[Név] szemszöge:

– Mi a baj [Név]? – kérdezte aggódva Kirishima, mert még mindig sokkba voltam.

– Semmi... – suttogtam, majd lassan visszaereszkedtem az ágyra.

– Miért nézted annyira azt a szőkét? – firtatta Eijiro, miközben mellém ült.

– Te nem vetted észre? – néztem rá kikerekedett szemekkel.

– Mégis mit?

– Pontosan olyan volt, mint Katsuki – jelentettem ki, mire a vörös elkezdett gondolkodni, majd visszakapcsolta a TV-t, és jobban megnézte.

– Tényleg hasonlít Bakubrora, de ez nem lehet Ő.

– De ez biztos, hogy Ő az! Ha a hős egy robbanásban halt meg, akkor-

– [Név], ide figyelj – nézett mélyen a szemembe Kirishima – Attól még, hogy egy robbanásban halt meg, még nem lehet, hogy Bakubro miatt.

– De igen Kiri! – emeltem fel a hangom egy kicsit – Tudom, hogy Ő az! Ismerem a technikáját! Ismerem a természetét! Szóval ne kérdő jelezd meg, hogy mit mondok, mert bajok lesznek! – süvöltöttem.

– B-bocsánat [Név] – mondta bűnbánóan Kirishima – Nem tudtam, hogy Bakubro eltűnése ennyire felkavart.

– Jhaj – sóhajtottam – Pedig gondolhattad és tudhattad volna!

– Sajnálom, már mondtam – ölelt meg a vörös hajú, mire visszaöleltem.

– Semmi baj – mosolyogtam, majd elnegedtük egymást – De ha Katsuki itt van, akkor nem szabad egymáshoz érnünk. Tudod miért... – néztem félre.

– Igen – sóhajtott egy nagyot – Hiányozni fognak az öleléseid [Név].

– Hidd el, nekem is a tieid. De most az lenne a legjobb, ha szólnánk Aizawa senseinek – jelentettem ki, majd a telefonom után nyúltam, de nem volt a helyén – Kiri nem láttad a telóm?

– Nem – rázta meg a fejét – De itt volt az előbb, nem?

– De – néztem körbe kicsit remegve.

Kirishima ezt azonnal észre vette, és szorosan megölelt. Visszaöleltem.

– Semmi baj [Név] – motyogta a vállamba – Itt vagyok.

– Kiri köszönöm, hogy-

Ebben a pillanatban egy lövés dördült el, és a falba fúródott egy puska golyó. Mindketten a földre estünk ijedtünkben a hirtelen zaj miatt.

– E-ez meg mi volt? – kérdeztem ijedten – Vagy honnan és kitől jött?

– Nem tudom [Név] – mondta Eijiro – Szólok a senseinek.

Kirishima a telefonja után kapott, de a nem találta a helyén. Kicsit megijedt ezért a lövésről megfeledkezve felállt, és elindult az emeletre. Én nagyon aggódtam miatta, ezért a képességemmel egy "buborékot" csináltam köré. Amint Kiri eltűnt a felső szinten, én egyedül maradtam a nappaliban. Semmi szokatlan nem történt amíg én is a telefonom után nyúltam. Nem volt a helyén...

– Csak nem ezt keresed? – hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül.

– M-monoma? – kérdeztem meglepődve, majd feltápászkodtam a földről.

– Eltaláltad – vigyorgott a szőke.

– D-de, hogy kerülsz te ide? Az iskolád nem erre van... – néztem ki az ablakon, majd visszavezettem a tekintetem Neitora.

– Hosszú történet – vonta meg vállait.

– Van időnk – ültem le a kanapéra.

– Mielőtt elkezdém a mese délutánt, csak annyit szeretnék mondani, hogy kicsit nőiesebb lettél [Név] – ült le velem szembe Monoma.

– K-köszönöm – dadogtam, majd én is felültem a fotelbe – De mostmár igazán elkezdhetnéd a mesélést.

– Igaz, igaz – bólintott helyeselve Neito – Az egész úgy kezdődött, hogy ugye megismerkedtem veled, [Név]. Aztán a fehérneműs eset előtt kaptam egy ismeretlen számtól egy üzenetet – itt elővette a telefonját, és az orrom elé tartotta – Idézem: "Szállj le a tulajdonomról vagy kibaszottul nem lesz jó vége." Te tudod ki volt ez? Sem apukád, sem a rendőrség nem tudta azonosítani a telefont.

– Én tudom ki volt – kaptam el a tekintetem Monomáról.

– És ki volt az?

