"Ahogy szőke tincsei csapzott homlokára tapadtak, egyszerűen elállt a lélegeztem is. Mindig is gyűlöltem az előadásokat, időhúzásnak és fölösleges tesiterem foglalásnak érzetem őket, ez most mégis más volt. Ha ma lógtam volna, ha megint kifogásokat kerestem volna erre a napra, talán soha nem láttam volna meg őt, soha nem figyeltem volna fel rá. A tánc végéhez érve hatalmas mosolyra húzta ajkait, majd a mellettem ülő legjobb barátomra vezette csillogó íriszeit aki kezét szája elé tartva dobott egy csókot a színpadon álló gyönyörű fiúnak.

-Úgy nézel rám mint mikor bevallottam, hogy meleg vagyok.-bokszolt vállon Jackson, majd tekintett vissza szerelmére.

-Káprázatos, ugye?-visszavezettem tekintetem a színpadon álló fiúra, majd hümmögve bólintottam egyet. Egyszerűen nem ment, hogy ne nézzek el a nálunk két évvel idősebb tündöklő szőkeségről. Kék kontaktlencséje már akkor messziről kiszúrta szemeimet és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy tündérmesébe fogok beleszeretni, hiszen ő tényleg az volt. Egy lélegzetelállító ember, akihez foghatót még soha nem láttam, és nagy valószínűséggel nem is fogok soha...."