Fáj a szíve így látni Jungkookot, ahogy a mellkasába fúrva arcát csendesen sír. Annyira összetörtnek, elvesztenek tűnik, hogy Jiminnek megesik rajta a szíve. Az már biztos, hogy soha sem akarja így látni. Csöndes ígéretet tesz magának, miszerint mindig mosolyra fakassza majd őt, hiszen ennek az angyalnak nem szabadna sírnia. Néhány percnyi vigasztalás után Jungkook óvatosan kezét az idősebb hátára vezette és normálisan vette a levegőt. Bár mikor elhajol tőle, kissé vörös szemekkel nézz az idősebbre, ami mintha tört döfne Jimin életet adó szervébe.
– Haesoo! Te j ég! Ugyan jól van? – meg sem várva az említett apja válaszát, hirtelen feláll majd az ajtóhoz igyekszik a kislányt felkeresni, de Jimin gyorsabb megragadja félkarját és maga felé fordítsa, majd megsimogatja a fiatal tanár nedves arcát.
– Haesoo jól van. Biztonságban van Mrs. Leevel. Ne ess pánikba rendben? – szólt hozzá megnyugtató lágy hangon.
– Menjünk érte renden? Utána pedig hozzám megyünk, ha neked is megfelel – kérdezte óvatosan hüvelykujjával megcirógatva az arcát. Azonban mikor épp indulna, Jungkook hirtelen az idősebb karja után kap.
– Ne hagyj egyedül kérlek! – könyörgő szemekkel nézz rá, mire elmosolyodik Jimin.
– De nem jöhetsz így, hiszen szakadt az inged – mutatott az említett ruha darabra, és igaza volt. Nem láthatták egy a gyerekek, hiszen akkor rosszra gondolnának és félnének. Jimin ismét indult volna, mikor is kiáltásokra lesznek figyelmesek a zárt ajtó mögül. Jungkook hirtelen az idősebb háta mögé bújva próbálja védeni magát, a maffiavezér pedig védelmezően nyúl hátra a fiatalabb dereka köré fonja, hogy remélhetőleg megnyugodjon.
– Mi a fene folyik itt? Engedjenek be – kiáltja valaki, aki Jungkooknak nagyon is ismerős.
– Uram, a főnökünk azt mondta, ne engedjünk be senkit.
– Leszarom, a legjobb barátomról van szó. Nem fogom engedni, hogy ilyen kis férgek elállják az utam. – majd a testőrök még reagálni sem tudtak, olyan hirtelen rúgta be az ajtót Taehyung. Fontos volt neki a fiatalabb, akárcsak az öccse lenne, így nem hagyhatja, hogy bántódása essen. Ám amint meglátja milyen állapotban van, kissé lefagy. Szakadt ing, itt-ott vörös foltok az ütéstől és egy hihetetlen ijedt Jungkook fogadja. Egyből ölelésbe vonja, amit kétségesen fogad a fiatalabb.
– Ki tette ezt veled? Mond Jungkook, hadd verjem szét a pofáját – szűrte dühösen a fogai közt, mire Jimin elhúzta az ajkait.
– Arra nem lesz szükség, Jungkook elintézte – biccent a fiatal tanár exere, aki éppen akkor kezdett magához térni.
– Szia Taehyung. Örülök, hogy újra látlak – vigyorog egy hülye és elégedett pillantással. Jungkook legjobb barátjára nézz és látja mennyire fortyog a dühtől. – Mit csinálsz… – még befejezni sincs ideje, ugyanis az említett egy jókora pofonnal ajándékozza meg.
– A pokolban fog elégni, te seggfej – szinte köpte a szavakat amivel igazán meglepte az összevert srácot. De ideje nem volt reagálni, mivel orrából és a szájából is ömleni kezdett a vér, valamint Jimin emberei a parancsára elhurcolták onnét. De persze ez sem ment gond nélkül.
– Kinek képzeled magad? Nem tudod ki vagyok, vagy kinek dolgozok. Meg fogod ezt bánni – folytatta a férfi miközben elhagyta a termet majd az épületet is. Jimin viszont alig várta, hogy kihallgassa a saját kis módszereivel. Azonban Taehyung is figyelmes lett valamire. Már az első találkozásuknál ismerős volt neki a maffiavezér, de fogalma sem volt róla ki az. Csakhogy ennek a féregnek a viselkedése ráébresztette valamire.
– Komolyan te vagy Park Jimin? – fordult felé hitetlenkedve – Az a Park Jimin aki maffiavezér? – Jimin habozott egy pillanatig, hiszen nem tervezte ilyen hamar elmondani a fiatalabbnak az igazat. Persze nem akarta örökké titkolni, nem erről volt szó, főleg a történtek után szeretett volna kicsit várni vagy legalább addig míg fény derül a múltjáról, ám azt is tudta, ha nem mondja el az igazat, nagy valószínűséggel elveszíti a fiatalabb bizalmát felé. Amit semmiképp sem szeretett volna, így tehát válaszként bólintott majd óvatosan a fiatal tanárra pillantott. Arra számított, hogy le lesz sokkolva, hiszen ez azért mégsem hétköznapi foglalkozás, sőt, vagy esetleg félelmet fedez fel benne, undort azonban egyikük sem volt. Egyáltalán semmit sem tudott kiolvasni a fiatalabb szeméből, arckifejezéséből, ami Jimin számára rosszabb volt mint egy hiszti roham. Úgy legalább tudná mi jár a fejében. Azonban a lány után kell mennie, így ezt későbbre kell halasztania.
