Luanna álmában forgolódott, nem találta a helyét, még az idő elteltével sem. A rémálma lidércnyomásként nehezedett rá, riadtan ült fel, szíve hevesen kalapált a mellkasába, úgy érezte, majd kiugrik a helyéről. Elfutották a szemeit a könnyek, ahogy felrémlett előtte a fantazmai kép amire rá kellett jöjjön, hogy bizony az a csúf igazság amit az elméje oly' gondosan rejtegetett annyi éven át. Megacélozta az arcát, hiába fájt annyira az emlék, hiába égette őt annyira, mint egy felhevített tüzes vas, elzárta. Feltornázta magát függőleges helyzetbe, egy pillanatra megszédült ami miatt meg kellett kapaszkodjon a falban. Megdörzsölte a lüktető pontot, miközben hunyorogva mérte fel a terepet. A szobájában volt ahol már jó pár napja aludt vagy zárkózott el a világ elől. Hangokat hallott az ajtó túlsó oldaláról, lassan oda bicegett, fülét a fa burkolatra tapasztotta. Nagy koncentráció árán tudta csak kivenni, hogy Steve és Tony beszélgetett. 

- Veszélyes mind a kettő! Az ég szerelmére, Kapitány, ki kellene dobni őket a francba! - csattant fel mérgesen a zseni, aki részletesen átböngészte a naplót mielőtt verbálisan neki esett volna a nemzet hősének. 

- A húgomról és a barátomról beszélsz Tony, amit elkövettek nem saját akaratukból tették! - vágott vissza a szőke hajú. 

- De megtették! Több ezer ember vére tapad a kezükhöz! A tulajdon anyámé is! - kiáltott Stevere Tony, a bent hallgatózó Luanna összerezzent a hangjára. Egyből lekövetkezte, hogy róla és Buckyról van szó, a gyomrában csomó keletkezett ahogy bele gondolt mi mindent tett. Remegett, mint a nyárfa levél, de tovább hallgatózott. 

- Tony... Légyszíves hagyd abba az ordibálást. Nyugodt körülmények között is megtudjuk beszélni. - ajánlotta a vörös testvére. Tony frusztráltan a hajába túrt, villámló szemeit Stevere függesztette.

- Ez az én tornyom. - kezdte hidegen - Én lakom itt, én építettem fel mindent ami itt található és nem fogom tűrni ahogy a családi perpatvarotok szétzúzza.

Luanna nagyot nyelt az ajtó túl oldalán. Igazat adott Tonynak, ő nem tehet semmiről, bele rángatták ebbe az egészbe. Megfordult, nem szándékozott tovább hallgatózni, nem akarta jobban fájdítani a szívét. Steve, Bucky, H.Y.D.R.A., mi ez az egész?
Felrémlett előtte a nap, amikor Bucky beesett hozzá. Szó szerint berontott az életébe, felforgatta, életveszélybe sodorta, tüző napon és hideg éjjeleken kutyagolt, mint egy ősember mégis... megtalálta a bátyját. Akihez csak egyetlen emlék köti, akinek még a születésnapját se tudja, a kedvenc színét, hogy mikor vonult be katonának, milyen nap volt, sütött vagy esett-e az eső. Mások számára ez elhanyagolható lett volna, de Luanna éhezett a tudásra, mindennél jobban vissza akarta kapni az emlékeit, az életét. Sóhajtott apróbbat, mint ha ezzel eltávolítaná a felesleges gondolatokat, majd felkelt és határozott léptekkel indult az ajtó felé. Egy pillanatra habozott, de aztán kinyitotta. A két férfi, akik ott ácsorogtak, meglepődtek a lány jöttén, mivel nem számítottak rá a fájdalomcsillapítók után.

- Elmegyek! - mondta Luanna egyszerűen és kifurakodott közöttük. Viszont arra nem számított, hogy a másik irányból Bucky jön arra egy tálcával, aminek tartalma mind - mind inycsiklandozó finomságot rejtett. Luanna neki ment, ezáltal az egész ráborult. A hosszú hajú férfi döbbenten lépett egyet hátra, de a narancslé, a mézes palacsinta és az olvasztott csoki a gyümölcsökkel a lány felsőjén landolt, mint egy terített asztalon.

- Mi az ördög?! - kiáltott fel Lu sokkoltan. Érezte ahogy a narancslé lecsorog a pólóján, majd le a nadrágján, a csókoládéval együtt. Végig nézett magán, majd Buckyra szegezte a tekintetét aki azt se tudta mit mondjon, vagy tegyen épp.

- Én... Én... - makogta tőle szokatlan módon, de egy hangos kacagás félbe szakította. Mindketten abba az irányba fordultak ahol is eléjük tárult Tony röhögő alakja.