– Ezt sajnos nem mondhatom el, Neito – sóhajtottam – Nem szeretném, ha mindenki Őt keresné. Már ígyis-úgyis szarban van.

– Mindegy, nem érdekes – rázta meg fejét a szőke hajú – Az üzenet után folytatódtak a gondok. Valaki az egyik barátnőd gyűrűjét és egy doboz cigarettát tett a táskámba. Miután kirúgtak a U.A -ből, ugyanarról a számról egy "köszönő" üzenetet kaptam, amiben az illető megköszönte, hogy elmentem az iskolából. Elég aljas, nem igaz?

– De... – szegeztem tekintetem a lábujjaimra, mire lépteket hallottam a lépcső felől – Monoma gondolom ismered Kirishimát.

– Igen. Valamennyire – vigyorodott el kínosan Neito.

– Monoma? – kérdezte csodálkozva Kirishima amint leért – Te meg hogy kerülsz ide?

– Hosszú történet – vakarta meg a tarkóját az említett – De miért van nálad [Név]?

Erre a kérdésre csak félre néztem. Nem hittem volna, hogy ezt is megkérdezi. Csak jobban felkavarnak, de próbálom tartani magam...

Kirishima csak rám nézett, és mivel látta, hogy a szemem sarkában kezdenek gyülekezni a könnyek, leült mellém, és csak ennyit mondott:

– Ez is hosszú történet – fogta meg a vállam – Nem mondom el, mert [Név]-nek/nak ezzel csak fájdalmat okoznék, és nem akarom, hogy a régi sebei újra felszakadjanak.

– Ó – nézett rám Monoma, majd megértően bólintott – Sajnálom, hogy felhoztam.

– Semmi gond – töröltem meg a szemem – Kiri adsz egy zsepit?

– Persze – nyújtott felém egyet a fiú, mire elvettem, és jól kifújtam az orrom.

– Ha zavarok, akkor csak egy szavatokba kerül – mondta Monoma. [Miért érzem, hogy itt sok komment lesz?😂 - Írói megj.]

– Nem, nem zavarsz – mosolyodtam el halványan – Maradj csak.

– Ha ezt szeretnéd, rendben van. De valami más miatt jöttem ide – komorodott el Neito.

– Mi miatt? – firtatta Eijiro.

– Nem rég az osztályommal összefutottunk Shigarakiékkal.

– SHIGARAKIÉKKAL?! – kiáltottunk fel.

– Igen – bólintott Monoma – Inasa vette őket észre. Nagyon durva volt, mert egy új tagjuk is van, és Ő pont nekem támadt. Nem tudom, de szerintem az ismeretlen telefonszám és az az új gonosztevő összefüggésben lehet – gondolkodott el a fiú – [Név], szerinted mennyire lehetséges ez az elmélet.

– Nem csak lehetséges, de ez biztos – hajtottam le a fejem – Fiúk holnap bemegyünk apához a rendőrségre. Reggel 7-re mindenki itt legyen.

– Hai! – vágták magukat vigyáz állásba, mire elnevettem magam.

Ez csak egy tetettet nevetés volt. Semmi több. Az, hogy most Katsuki itt van valahol, teljesen felkavart. És ha megint elkezd gyilkolni, akkor börtönbe is kerülhet, ha elkapják. Most mit tegyek? Segítsek neki vagy ne?

Fáradtan felvánszorogtam a szobámba. Még mindig nem tudtam azzal a tudattal élni, hogy miattam haltak meg emberek. Néha még látni is látom magam előtt, ahogy mosolyogva azt mondják, hogy nem a te hibád. Pedig az enyém... Ha Monomának a kirúgásakor vettem volna az adást, akkor még életben lehetnének!

Ezekkel a gondolatokkal dőltem be az ágyba. Nem volt kedvem semmihez és senkihez. Csak egyedül akartam lenni. Elővettem a kedvenc könyvem, és elkezdtem olvasgatni.

Egyszer csak egy furcsa zajra lettem figyelmes. Felhúztam a redőnyt, és kinéztem az ablakon. Hát nem hittem a szememnek...

——————————————————

Ohayo!💕
Végre elkészültem az első résszel.
Remélem tetszett nektek, és izgalommal várjátok a következőt is <3
Az 1. Évadban sajnálom, hogy egy csomó kedvenc karakter meghalt, és ezért is gondoltam annak elkezdésekor, hogy lehet nem is csinálom meg azt a könyvet, de megérte, hiszen 9K+ megtekintés van rajta🤯
Köszönöm, ez nem sikerült volna nélkületek❤😭

✰ Words:1059 ✰