Baltasar szemeiben félelmetes higgadtság ült, miután Silvar combjába szúrta az ezüstpengét. A vámpír üvöltött a fájdalomtól és rimánkodott a halálért. Mégsem volt annyira nagylegény, ha nem tudott a kedves barátnője szoknyája mögé bújni!

━ Beszélj! – mondta neki nyugodt hangon Baltasar. Már sok-sok éve, hogy megtanulta a vallatás ősi művészetét. Annak idején, amikor még hitt az apjában, muszáj is volt megtanulnia mindezt, hogy a Fejedelem elfogadja jogos utódaként. Számos embert, vérfarkast, mágust és még a saját fajtársait is képes volt azért az emberért megkínozni. Miután ráeszmélt arra, hogy mit is művelt már késő volt. Túl sok elvett élet maradványa tapadt a kezéhez.

Talán minden máshogy történt volna, ha előbb felébred abból az álomból, amibe az apja kergette. De ha mindez tényleg nem így történik, akkor sosem találkozott volna élete szerelmével. A férfival, aki szó nélkül állt mögötte és figyelte, hogy Baltasar mivé kényszerül ismét válni, hogy eljöhessen a béke, amiért annyit küzdöttek már. Ám nem állhatott meg, nem hagyhatta félbe mindezt. Most már be kellett fejezniük. Túl kellett élniük azt, amire vállalkoztak egy jobb élet reményében.

Silvar vért köpött a padlóra. Nem csoda, amennyi fájdalmat tud okozni egy ezüstpenge... Főleg, ha egy vipera alakváltó mérgével kenik be.
A lázadásuk nem volt hiábavaló. Nagyon sok bujkáló kör tag jelent meg az ajtajuknál kopogtatva, hogy segíteni akarnak. Először rémültek voltak, tanácstalanok. Viszont ahogy megérezték az egység erejét, többé nem kételkedtek magukban és a döntésükben, amit önmagukért és a társaikért hoztak.

Hamarosan úgyis minden értelmet fog nyerni. – nyugtatta ezzel magát és a szerelmét is a vámpír.

━ Ölj meg! – mondta Silvar, mire Baltasar csak elmosolyodott és megragadta a hajánál fogva, majd beljebb nyomta a tőr pengéjét a férfi comjában, aki újra üvöltött.

━ Előbb meg kell tudnom ezt-azt. Például, hogy mi öli meg a fiút! – vicsorgott rá a vámpír a másikra.

Silvar mély levegőket vett, hogy ne ájuljon el. Baltasar nem nézett maga mögé. Nem akarta látni Damen szemeiben ülő... Bármit is, ami bennük ült. Nem véletlenül nem akarta, hogy jelen legyen. Az első vallatásnál, amin jelen volt elhányta magát. Baltasar annak idején szintén így reagált.

━ Te is jól tudod, hogy elpusztíthatatlan! – felelte lihegve a férfi. A méreg kezdett terjedni a testében. S bár, ha ez nem is ölte meg a halhatatlan testét, annál nagyobb kínokat okozott neki.

━ Semmi sem elpusztíthatatlan. Úgy, ahogyan egyik rendszer sem tökéletes. Mindig van egy kis hiba.

━ Te megvesztél! – nyöszörgött fájdalmasan a vámpír. – Ölj meg!

━ Úgy ahogyan te tetted, amikor én kértelek ugyanerre? – cicegett Baltasar. – Nem, azt hiszem még kicsit játszadozunk egymással. Vagyis, csak én veled! – villant ördögi fény a vörös szemekben, majd kihúzta a tőrt a férfi comjából, aki felüvöltött, majd elájult. – Vigyétek át a másik szobába, és hárman őrizzétek! – adta ki a parancsot. – Ha felébred, értesítsetek! – törölte meg a kezeit egy törülközőbe Baltasar, amit neki hozott az egyik vérfarkas.

Nem nézett Damenre, amikor elsétált mellette. Nem akarta tudni, hogy mire gondol a férfi. Pontosan tisztában volt vele, hogy amit művelt az nem vallott rá. Ő nem ilyen volt. Ám a szükség néha megkíván tőlünk olyan dolgokat, amikhez a szívünket el kell zárnunk egy kis időre. A fürdőszoba ugyanolyan giccses volt, mint az egész hotel maga. Baltasar elkezdte kigombolni az ingjét, miután Damen becsukta mögöttük az ajtót. A hatalmas márványkádban már gőzölgött az előkészített fürdővíz. Baltasar elmélyében átfutott az első találkozásuk. Milyen régen is volt már mindaz! Néha azt kívánta bárcsak visszamehetne. Bárcsak újra élhetné azt az időszakot a tudatlan énjében, ahol csak a szórakozás volt. Ahol kedvére tehette, amit akart.

Megérezte, hogy Damen puha kezeivel megérinti a hátát, miután levette az ingjét. A mágus a vámpír hátába csókolt, miközben elölről segített Baltasarnak kicsatolni a nadrágövét.

━ Tegyél magadévá a kádban! – mormolta a szavakat Damen.

Baltasar teste természetesen, mint mindig, akkor is azonnal reagált a férfi hívó szavaira. Imádta, hogy ennyi idő után is ilyesmit képes kiváltani belőle egyetlen férfi. Olyan sok évszázada élt már, ám sosem volt képes eddig egyetlen ember ilyesmit művelni vele.

━ Nem vetsz meg? – kérdezte Baltasar, miközben Damen elé lépett, és már csak egy selyemköntös volt rajta, ami alig fedett valami a testén. A vámpírnak fogalma sem volt, hogy mikor cserélhette le erre, de Damennek voltak olyan trükkjeit, amit sosem fedett fel előtte. Talán ezért is volt mindig valami izgató ebben az egészben köztük.

━ Az a férfi megakart ölni engem is. – válaszolta a mágus. – Ne nézz ennyire törékenynek, szerelmem! A végén sértésnek veszem. – vette le magáról a köntöst. Baltasar sosem tudott betelni a férfi látványával. A melírozott, szőkés barna hajával. A fülében logó édes gyöngy fülbevalóval. A gyönyörű porcelánra emlékeztető testével. Azzal a finom, ínycsiklandó illatával...

Damen lassan ereszkedett bele a kádba és egy jóleső, kéjes sóhaj szakadt fel a torkából, amikor megérezte a bőréhez simuló, forró víz érintését. Baltasarnak sem kellett meghívó, azonnal a férfi mögött termett a kádban és szorosan átölelte őt.

━ Te vagy halott életem egyetlen értelme. – búgta a mágus nyakába a szavakat.

━ Mióta lettél te ilyen romantikus? – kérdezte kuncogva Damen, de csak hátra hajolva édes csókba vonta a vámpírt. Beletúrt annak vállig érő, fekete hajába.
Baltasar keze eközben előre siklott és marokra fogta Damen férfiasságát, aki ennek következtében a férfi szájába nyögött. A vámpír kezei között azonnal megkeményedett, és már rejtegetni sem akarta ezt.

━ A végsőkig velem maradsz? – kérdezte tőle a mágus. Tekintetében szerelmes imádat ült, ami még Baltasar halott szívét is megmelengette.

━ Tudod a választ a kérdésre, múzsa. – suttogta a férfi ajkaira a szavakat, majd ismét megcsókolta. Úgy, mintha ez az utolsó estéjük volna...