Ajkaimat harapdálva lépkedek a város sötét utcáin úticélom felé. Egy piros telefonfülke felé. A piros fülke felé. Hiszen holnap karácsony. A szeretet ünnepe, nem igaz? Ki nem hagynám, hogy hallhassam a hangod amit oly' kevésszer hallok. Mondd, Keonhee. Vajon van megoldás? Élhetünk egyszer úgy, mint a normális emberek? 

Mikor befordulok az utcasarkon és megpillantom a már jól ismert szűkös dobozt, megtorpanok. Gyomrom görcsbe rándul, alsó ajkam pedig vérezni kezd az intenzív harapásoktól. Félek. Hiába vagyok erős, most mégis rossz előérzetem van. Feltámad a szél és a csípős téli levegő mintha Téged is ide vezetne, érintést érzek bal vállamon. Megborzongok, majd fejemet megrázva sietek inkább a zárt térbe. Kezeim remegnek ahogy beütöm a számsort, homlokomat az üvegnek döntöm, élesen szívom be a levegőt majd fújom ki. Félek. A búgás abbamarad, selymes hangod megszakítja háborgó gondolataimat. 

- Szia, Woong. 

- Szia, Keonhee. - ajkaimat mosolyra húzom, arra a mosolyra, amit annyira szeretsz. Bár nem láthatod. - Holnap karácsony. Gondoltam felhívlak. 

- Köszönöm. Ha már nem láthatlak. 

- Sajnálom. 

- Ne, nem kell. Tudod, hogy nem a Te hibád. - hallom ahogy Te is apró mosolyt eresztesz el, gondterhelt sóhajod pedig csak úgy hasít a levegőben. 

- Mondd, Keonhee. Vajon.. - nem folytatom, hisz próbálom lenyelni előtörő könnyeim. Türelmes vagy. Mindig is az voltál. Erős és türelmes. - Vajon, van megoldás? Kettőnkre. Erre.. az egészre. 

Hallgatásod megrémiszt. Ilyen helyzetekben mindig megnyugtatsz, tudatod velem, hogy minden rendben lesz. Itt leszel velem. Nem hagysz magamra. Szeretni fogsz. De most nem válaszolsz, ezúttal nem. Félek. 

- Keonhee? 

- Woong én.. - hangod megakad, fél perc is eltelik csendesen mire újra megszólalsz. - Beszélni akartam veled. 

- Hee ugye.. ugye nem? Kérlek mondd, hogy.. nem adtad fel.. - szemeim újra megtelnek könnyekkel. Borzasztó a néma csendet ismét hallani. Nem bíztatsz és nem hallom nyugtató szavaid. - Egyáltalán.. szeretsz még?

- Szeretlek de.. - az apró gyémántcseppek patakként folynak végig arcomon. - Nekem ez nem fog menni. Nem megy.. Sajnálom. 

Szavaid hallatán kezem ismét remegni kezd, és ahogy a telefon kiesik kezeim közül úgy válsz te is elérhetetlenné, talán örökre.

2020. 09. 07.