A jelenben;

Amikor magamhoz tértem, nem tudtam egy kis ideig még kinyitni a szemem. Éreztem, hogy mindenhol be vagyok kötve, és eszméletlen nagy fájdalom nyilal a kezembe és a lábamba is egyaránt. De tényleg mindenhol be vagyok kötve, ahol nyáron nem takar a ruha; a kezemen, a lábamon, a hasamon, még a hátamon és a vállamon is végig megy a puha kötés. Még a fejemen is éreztem a selymes anyagot, ami földöntúli puha volt. Szinte meg sem éreztem. Mondanám, hogy kórházban vagyok, de kötve hiszem. Nincs az a tipikus vegyszer és új, öblítő nélkül mosott párnák "illata". Nem volt teljes fényesség. Nem volt infúzió a kezemben. Kis emlékfoszlányok sem jutottak az eszembe. Hogy tudom e, hogy hogyan hívnak? Dehogy. Annyit tudok, hogy Baling a vezetéknevem. Ahogy tisztul ki a fejem (fogjuk rá, mert még mindig fogalmam sincs hol vagyok, kik vannak velem, mi történt, meg úgy általában; hogy hívnak), hallom, hogy halkan beszélget két, esetleg három ember. Már-már suttogtak, így sok minden nem jutott el az én közel sem sértetlen fülemig.

- Akkor mi legyen vele? - hallok meg egy hangot közvetlenül mellettem. Férfi. Ennyit ki tudok következtetni.

- Apám... Midgardi.

- Attól még nem hagyjuk meghalni. Nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Nem láttátok? Megégett az 50%-a. Egy hatalmas ütés volt a jobb oldalon a fején. Elvérzett volna. - szólalt meg egy idős, reszelő szerű hang. Viszont nem lágy volt, mint az előző embernek. Nem, ez parancsoló volt. Na jó. Hol a fenébe vagyok?

- De... - kezdte a lágy, mégis férfias hang. Azonban most sem fejezhette be. Majdnem felkuncoktam, annyira nevetséges volt ez a "beszélgetés". Majdnem. Ugyanis annyira fájt mindenem, hogy csoda, hogy a légzésem működött még.

- Thor... - szólalt meg egy eddig ismeretlen hang. - Menjünk inkább ki.

- De Loki...- azonban most sem fejezhette be szerencsétlen. Most viszont amiatt nem, mert éreztem, hogy múlik a fájdalomcsillapító hatása. De ez nem olyan fájdalomcsillapító volt, mint ami nálam szokott lenni, vagyis biztos, hogy nem Algoflex vagy Algopirin, (bár az öli a vörösvértesteket - szerk.) mert ez körülbelül két másodperc alatt hatását vesztette. Így akaratom ellenére is felszisszentem és fájdalmas grimaszba torzult az arcom a hirtelen tízszer erősebb fájdalom miatt. Ezt gondolom ők is észrevették. A Thornak nevezett ember most egy szó nélkül kiment. Hallottam, hogy a Loki nevű... ez fiú vagy lány név? Mindegy. Ő is kiment. Viszont valahol mélyen sejtettem (na jó, nem kell túl nagy IQ hozzá), hogy az idős bent maradt. Sőt, hallottam, ahogy halkan nyikorog a parketta a lábai alatt és a szék, vagy mi az, nem látom, kissé furcsa hangokat kiadva fejezi ki nemtetszését. Na. Kezdek begolyózni. Mióta vannak a széknek érzései? Csodás. A végén olyan leszek, mint aki elvette férjül az Eiffel tornyot. A jó hír viszont az, hogy még mindig megmaradt az a tipikus fekete humorom, aminek valami neve is volt, de nem jut eszembe. Ekkor észbe kaptam, hogy milyen baromságokra gondolok. Most komolyan?! Ennél nem jutott eszedbe jobb,... Na. Még magamat se tudom korholni, mert fogalmam sincs a nevemről. Meg úgy általában semmiről. Csak egy-két dolog jut eszembe hirtelen. De az, hogy hogyan hívnak, az istenért sem akarna előjönni a tudatalattimból. Mivel pont olyan makacs, mint én. Na, jó. Most hagyd abba ezt a... valamit! Milyen idióta dolgokra gondolok már? Még jó, hogy az emberek nem tudnak gondolatolvasni. Még csak az kéne...

- Nyugodtan kinyithatod a szemed. Tudom, hogy ébren vagy. Nem kell félned. Nem bánt senki. - szólalt meg az idős férfi. Lassan nyitottam ki a szemem. Nem volt akkora fényesség, hogy be kelljen reflexből csuknom a szemem fejfájással (is) küszködve.

- Hol...vagyok? - tettem fel a kérdést, ami már rengeteg ideje foglalkoztatott.

- Mondd, midgardi. Hogyan jutottál el ide, Asgardba? - hagyta figyelmen kívül a kérdésem.

- A... mi? Ez valami sértés akart volna lenni? Ez valami külön nyelv? Érti az angolt? - ráncoltam a homlokom.

- Midgardi. Vagy földi, ha jobban tetszik úgy. Hogy jutottál ide, Asgardba? Heimdall azt mondta, nem engedett át.

