Gyors úszással a hajó, majd nem pontos helyére is érkeztem. Nincs túl messze a parttól, meg közel sincs. Nem is baj.

Na, de most. Mély levegő és kerülés, víz alatt szem kinyit. Még jó, hogy nyitott szemmel tanultam meg úszni, nem pedig úszó szemüveggel. Azérz, most egy kicsit furcsa, na mindegy. Gyorsan meg fogom majd szokni, ez alatt a nem tudom, hogy mennyi idő alatt is.

Nyugodtan úsztam megint le a korallokig, úgy mint tegnap is. Semmi érdekes, ugyan olyan mint tegnao. Métt hittem azt, hogy változni fog?(😂) há' mindjárt magamon fogok nevetni.

El kezdten úszni a korallok mellett, és keresni azt a már most ismerős sellő uszonyt. Kivancsi vagyok, hogy tényleg ő mentett meg, meg azért is, hogy mért tette.

Úsztam és, csak úsztam és, csak tovább úsztam. Eddig semmi talállat, csak halak. Aztán hirtelen meg láttam a vörös uszonyt. Egyből el kezdtem követni, és egy nagyon furcsa helyre vezetett el. Rövidke út volt, csak azért, de ahova vitt az egy gyönyörű szép hely volt.

Egy város, ami a víz mélyén van. És tele van sellővel, épületekkel, halakkal, delfinekkel, meg minden másik állattal amit itt tudsz talallni a víz ezen részén.

Azt hittem csak állmodom, mert nem hittem a szememnek. De most na, ilyenkor ki hinne a szemének? Mert én biztos, hogy nem.

Egy nagyobb szkila mögúl figyeltem azt, hogy itt most mi is történik meg van. Mindegy ember, vagyis sellő egy helyen tobzódik és csak tátott szájjal le vannak meredve. Mint ha itt mindneki egy szempillantás alatt, át válltozott volna egy kő szoborrá.

Egyik pillanatban egy sellő, valamilyen kagyló díszes trónon vagy min. El kezdett meg jellenni. A trón alján négy sellő katona volt, akik a trónt és a rajta ülő királynőt cipelték a vállukon. Kurva erősek lehetnek, ha azt a trónt, meg a sellőt el tudják vinni csiga lassúsággal.