Befejezés: 2020.08.05.

Miután Jeongguk hazaért, fülig ért a szája. Elmondhatatlanul boldoggá tette, hogy szerelme viszonzásra talált és hogy ezt a csodás fiút csakis magáénak tudhatja. Minden szabadidejét vele szerette volna tölteni, de ezt az uralkodó nem nézte jó szemmel, ezért megparancsolta neki, hogyha mégegyszer meglátogatja Taehyungot, megöleti a fiút. A herceg teljesen lesokkolódott apja elszántságán és nem mert packázni vele. Tudta jól, hogy mennyire eltökélt, ha egyszer a fejébe vesz valamit és simán meg is ölné az ő Taehyugját. Nem kockáztathatott, így kihirdették az esküvő időpontját.

Amikor a hír Taehyung falujába került, teljesen belebetegedett a pletykába. Mármint szerinte csak pletyka volt, hisz nem akarta elhinni, hogy Jeongguk, az ő Kookja valóban képes lenne ilyenre, miután szerelmet vallott neki a minap. Ismételten becsapva érezte magát. Teste legyengült, minden pillanatban fáradtnak érezte magát. Nem akart kimozdulni és a vénasszonyok sanyargató szavait hallgatni. Inkább meleg teát iszogatott az ágyán ülve, miközben betegre aggódta magát.

- Annyira sajnálom Tae.. - húzta szoros ölelésbe az anyja, aki már nem tudta elviselni fia búskomor ábrázatát. Egyszerűen ő sem hitte el, hogy a herceg ennyire csalafinta és képes volt egy ártatlan ember szívét millió darabkára törni. Magában el is átkozta a trónörököst, aki a palotában megszállottan próbált valami tervet kieszelni. Még Namjoon segítségét is kérte, aki egyetlen egy dolgot tudott felhozni annak érdekében, hogy megszabaduljon a palotából.

- Meg kell halnod.

Jeongguk a szavakra csak elkerekedett szemekkel meredt a magasabbikra. Meghalni? De hisz ő még olyan fiatal. Szeretne élni, szeretne szerelmeskedni Taehyunggal és közben új dolgokat ismerni meg, de tudta, hogy ez lehetetlen. Ha a palotában marad, akkor ő szenved, de ha meghal, akkor pedig szerelme fog szenvedni. Nem akarta megbántani a kisebbet, de döntenie kellett.

Napok teltek el az utolsó találkozásuk óta és Taehyung majd beleőrült ebbe. Nem szeretett aggódni, de most valamiért úgy érezte muszáj. Rossz előérzete volt azzal kapcsolatban, hogy Jeonggukkal mi a helyzet. Megakarta ölelni, ajkaikat összeérinteni, de nem mert a palota közelébe sem merészkedni. Aztán egyik pillanatról a másikra minden megváltozott. Taehyung épp a tyúkokat etette az udvaron, amikor Sohyun sokkoltan szaladt át hozzá. A levegőt zaklatottan kapkodta a kislány, mondatai kuszák voltak és könnyes szemeivel csak jobban megrémisztette a fiút.

- Meg..meg..meghalt! - magyarázta a lány, viszont ebből egy szót sem értett Taehyung. Jobb szemöldökét kérdőn vonta fel, mellkasában viszont egy kesernyés érzés futott végig. - A herceg..öngyilkos lett. - makogta a lány és félve pillantott fel a sokkolt fiúra. Taehyung elsőre fel sem fogta a dolgot, egészen addig, amíg meg nem látta, hogy lovas katonák jönnek és mindenkinek elmondják a hírt: a herceg valóban meghalt.

A fiú szíve eszement zakatolásba kezdett, ajkai cserepesre száradtak, miközben torkán majdnem megakadt a nyál. Szemei azonnal bekönnyesedtek, de nem sokáig maradtak a helyükön, ugyanis azonnal elindultak Taehyung selymes arcát végigszántani. Néma szavakat formált ajkaival, amik megállíthatatlan remegésbe kezdtek, válla rázkódott és lábai a földbe gyökereztek. Csak meredt maga elé és Jeongguk szavaira gondolt.

"Nélküled nem tudok élni."

Hát megtette. Elvette saját életét, minthogy feleségül vegye Jieun hercegnőt. A királyi család gyászba borult, ám a király hamar leakarta rendezni a temetést. Míg Taehyung kisírta otthon a lelkét és saját magát hibáztatta, addig a Jeon család harmadnapra már meg is szervezte a temetést. Kisebb szabású lett, mint az kellet volna lennie. Csupán a palotában dolgozok és lakók voltak jelen a ceremónián. Namjoon összepillantott Jinnel, ahogy végignéztek, hogy a koporsót a föld alá helyezik. Jeongguk halottas ruhája is pont oly előkelő volt, mintha csak egy báli ruhát viselt volna. Szemei lehunyva voltak és ajkai kicsit elfehéredtek. Jaehwa hangosan sírt édesanyjával együtt, míg a többiek némán tiszteletüket adták a fiatal hercegnek, ki még élete felét sem élte le igazán.