- Ki? Hova? - próbáltam felé fordulni, hogy jobban lássam az arcát, mert ez csak egy rossz vicc lehet, de a sérüléseim azonnal tiltakozni kezdtek bárminemű mozgásra. Így egy fájdalmas nyögést hallgatva visszazuhantam az ágyra.

- Te földi vagy. Hogyan jutottál Asgardba, ha nem a Bifrösztön át? - magyarázta. Én... tulajdonképpen ziháltam a fájdalomtól.

- Nem... nem tud még egy... kis... fájdalom... fájdalomcsillapítót... adni?

- Először válaszolj. - de egy kegyetlen. Ez volt az első, ami eszembe jutott. - Halljam.

- Uhh... - vettem egy mély levegőt- Nem... nem tudom. Fogalmam sincs. Csak... Tudja, még a saját nevemre sem emlékszem, honnan tudjam, miről beszél?! Na... Gyerünk... erőltesd meg magad....Fogalmam sincs, mi, vagy ki az az Asgard, vagy mi. Annyit fogtam fel, hogy földi vagyok. Aha. De maguk is, nem? Na, mindegy. Azt sem értem, mi az az a... Bifröszt, vagy... Vagy minek hívta. Én csak... Elájultam, majd egy tisztáson keltem, vagy erdőben talán? Mindegy... És amikor felkeltem, láttam... Egy... Nem emlékszem. De abban biztos vagyok, hogy... valami volt ott. - fejeztem be kissé még mindig lihegve.

- Azt mondja, nem emlékszik a nevére?

- Igen. Pontosan azt. - bólogattam, aminek a testem szintúgy nem örült.

- Akkor találjunk ki egy nevet magának, ami illik egy midgardihoz... Samantha? - megráztam a fejem. Áu. - Catherine? - ismét torzult az arcom. - Akkor... Tessa? - ekkor viszont felcsillant szemmel halványan bólintottam. - Akkor az lesz. A vezetéknevét tudja?

- Azt hiszem. Baling.

- Jó. Akkor mostantól Tessa Baling lesz a neve.

- Oké... akkor... Jó.

- Pihenjen sokat. A gyógyulási folyamat... három hét. Testileg. - tette hozzá, mire nekem leesett az állam.

- Elnézést... Mi az, hogy TESTILEG?! - akadok ki teljesen. Tehát lelkileg sérült leszek? Vagy már az vagyok? Vagy voltam? Belelát a jövőmbe? Vagy csak tippelt, mert már volt vele hasonló? Ezek a kérdések egyszerűen nem hagytak nyugtot. Vagyis... na jó. Én nem hagytam magamnak nyugtot. Pedig mennyire rám fért volna.

- Majd megérti. - fordul vissza egy pillanatra, majd tűnik el az ajtóban. Ooké. Biztooos.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Viszont ahogy teltek a napok, úgy kellett igazat adnom az öreg férfinek. Akiről, mint később kiderült, többet is tudunk. Odinnak hívják, van neki kettő fia; Thor és Loki. Találgatni lehet, kivel szoktam többet beszélgetni. Na? Thorral természetesen. Ő kettejük között az érettebb, meg a kedvesebb. Mindig, mikor izzadva keltem fel és sikítozva is - mint legutóbb kiderítésre került - sírva is, akkor ő volt az, aki odarohant mellém, és megnyugtatott. Loki leginkább csak átütögetett a falon, és azt ordibálta, hogyha nem fogom be azonnal, én hülye midgardi, akkor átjön és leszúr. Na, ez minden volt, csak fenyegető nem. Hát igen. Ő minden volt, három jelzőn kívül: kedves, helyes, fenyegető.

- Tessa! - tépte fel az ajtót Thor. - Minden rendben? Nagyon... Újabb rossz álom, igaz?

Én csak bólogattam, nem szólaltam meg, konkrétan örültem, hogy egyáltalán levegőt kaptam, annyira kapkodtam a lélegzetem. Amint az megszokott volt. Mindig arról álmodok, hogy mi történt lent A Földön. Baleset, halál, sikolyok. Csak a szokásos.

Thor megnyugtatott, majd mikor visszaaludtam, kiment. Ez a napi rutinom kezdete...

- Tessa. - biccentett Loki, mikor lementem reggelizni. - Megint nem tudtam aludni a visítozásodtól.

- Neked is jó reggelt, Loki. És elnézést kérek, ha felkeltettem az éjszaka közepén őlordságát, de éppen újraéltem a megégésem. - forgattam a szemem. Mankóval járok, begipszelt kézzel, erre ez a drámázós amiatt nyafog, mert felkeltettem. Áh, kicsit sem idegesítő! De ha mondjuk jönne egy lila lény, hogy cserélem el Lokit az életemért, vagy csak valami bizsuért, szó nélkül nyújtanám neki. Sőt, rávágnám, hogy: „Akár még ingyen is!"

- Na jó, te kis midgardi! Te velem így nem beszélhetsz! - pattant fel.

- Loki. Kuss! - szólok rá.