Az erdőben sétáltak, miután találtak egy kis patakot ahol megtisztálkodtak. A fák lombjain átszűrődött a meleg napsugár, arcukon már gyöngyözött a verejték. Fogalmuk sem volt, hol is vannak, az érzékszerveikre tudtak csak hagyatkozni. Az éjszaka után egy szót sem szóltak egymáshoz. Némán beszélték meg a dolgokat, megszólalni viszont egyikük sem volt hajlandó. Ismertek egy férfit, volt egy közös céljuk, de ennyi. Itt kihalt a kapcsolat. Jó pár óra múlva, mikor a nap már a horizontot nyaldosta egy város körvonalai rajzolódtak. Egymásra néztek és bólintottak. Kikerülik. Csak a szélét nézik. Lunak hirtelen rezegni kezdett valami a zsebében. Megállt, kitapogatta a helyet és döbbenten vette figyelembe, hogy a H.Y.D.R.A.-sok nála hagyták a telefont. A főnöke hívta, az akkumulátor szintje épp, hogy a 20%-ot surolta. Kinyomta.
- Ezen van GP... - kezdte volna, de Bucky kikapta a kezéből és a földhöz vágta. Lu pislogás nélkül meredt rá. Bucky fintorogva sóhajtott.
- Te normális vagy?! - találta meg a vörös hajú lány a hangját. Szikrázott a szeme a haragtól. Bucky felé fordult.
- Nyomkövető lehetett volna rajta - magyarázta -, ezért törtem szét. Sajnálom.
Lu idegesen túrt koszos hajába és sóhajtott.
- Rendben. És most hogyan tovább? - kérdezte csalódottan. Ez volt az utolsó esélyük arra, hogy megtudják hol is vannak. Bucky körbe nézett.
- Hát... keresünk egy táblát. - mondta végül és elindult a város vége felé. Lu fejrázva követte. Ez nagyon jó terv, dünnyögte magában, de igazat adott Buckynak, hogy a H.Y.D.R.A. biztos nyomkövetőt tett a telefonjába. De a büszkesége akkor is haragudott a férfira. Egy óra gyaloglás után találtak egy táblát melyen Lu megállapította, hogy csak két várossal arrébb vannak a házától. Éhesek és szomjasok voltak a sok gyaloglástól, de féltek. Nem mondták ki, de érződött, hogy ugyanarra gondolnak. Ugyanaz a félelem cirógatja mindkettejük elméjét és kergeti őket az őrületbe. Minden kocsira összerezzentek, volt amikor el is bújtak ha egy kisebb erdős részhez értek. A legkisebb kerék nyikorgás is azt az érzetett keltette bennük, hogy figyelik őket. Egymásra számíthattak csak.

-----------

Olyan éjjel érhettek a város széléhez. Kimerültek teljesen, de a büszkeségük nem engedte, hogy ez látszodjon rajtuk. A hold gyér fénye megvilágította nekik az utat, úgy fénylett felettük, mint ha csak azt akarná mondani "vigyázok rátok". Bucky és Lu ugyan nem beszélték meg, hogy a férfi ott marad Lunál, de a lányt nem is érdekelte. Otthon akart lenni, lefürödni, vacsorázni és aludni. Ennyi volt az egész amit szeretett volna. Az ájulás kerülgette mikor meglátta a házat. Elfintorodott mikor kirajzolódott a félig lerombolt maradványok. Szidkozodva indult a hátsó kert felé.
- Hova mész? - kocogott utána meglepetten Bucky. Lu nem felelt, a fészerhez ment és a nyakában lévő kis kulccsal kinyitotta az ajtót. Kicsapta és a lépcsőn lecapflatott. Bucky elhűlten követte. Mit titkol még a lány? Kérdezte magától. Egyre jobban érdekelni kezdte, hogy mit is gondol a lány, mi jár a fejében és a múltja. Tudni akarta a legkisebb részleteket róla és elraktározni a szívébe. Egy ideig a sötétben sétáltak, csak a cipőjük kopogása volt az egyetlen hang ami tudatta velük, hogy csak ketten vannak aminek végtelenül örültek. Lu gondolatai a férfira terelődtek. Úgy érezte tartozik neki annyival, miután megmentette az életét, hogy egy éjszakára engedi, hogy maradjon. Mi is történt legutóbb azzal az egy éjszakával? Kérdezte egy hang tőle, gúnyosan. A lány lesütötte a szemét és pont akkor ment neki az ajtónak. Szitkozodva fogta az orrát.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva az eddig hallgatag Bucky. Lu bológatott. Kikereste a kilincset és benyitott. Felkapcsolta a villanyt is. A hirtelen fény, majdnem kiégette a retinájukat.
