, hogy tartsa a távolságot. Gondolataiban egyre nagyobb volt a káosz, szíve pedig egyre hevesebben vert. Oda akart bújni az ónix tincseshez, hogy megnyugvást nyerjen nála, de nem mert, mellkasát ambivalens érzések lepték el; a bántó szavak indái ismét finoman szorultak rá és élesen vájtak szívébe.

Nem láthat meg. Utálni fog Ő is.. igaz?

Ujjaival játszott, szigorúan figyelve rá, hogy ne látszódjék ki semmije sem, viszont keze így is láthatóan remegett; Yoongi látta a kisebb szorongását, így oda mászott hozzá, hogy hátulról átölelje. Jimin ijedten feszült meg karjaiban, mintha csak ismét csapdába esett volna, s szemében könnyek kezdtek összegyűlni, ajkai pedig félelmében megremegtek – rémülten tapasztotta kezét szájára, őt pedig egyre csak kínozni kezdték démonjai, s hiába mantrált magában; ne, ne, ne most, könyörgöm, ne – viszont ezek cseppet sem használtak, elméjét egyre jobban elöntötte a fekete, bántó köd; akarva-akaratlanul is felnyöszörgött. Holott biztonságban volt, ám minduntalan azok a képek jelentek meg, amikor lefogták és megverték.

– Tudom, hogy meleged van – került egyszeriben elé az idősebb, Jimin pedig ismét szidni kezdte magát, hogy észre sem vette a változást, miképp a barátja melege eltűnt mellőle, annyira magába merült. – Gyere, vegyük le – fogta meg a pulóver szegélyét, mire rémülten kiáltott fel a szőke.

– Ne! Ne, ne, ne! Ne nyúlj hozzám, ne nézz rám... – mászott messzebb tőle, majd térdeit felhúzta az ágyon, miket remegve átkarolt, úgy bújt a térdei közé meg-megrázkódó vállakkal. – Nem utálhatsz meg te is, azt nem élném túl – susogta elhaló hangon. Egyszerre remélte, hogy meghallotta az idősebb az utolsó mondatát, s azt, hogy észre sem vette, hogy megszólalt; minden felborul és az utolsó reménysugara is elveszik vagy nem veszíti el a számára oly' fontos személyt.

– Jimin... – ajak harapva ült fel mellé Yoongi, ötlete sem volt, hogy segíthetne rajta. Kezeivel a fiatalabb felé nyúlt, de szinte azonnal visszahúzta kezét, mintha csak attól félt volna, hogy megégeti, ám valójában nem tudta kezelni a helyzetet. Jimin továbbra is remegett az ágy közepén, halkan fel-felnyöszörögve; borzalmas volt látni, mennyire szenved. Nem volt jobb ötlete annál, ami hirtelen eszébe jutott. – Jiminie.. ne haragudj rám azért, amit csinálni fogok.

A bő pulóver ujja továbbra is takarta az apró tenyereket, mivel ajkát tapasztotta be, s szemeit törölgette lehajtott fejjel, amikor az idősebb szorosan a kezére fogott, bátran döntötte el az ágyon, de Jimin félelemmel teli hangja vágta el a ház csendjét a sötétben; torkaszakadtából kiabált rá.

– Ne! Engedj el! – Rázta kezeit, szemeiből pedig feltörtek könnyei, végül pedig félve nyitotta ki azokat, mikből még mindig csordogáltak lelki fájdalmának jelei. A gyér fény immáron egészen megvilágította arcát; rettenetesen megijedt.

A szőke hajkoronája kócos volt, néhány világos tincs világlátói elé hullott, mégis, azok között megcsillantak a szemében képződött könnyek és a sós cseppek szaporán folytak lefelé, így azok kiemelték a szeme alatt a tenger habos hullámait, melyek lágyan fodrozódtak a füle mögé. Ezúttal nem takarta el szépséghibáit semmilyen ruhanemű vagy smink – pont ezektől a szépséghibáitól volt olyan gyönyörűséges, egyedi. Orráról a finom pöttyök állkapcsa felé folytak, onnan pedig lemásztak nyakán a pulóver alá; Jimin ekkorra már teljesen elernyedt, nem ellenkezett, pusztán a nyakát szorító tüskés indák tüskéi mélyen fúródtak bőrébe, s bordáira egyre több és több inda nőtt, melyek ismét gyenge csontját készülték összetörni. Ajkába harapott, min meglátszódtak fognyomai; kétségbeesve, ajak remegve szólalt meg.

