Miután kiölelkezték magukat, mindketten leültek a hatalmas ágyra. Taehyung kisírt, vörös szemei miatt Jeongguknak bűntudata lett. El akarta mondani, hogy valójában ő a herceg, nem pedig Namjoon. Fájt a mellkasa a nagy hazugság miatt, mégse tudta kiejteni rózsaszín ajkain ezeket a szavakat. Csak bámulta, ahogy a nála két évvel fiatalabb, egy hatalmas mosollyal élvezi az ágy könnyedségét. Tetszett neki, hogy a takarót itt szövők készítették, csodás mintákat belevarrva, otthon pedig az anyja csinálta meg ezt is. Taehyungék odahaza sok házi készítésű dolgot használtak, köztük a takarót is.

De ez most annyira más volt. Leírhatatlan érzés kerítette hatalmába a kisebbet, ez miatt pedig csak hempergett a puha garnitúrán. Egy széles mosollyal ült fel és Jeonggukra nézett, aki szintúgy elmosolyodott. Csodálta Taehyungot és nem csak azért, mert gyönyörűnek tartotta, hanem azért, mert boldog volt a körülményekhez képest. Tudta, hogy a fiú messze lakik, de nem gondolt arra, hogy ennyire. Hisz még a katonák is lassan tudták csak befogni a szegényfiút. Másrészt pedig falusi fiú volt. Sajnálta azokat, akiknek nem telik minden nap ételre, viszont Taehyung még így is boldog volt.

- Minden rendben? - kérdezte egy idő után szégyenlősen Taehyung és Jeongguk szemeibe pillantott gyermeki boldogsággal, kíváncsisággal.

- Megőrülök nélküled Tae.. - suttogta Kook kicsit megtörten és fejét is inkább lehajtotta, nehogy elrontsa a fiatalabb kedvét azzal, hogy ő most szomorkodik. Zavarta, hogy más sose jut eszébe és most is csak magára gondolt. Hogy neki szüksége van rá, de lehet Taehyung nem is akart ide jönni. Viszont önző volt, mert csakis magának akarta a parasztfiút. Azt szerette volna, ha minden nap együtt mehetnének ki az istállóba és közösen etethetnék meg a lovakat és minden nap találkoznának. Esetleg még arra is vágyott, hogy Taehyung részt vegyen a koronázáson. De tudta jól, hogy ez mind lehetetlen.

- Mostmár itt vagyok Kook.. - mosolyodott el kedvesen az alacsonyabb és a magasabbik fekete hajzuhatagába túrt. Jeongguk, mint egy kiscica, úgy bújt a gyengéd érintésbe. Nem igazán törődtek vele a szülei. Csak szülinapján kapott anyájtól és testvérétől puszit. A herceg szomorkásan bújtatta fejét Taehyung nyakhajlatába és hagyta, hogy a fiú tovább cirógassa. A fiatalabb, a trónörökös tincseit csavargatta, miközben szíve, majd kiugrott mellkasából. Nagyon tetszett neki a hozzá bújó herceg és ő is minden pillanatot vele akart tölteni. De nem hagyhatta magára idősödő anyját, nem is szerette volna. - Naa.. - emelte fel Jeongguk fejét, amikor meleg folyadékot érzett nyakára csöppenni. A herceg régóta gyűlt könnyei eleredtek és lesütve szemeit folyatta őket Taehyung markába. - Ne sírj Kook.. - törölgette szorgosan az alacsonyabb a könnycseppeket és aggódva konstantálta a trónörökös kétségbeesett tekintetét. - Mi a baj?

- Veled akarok maradni Taehyung.. - szipogta elhajolva Jeongguk és hátat fordított a fiúnak, majd megtörölte saját arcát. Utálta, ha gyengének látják a szerettei. Taehyung halkan felsóhajtva ölelte át a fiú derekát és szorosan magához húzta, majd hasát kezdte el simogatni. - Nem szeretek itt lakni.. Mintha egy börtön lenne. - mondta halkan a herceg.

- Akkor mondj fel. Nálunk lakhatsz. Anyukám is szívesen látna. - fordította magával szembe a magasabbikat. Tekintetük azonnal összefonódott és Taehyung szinte könyörgött azért, hogy a herceg ne pillantson el.

- Nem lehet.. Nekem ez a kötelességem. - rázta a fejét Jeongguk.

- Mindenki azt csinál, amit akar. Gyere! - fogta meg Taehyung a herceg kezét és felhúzta az ágyról. A magasabbik értetlen pillantásokkal díjazta a másikat, aki kihúzta a folyosóra, majd végighúzta az előtéren is. Jeongguk szülei bizonyára ebből semmit nem észleltek.

- Hova megyünk? - kérdezte a herceg, már az istállónál járva. Taehyung kuncogva fordult Jeongguk felé.

- Hozzám. - biccentett Vihar felé. A trónörökös szeretett lázadni és ellent mondani apjának, de megszökni még sosem szökött. Talán félt a király hatalmas erejétől és hatalmától. Viszont igazat adott a mellette állónak. Mindenki azt csinál, amit akar. Ez az ő élete és ha ő most megszökik Taehyunggal, abba senki se szólhat bele. Kinyitotta Vihar kis helyét, majd felszerelte a lovat. Kihúzta az udvarra, kicsit megtakarította, majd Taehyunghoz lépett. Elmosolyodva fogta meg derekánál, majd felültette a paripára. Ezután ő is felpattant vele szembe és szorosan a karjaiba zárta. Az alacsonyabb teljesen felé volt fordulva, így háttal az útnak.

- Köszönöm. - simított Taehyung arcára az idősebb, majd sok bátorságot gyűjtve összenyomta ajkaikat. Az alacsonyabb, szemeit szinte egyből lehunyta és átölelte a másik derekát, hozzá simulva. Arca elpirult a puszitól és egy kis gyomorgörcs is keletkezett a hasában, de nem tudott rájuk gondolni. Csak egy jó dolog lebegett a szeme előtt, mégpedig, hogy Kook megcsókolta az ajkait.