- A francba! - kacagott harsányan - Két ilyen szerencsétlen szerelmest, mint ti, soha az életembe nem láttam!

Steve halványan mosolygott, viszont az említett "gerlepár" nem igen osztozott az örömükben. A vörös hajú fülig pirult mérgében, meglepő módon egyszerre szólalt meg Buckyval.

- Nem vagyunk szerelmesek! - mondta Lu.

- Ne boronálj össze vele! - mondta Bucky.

Meglepetten egymásra néztek, halványan észre vettek valami különöset a másik szemében, de nem tőrödtek vele, ezért elfordították a fejüket. Stark jobban kacagott.

- Az évszázad poénja! Jarvis! Írd fel a naptárba ezt a napot! - ment el tőlük jól mulatva a helyzeten. Steve megcsóválta a fejét, majd rájuk nézett. A húga a falat fixirozta, mint ha a vakolaton kívül más is lenne ott, a bajtársa pedig a földet, mint ha abban reménykedne, hogy megnyílik alatta. De mielőtt mondhatott volna valamit, mindketten elviharoztak ellentétes irányba. Steve csak pislogott.

- Lu! - szólt a húga után egy kis fázis késéssel. A lány megállt, háttal bátyjának, lehajtott fejjel.

- Tessék? - kérdezte kelletlenül. Steve oda kocogott hozzá, ahogy oda ért a vállára csúsztatta a kezét. A lány megfeszült a keze alatt.

- Luanna. Mi a baj? - kérdezte selymes hangon. Lu összepréselte az ajkait.

- Utálom a H.Y.D.R.A.-t. Utálom, hogy elvett tőlem, utálom a háborút, utálom az embereket amiért ezeket csinálják! Miért nem lehet békében élni? Miért kell mindig nagyobb és nagyobb terület valakinek? Miért csinálják ezt, Steve? Nem tudom mit tegyek, sokszor magamban sem vagyok biztos, nem, hogy abban, hogy mások mit mondanak. Te mit gondolsz, mi a helyes? - kérdezte erőtlenül fivérét aki hirtelen azt se tudta mit mondjon a kis vörös kirohanására. Összeszedte magát.

- Vannak ilyen emberek Lu, de kivétel is akad. Kell nekik egy reménysugár, amit követhetnek, egy cél ami értelmet ad az életüknek. Az, hogy melyik útat választják a cél eléréséhez, az a legbonyolultabb. Mindig lesznek olyanok, akik harcolnak ez ellen, akik nem fogják követni a játékszabályt, mert van valami ami mindennél helyesebb útat mutat. - simitotta meg az arcát. Lu nagy szemekkel figyelte a szőkét, egy emlékfoszlány kúszott a fejébe, amikor Steve az ölébe ültette és ecsetelt neki, hogy mit szeretne csinálni a jó ügy érdekében.

- Mi lenne az? - kérdezte halkan, kíváncsisággal telve. Steve elvigyorodott.

- A szíved, Luanna. Az mindig a helyes útat fogja neked mutatni, a benne lévő szeretet, hűség, hazafiasság, megbocsátás miatt. Hallgasd meg mire kér és aszerint cselekedj, aszerint dönts és beszélj. Rendben? - bokszolt óvatosan a karjába. Lu bólintott.

- Köszönöm, Steve. Te vagy a legjobb tesó! - ölelte meg, puszit nyomott az arcára, majd elszelelt választ sem hagyva az ifjúnak. Steve megdörzsölte a tarkóját. Most jön a nehéz falat. Bucky szobája felé indult, reménykedett, hogy őt is ilyen egyszerű lesz meggyőzni. Bekopogott az ajtaján.

- Kérlek hagyj, most Steve! Egyedül akarok lenni! - kiáltott ki Bucky erőtlenül. Stevenek eszébe jutott amikor ezt ő mondta, az emlékre elmosolyodott és benyitott.

- Az a helyzet, hogy nincs rá szükség, mert akármennyire akarod, én mindig melletted maradok! - mondta büszkén, ami által a fémkarú barátjának összeszorult a szíve.

----------------------------

Juj, ez az első, hogy írok is ide valamit. Őszintén szólva, nem szerettem volna, mivel a comment szekcióban is elbeszélgetek veletek, de úgy éreztem itt az ideje köszönetet mondani a sok megtekintésért, vote-ért és azért, mert kibírjátok a förtelmes írásomat és úgymond a havonta érkező részeket! 😅❤❤
Nagyon szépen köszönöm, bogaraim. Jut eszembe, ha valakinek van teóriája a sztorival kapcsolatban, vagy Luanna emlékeivel, esetleg más ami eszébe jut, nyugodtan írja meg, mivel vevő vagyok az ilyesmik kibelezésére^×^
Meg másra is, de pszt! 😂❤❤