A családommal utazok a kocsiban. Mosolyogva a legutóbbi viccen beteszem a fülhallgatót a fülembe és érzem, ahogyan átadom magam a zenének. A fülemben felcsendül egy ismerős dallam.

Lassan dúdolok. Már motyogom a szöveget:
- Is this the real life? Is this just fantasy? Caught in the landslide, no escape from reality. Open your eyes, look up to the skies and see… I'm just a poor boy, I need no sympathy… - és így tovább. Hát mi lenne, ha nem a világ egyik leghosszabb és legjobbja lenne, a Queentől a Bohemian Rhapsody? Kemény hat perces. De megéri.

Anyukám mosolyogva fordul hátra. Elvégre tőle tanultam ezt a Queen fan mániám. Visszamosolygok rá, majd dúdolok tovább. Apám már megint a nővérem szidja. Mindig ezt csinálja. Most viszont a nővérem nem tud visszaszólni. Semmit.

Félúton vagyunk New York és Miami között. A húgom nekem ad egy rajzot. Rá van írva, hogy szeret engem. Rámosolygok és megígérem, hogyha ismét biztos fény mellett leszünk, elolvasom mit írt még rá. Ám ezt már nem tehetem meg.

Apám vezeti az autót. Állandóan a visszapillantó tükörbe néz vagy engem, vagy a kettő testvéremet. Anyukám mellette bealudt, őt elringatja a kocsi. Én nem tudok személy szerint mozgó járműben aludni, főleg ha úgy vagyok, mint hering a konzervben.

A kutya a lábamnál reszket, mint a nyárfalevél. Élénken él benne az állatorvosiba menetel, a szuri és még sok más. Csak megsimogatom, hogy nyugodjon meg. Nem lesz semmi baj.

A nővérem mellettem ül és duzzog. Tipikus. Ő mindig ezt csinálja. Most is, hiába szólsz neki. Ő csak hallgatja a zenét. Én is hallgatom, de meghallom, ha valaki nekem címez valamit, vagy nem kezdek el hisztizni, ha valaki hozzámszól, és meg kell hogy állítsam a zenét. Ő a szöges ellentétem. Nem csak belsőleg; míg neki hosszú, egyenes és kissé ritka haja van, addig nekem rövidebb, hullámos és nagyon sok. Apropó, sok; ő NAGYOOON sok mindent elért az életben. Ha valaki beírná a nevét a Google-be, tuti kiadná valamit. Anyukám is "híres". Az apámról már nem is beszélve.

Mindeközben nekem csak egy dolog jár a fejemben: 'Csak jussunk el oda anélkül, hogy bármi bajunk esne. Lelki, testi. Könyörgöm, ne!'. Minden utazásnál ez megy a fejemben.

Az unalomig ismételt szöveg most azonban nem vált be…

Hogy mire emlékszem? Semmire. Annyit láttam, hogy apám ijedten elrántja a kormányt, ezzel megfeszítve a biztonsági övemet, majd belementünk valamibe. Az általában mindig kikapcsolt légzsák most az arcunkba csapódik és érzem az égés szagot, a füstöt, azt is, hogy az először kellemes, majd ismerősen égető érzés ellepi a lábam és a karom; megégtem.

Biztos voltam benne, hogy meghaltam. 100%ig. Amikor kinyitottam a szemem, még a fényt is láttam. Még két szarvat. Ember formája volt. Megütötte a jobb oldalon a fejemet. Így ismét sötétségbe burkolózott minden.

________________________

Sziasztok. Itt is az első rész! Remélem nem rontottam el benne semmit. Ha igen, szóljatok. Puszi!😘
2:02 van xdd.