- Egy éjszakára megfelel - motyogta Lu és beljebb lépett. Nem volt nagy helyiség. Egy kisebb ágy, egy hűtő, egy szekrény és mosdókagyló volt csak a miniatűr szobába zsúfolva. Bucky felmérte a terepet.
- Hol vagyunk? - kérdezte. Bezárta az ajtót és leült a fal tövébe. Lu a hűtőből kivett egy öt literes flakon vizet és a mosdókagylóba öntötte.
- Egy menekült szállón. Még apa találta régen. Felújítottuk, de évekig nem is használtuk. Viszont minden hónapban takarítottam vagy épp a nasijaim dugtam el ha fogyozni akartam - nevetett fel keserűen az emlékre. Bucky elraktározta a megszerzett információt a lányról, többször is átkalkulálta magában. Lu levette a felsőjét mire Bucky zavartan elfordította a fejét.
- Mindjárt jövök - mondta és fel kelt, majd kiment. Lu pont akkor akarta kérni, hogy kimenne ameddig fürdik, de így is jó. Megmosta magát, kétszer töltötte újra, majd a szekrényből kivett egy pólót és egy melegítő nadrágot. Szomorúan figyelte a régi holmijait. A múlt a részem lesz, még ha úgy is érzem valami nincs rendben vele, gondolta. Befonta a haját, tett ki csere ruhát a férfinak, majd szólt Buckynak, hogy nyugodtan fürödjön meg, addig kimegy. Hálásan köszönte meg Bucky, hogy ilyen kedves a lány, de elmondta, hogy sajnálja is, hogy miatta ilyen szenvedést kellett kibírjon.
- Ugyan - legyintett Lu - semmi baj. Megoldom.
Ezzel kiment. Viszont hazudott Buckynak amit a férfi is érzett, de nem szólt érte. Gyötrően rossz lelkiismerettel fürdött le. Lu addig a fészer ajtajából nézte a csillagokat. Próbált tőlük segítséget kérni, remélte, hogy a fénylő égitestek választ tudnak nyújtani a benne megfogalmazott kérdésekre. De azok nem szóltak semmit, mint ha csak hátat fordítottak volna a szomorú lánynak. Egy könnycsepp folyt végig az arcán.
- Stevie... hol vagy? - suttogta az éjszakába összeszorult torokkal. Most már muszáj volt Buckyval tartson. Neheztelt a férfira, de nem volt mit tenni. Félt. Nem akart egyedül maradni, rettegett, hogy a H.Y.D.R.A. újra megtalálja és elrabolja őt. Vissza lement egy idő után. Bucky addigra mindent elintézett és a lánynak még kikészített két darab csokit is amit a hűtőben talált.
- Edd meg. Hamarosan indulunk. Addig aludj - adta ki az utasítást Bucky. Lunak ereje sem volt ellenkezni. Megette a csokit, befeküdt az ágyba és már húzta is a lóbőrt. Bucky elszorult szívvel figyelte Luanna kimerült, alvó alakját. Biztonságbá kell helyezd, bíztatta magát, de semmi ötlete nem volt, hogy hova is vihetné. Hirtelen olyan gondolata támadt amire homlokon csapta magát, de nem a fém karjával. Elviszem Stevehez! Örvendezett, de jó kedve hamar elhalt. Steve megakar ölni, Steve nem bocsátott meg, sóhajtott. Hiányzott neki rettentően a legjobb barátja és gyűlőlte érte a H.Y.D.R.A.-t, hogy élő gyilkoló gépet csinált belőle ami miatt elvesztette Stevet. A lányra nézett. Meg kell próbálni, New York nincs messze, csak egy óra innen. Megevett még egy csokit, betakarta a lányt és leült a fal tövébe. Gondolatai kergették egymást, mint a versenyző kocsik, melyek elsőként akarnak célba érni. Emlékek törtek elő benne, hagyta, hogy feleméssze a múlt számára kedves része, mikor még nem volt bábú, mielőtt kitört a háború. Halványan elmosolyodott az emlékre. Milyen rég is volt...