- Meghalt.. Miattam. - sírt otthon továbbra is Taehyung, ahogy a forró csókokra és meleg ölelésekre gondolt, amit az idősebb adott neki. - Miattam.. - suttogta halkan, arcát a párnájába nyomva, hátha ő is megfullad és akkor majd együtt lehetnek. Mert vele akart lenni. Most és mindörökre. Este fele lehetett, amikor az anyja hazaért a munkából. Szomorkásan pillantott meggyötört fiára, aki már tegnap óta megállás nélkül sírt szerelme után és egy falatot sem evett. Lassan állt be a nő a konyhába, hogy valami vacsorának valót készítsen.

- Legalább egy kicsit egyél.. - sóhajtott fel Yujin, miközben fiába próbált egy kis ételt tömni, de az makacsul megrázta a fejét, miszerint ő most koplalni fog. Úgy érezte nem érdemel meg egyetlen olyan percet sem, amit boldogsággal tölthet el, hisz Jeongguk miatta halt meg. Felfoghatatlan volt számára, hogy nem vette észre a jeleket. Pedig a herceg annyiszor panaszkodott neki életéről és sanyarú sorsáról, Taehyung viszont vak volt és nem vette észre, hogy szerelme nincs jól.

Késő este mindketten megfürödtek, majd nyugovóra hajtották fejüket. Viszont a fiú le se tudta hunyni szemeit, mert amint ez megtörtént, azonnal Kook édes mosolyát képzelte el és egy újabb sírógörcs jött rá. Hosszas órák múlva ló dobogást hallott a háza előtt. Összerezzenve fagyott meg benne a vér. Talán a király rájött, hogy fia Taehyung miatt halt meg és most bosszút akar állni?

Aztán kopogtak az ajtón. Elsőként Yujin kelt ki az ágyából, hálóingjét megigazítva, míg Taehyung fejére húzta a takarót, hogy elbújjon. A nő sokáig kint ácsorgott a falapnál és halkan sutyorgott, majd beljebb lépett valakivel a kis házba. A szegényfiú félve húzta össze magát apróra, szemeit összeszorította és igyekezett halkan venni a levegőt.

- Tae.. - suttogta egy kellemes tónusú hang. Elsőre le sem esett a fiúnak, honnan ilyen ismerős neki ez a fuvallat, de aztán erősen arcon csapta a felismerés. Azonnal lehúzta fejéről a takarót és vörösre kisírt szemeit hatalmasra nyitotta. - Szia Édesem.. - simított a herceg gyengéden a kipirult pofira, miközben szelíden elmosolyodott. Taehyung megszeppenve ült fel, maga sem hitte el, hogy ki is áll vele szembe. Jeongguk lassan ült le az ágya szélére.

- Most csak...én csak..álmodom? - makogta a kisebbik halkan és nem is gondolkodva vette apró mancsai közé a trónörökös kedvesen mosolygó arcát. Szemeibe könnyek gyűltek, ahogy szerelmesen vizslatta az idősebbet, majd közelebb csúszva hozzá ölelte át szorosan a nyakát és hangos zokogásba kezdett. Ajkai remegtek és csak sírt hangosan, ami miatt Jeongguknak majd meghasadt a szíve. Erős karjait Taehyung karcsú dereka köré tekerte és az ölébe kapta a fiút, miközben az ő látása is elhomályosult.

- Annyira sajnálom, hogy megvárattalak. - motyogta a herceg és csak szorosabban ölelte magához a rázkódó testet. - De nem mertem szólni a tervemről.. Így volt a biztosabb. - puszilt Taehyung puha nyakába, aki csak megremegett az érzésre.

- Azt...azt hittem, hogy meghaltál.. - sírt fel keservesen, de mégis megnyugodva.

- Sshhh.. Mostmár itt vagyok és csak a tiéd vagyok örökre. - simított Jeongguk a selymes tincsek közé. Szemeit lehunyva szippantotta be az alacsonyabb kellemes illatát és el sem akarta engedni. - Namjoonnal találtam ki ezt a tervet. Most mindenki azt hiszi, hogy halott vagyok és így elmehetünk, ahova csak akarunk Tae. - tolta el kicsit magától kedvesét, hogy szemeibe tudjon lézni.

- De...anyát nem hagyhatom itt. - pillantott fel Taehyung a nőre, aki csak elmosolyodva bólintott.

- Dehogynem. Felnőtt vagy már Szívem. Éld a saját izgalmas és szerelemtől túlfűtött életedet. Ismerj meg új dolgokat, járd be a világot vele. - ült le melléjük az ágyra. Taehyung azonnal megölelte szeretett édesanyját.

- Annyira szeretlek. - csókolt arcára.

Fél óra múlva már mindketten Viharon ültek. A kisebbik könnyes búcsút vett szülőjétől és megígérte neki, hogy gyakran hazalátogat majd. Jeongguk is meghálálta a nő segítségét egy kis arannyal, aki csak vonakodva fogadta el a pénzt, hisz ez olyan volt, mintha saját fiáért kapott volna pénzt. Pedig a herceg csak jó szándékkal adományozott neki.

Ezután pedig mindketten, a lovon ülve indultak el a közös életük felé, egymásba kapaszkodva, szerelemittasan pillantva a másik szemeibe, boldogan mosolyogva.

V É G E