– Nekem most a lányomért kell mennem, de menjetek az embereimmel a kocsihoz. Mindjárt ott leszünk mi is – biccentett a két öltönyös fickó felé, aki értetté mi a dolguk. Jimin kilép a teremből majd jobbra fordul végig haladva a folyóson és a végén pedig balra fordul majd benyit az első jobb oldali ajtón. Haesoo azonnal apja karjaiba rohan amint meglátja őt, mire Jimin szorosan magához öleli gyermekét. – Nincs semmi baj kincsem, itt vagyok – suttogta igyekezve minél előbb megnyugtatni kislányát, aki élvezte apja ölelő karjait. Pár perc elteltével, ahogy kissé megnyugodott Haesoo és már nem szipogott, Jimin karjaiba vette és elindult ki az épületből, majd a kocsi előtt letette a gyereket, hogy be tudjon mászni a hátsó ülésre. Ahol csak Jungkook volt.
– Mr. Jeon – ugrott a nyakába vigyorogva mire az említett óvatosan magához ölelte egy pillanatra.
– Hadd nézzem, nem esett bajod? – tolta el kicsit magától a lányt, hogy aztán alaposan végignézze nem szerzett e sérülést, de szerencsére egy karcolás sem volt rajta. Megkönnyebbülten felsóhajtott majd mellkasához szorította. – Olyan bátor nagy lány vagy – sóhajtotta büszkén gyengéden simogatva hátát, eközben Jimin is beszállt melléjük majd intett a sofőrnek, hogy indulhatnak.
– Apa tanította, mit tegyek a rossz bácsikkal – nézett fel tanárára mire meg sem lepődött, elvégre maffia vezér az édesapja, jó hogy ilyeneket is tanít neki. Nem mert a szemébe nézni, hiába érezte tekintetét magán. Túlságosan is szorongott attól, hogy esetleg haragszik rá amiért veszélybe sodorta a lányát. Percek elteltével csak arra lesz figyelmes a fiatal tanár, hogy Haesoo a mellkasára hajtja a fejét majd elalszik, amire természetesen édesen elmosolyodik. Mindig is arról álmodozott, hogy gyereke lesz, és este meséket olvas neki míg el nem alszik, hogy felébressze őt, az ágyára ugorjon reggelente, a legaranyosabb ruhákat venné neki, játszana vele...de ez míg álom marad.
– Hol van a szobája? – kérdezi halkan a tanár amint megérkeztek a hatalmas házba.
– Kövess – suttogta vissza a lépcsők felé mutatva, mire Jungkook bólintva válaszol majd követni kezdi az idősebbet. Nem sokat haladnak a folyosón ugyanis ahogy felértek, pár lépést tettek majd Jimin megállt egy ajtó előtt, ahol aranyozott kövekkel volt kirakva egy H betű. A szobának hercegnő témája van, mint ahogy az elvárható egy kislánytól. A fal világos rózsaszín, viszont a mennyezet világoskék fehér felhőkkel, a bútorok pedig fehérek. Óvatosan a hatalmas franciaágyra fekteti, amin rozsaszin csipkés ágynemű van húzva, ugyan ilyen párnákkal. Nyakig betakarja a kislányt, azt követően pedig óvatosan megcsókolja homlokát és kisétál a szobából csendesen becsukva maga után az ajtót.
– Jimin – szólítja meg a fiatalabb ahogyan elindulnak a lépcsők felé – Haragszol rám? – a ház urát meglepte a kérdés. Mindenre számított arra, hogy lecseszi amiért eddig titkolta foglalkozását, hogy már többet nem akar vele találkozni, meg minden ehhez hasonló rémképek felvillantak fejében, de az nem, hogy teljesen őszintén ilyet kérdezz. Jungkook pedig megijedt, hogy nem válaszolt ezért folytatta bízva abban, hogy menteni tudja még amit lehet – Azért mert veszélybe sodortam a kislányod – hajtja le fejét szomorúan felkészülve, hogy most jól le lesz cseszve aztán hazazavarja. De helyette Jimin óvatosan közelebb lép hozzá majd tenyerét a fiatalabb orcáira helyezi.
– Inkább hálás vagyok amiért megmentetted – suttogta szüntelenül a fiatalabb ajkaira pillantva, aki hirtelen ötlettől vezérelve lecsapott Jimin ajkaira, óvatosan csókolva a puha, mézédes ajkakat.