– Könyörgöm, hyung, ne bánts, ne utálj te is.. tudom, hogy undorító, ne nézd, kérlek ne nézz... – sutyorogta halkan; megtört. De Yoongi nem tett semmit bántót, pusztán megsimította foltos arcát.

– Tudtam – dünnyögte neki, ismét pigmenthiányos bőrét cirógatva, mire Jimin szemei elkerekedtek. – Tudtam róla. Szerintem gyönyörűek – ismételte meg magát, melynek hallatára a kisebb szemeiből újra záporozni kezdtek a forró, sós cseppek, miket a felette tornyosuló lágyan letörölt, ismét finoman érintve bőrét.

Az utálat és a gyűlölet indái még egy utolsót szorítottak rajta, szinte hallani lehetett a repedéseket, majd fokozatosan kezdtek engedni, lazulni a rátekeredett növények; remegve emelte fel kezeit és ölelte át a felette lévő fiú nyakát, ki kezeivel simogatni kezdte a megtört szőkeség testét, majd elkezdte lehúzni az őt takaró pulóvert, hogy felfedje Jimin minden egyes hibáját, melyről nem tehetett.

Az éjszakai hangok halkan szűrődtek be az ablakon a szellők szárnyán, amik lágyan táncoltatták az átlátszó függönyt, amely beengedte a Hold vigasztaló reménysugarait hozzájuk. Lassan kerültek le róla a ruhadarabok, s egy szál fehérneműben feküdt, Yoongi pedig ámulva nézte testét, ami maga volt a varázslatos festmény; a nyakán lekúszó pettyek felhőkké lettek, mellkasán virágos rét pompázott az elszíneződött sérülések mellett, mik fájóan festették meg bőrét, s formáztak új mintákat rajta. Hasán lágyan ereszkedtek le a foltok, eltűntek a puha anyag alatt, aztán felbukkantak kecses combjain; mintha ismét a tengerhez értek volna, melyben mintha delfinek és bálnák úsztak volna egészen bokájáig, ám az egyik lábszára szinte teljesen világos színben úszott, pusztán itt-ott bukkantak fel sötétebb pigmentjei, mintha a tenger fenekéről szöktek volna fel a kontrasztos buborékok. – Yoongi percekig csodálta vegyes érzelmekkel; sajnálta, hogy ezért bántották, s egyszerre szeretett jobban belé; ezektől csak még szebbnek látta. Ám Jimin szipogva gördült oldalra, így felfedte az egyik lapockáján pihenő szárnyra hasonlító foltokat, mely egyedül díszelgett a hátán; mintha csak egy fél szárnyú angyal lett volna.

Halkan rázta a sírás, mire az idősebb fölé hajolt és kíváncsian, törődően érintette meg a pigmenthiányos foltokat, aztán lassan puszilta meg őket, szeretettel túlcsordult szívvel, vigasztalta és éreztette, hogy biztonságban van. Ujjbegyei pedig mintha csillagok lettek volna – ahol hozzáért a szőkéhez, ujjai nyomán kezdett felmelegedni teste, lelke, szíve egyaránt; bordáiról leszáradtak az oda már-már gyökeret növesztő indák és annak leveleik, a nyakán feltekeredett, fojtó érzés is egyre csak szűnt, fejében pedig elnyílt a kínok virága.

– Jimin, én ettől még ugyanúgy, menthetetlenül szeretlek – fejezte ki először mély érzelmeit neki, aztán egyre közeledett arcával a másikhoz, mígnem ajkaik először találkoztak. Finomkodva becézgették egymást, nem siettek sehová, pusztán szeretve, lágyan vigyázva a másikra mutatták meg ezzel a tettel szerelmüket; mindkettejük mellkasát egyre inkább ellepte a melegség, ahogy elváltak egymástól, majd újra összeért szájuk – egyszerűen nem bírták megunni.

A kisebben új, csodás növények nőttek testére és lelkére egyaránt, míg kedvesen simítva bőrén furakodott belé egy új érzés, majd finoman, törődően megnyúlva, szívében bimbót fakasztott a szerelem. Az éjszaka hangjai és reményt hozó fényei belopództak mindkettejük szívébe, mikor azon az éjszakán évek múltán először kifejezték egymás iránti szeretetüket.

Jimin még mindig sírt a mellkasát szétfeszítő érzésektől, de immáron sokkal inkább volt boldog. Így történt, hogy Jimin elkezdte elfogadni az őt megfestő pigmenthiányos foltjait.