Csend telepedett közéjük, Lu visszafeküdt, Bucky ezzel ellenben meg se moccant. 

- Miért vagy ilyen kedves? Miért nem utálsz? Annyi bajt okoztam neked mégis most is segíteni akarsz. - fakadt ki Bucky és Luannara nézett. Nem akarta, hogy a lány segítsen, nem akarta, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Egy másik világban igen, de itt nem. Bármikor megölheti, akaratlanul, és azt nem bírná ki.

- Ezt nem igazán értem - vonta össze értetlenül a szemöldökét amit a férfi nem láthatott. Buck sóhajtott.

- Figyelj. Kétszer akartalak megölni, szinte idegenek vagyunk. Érted? - magyarázta. Lu megrántotta a vállát.

- Nem igazán gondolom, hogy befolyásolnia kellene - válaszolt őszintén. Buck halványan elmosolyodott. Nem ismerte a lányt, de tetszett neki a gondolkodás módja. A humora. A jelleme. A beszéde. A mosolya. Az arca. Hirtelen vörös lett az arca, ahogy észrevette, hogy még mindig Luannat figyeli. 

- Örülök, hogy te más vagy, Luanna - mondta csendesen. Az említettnek újra megbolondult a szíve, már csak annyitól, hogy a férfi ilyen tökéletesen ejtette ki a nevét.

- Ezt bóknak veszem - csipkelődött kedvesen. Nem akart komoly dolgokról beszélni, de úgy látszik Bucky nem így vélekedett a lány döntéséről.

- Komolyan Lu! Te... nem tudom... valahogy sokkal másabb vagy, mint akikkel eddig találkoztam.  Azt is megengedted, hogy ott aludjak - kacagott fel az emlékre - más pedig azonnal kidobott volna. Lu érezte, hogy a pír felkúszik az arcára. Ülő helyzetbe húzta magát, tekintetét a kezének szentelte.

- Vannak olyan helyzetek... amikor csak azt teszem amit egy belső hang súg. Van amikor tudom miért teszek valamit. De ezeket nem tudhatod rólam - vonta meg a vállát, mint ha nem lenne fontos. Bucky rákapott a csalira.  

- És elárulód? - fordult felé érdeklődve. Lua nagyot nyelt. Rég volt már, gondolta.

- Régen... még középiskolában sokat csúfoltak a vörös hajam miatt. Fura iskola volt, hittek abban, hogy a boszorkányság létezik és erre a vörös hajú nők a példák. Nem csak a diákok, de a tanárok is. Mivel akkoriban szinte senkim nem volt, egyedül éltem valami okból kifolyólag, szerettem volna megfelelni nekik, hogy elfogadjanak. A hajam befontam, vettem parókát és fiúsan kezdtem öltözni. A nevem is megváltoztattam arra az időre. Kezdtem beilleszkedni, de aztán egyre jobban csábítgattak a rosszra, és mivel nem akartam egyedül lenni, kaptam az alkalmakon. Utáltam magam, ami mai napig megmaradt, ellene pedig nem tudok tenni semmit. Ez hozzám tartozik, a gyülőlet magam iránt, viszont a kedvesség másokkal. Három évig cigiztem, drogoztam, majd egy pontnál leálltam. Rettenetes álmom volt, amire nem emlékszem ugyan, de a kórházba hova szállítottak miatta, azt mondták, hogy még az erős szíjjat is elszakítottam annyira rángatoztam. Onnantól nem érdekeltek az iskola, se semmi, letettem nagy nehezen az érettségit és beálltam dolgozni. Oh, azt elfelejtettem említeni, hogy az iskola bentlakásában éltem. Ez úgy két éve volt, de mai napig érzem, hogy még mindig tartozok valamivel a világnak. Hogy helyre kell hozzak valamit amit elrontottam. - fejezte be a mesélést. Sokkal könnyebb volt elmesélni, mint hitte. Színtelen volt a hangja, mint ha meg se hatotta volna, pedig belül mindent újra élt és szörnyű volt. Az emlékek fájnak, ezért akarunk felejteni, hogy ne fájjon semmi. De sokszor a tudatlanság sem jobb. Pár percig néma csend volt, Lu azt hitte Bucky esetleg elaludt a történet alatt, mire a férfi megszólalt:

- Szerintem... tökéletes vagy így Luanna. A hibáiddal együtt - motyogta gyatrán, mert nem igazán tudta, most mit is kellene mondania. Sajnálta a lányt, de tudta, hogy a sajnálom édes kevés és semmit nem lehet vele tenni. Főleg ha már megtörtént. Érezte Bucky, hogy a lány a bizalmába fogadta és röstellte magát amiért ő nem képes mesélni neki. 

- Köszönöm, Buck - mosolyodott el Lu - most már én is elfogadom magam. 

Bucky sóhajtott és Luannara nézett.

- Az jó ha elfogadod magad. Mármint nézd meg például a bátyjád. Kis vézna volt és most - tárta ki a karjait hitetlenkedve - túl nőtt rajtam is. 

Lu felkacagott.

- Azért ne dícsérd annyira, mert a fejébe száll az ego - mondta vicceskedve Luanna, bár tudta, hogy ennek az esélye egyenlő a nullával, Steve nem olyan férfi, mint Stark.  Buck Lura nézett megrovóan, mire a lány rögtön összehúzta magát bűntudatosan..

- Komolyan Lu. Ha ő nincs... sose tudok megszabadulni a Tél katonája címtől - rázta ki a hideg. 

- Tudom Bucky - mondta csendesen Luana és a kezét kezdte el fixirozni. Már nem igazán akart elsütni egy póént se. Buck, mint ha észhez kapott volna, a hajába túrt és elmosolyodott. Nem akart ő ilyen durva lenni Luannaval.

- Örülhetsz, hogy nem én vagyok a bátyád különben már rég sarokba állítottalak volna ha rosszul viselkedsz! - lökte meg óvatosan a vörös hajút. Lu felkapta a fejét, elcsodálkozott, hogy Bucky milyen hamar tudott váltani, majd felnevetett.

- Nem vagyok én rossz, csak a nyelvem csípős - nyújtotta ki az említett testrészét mire Buck látványosan hozzá akart érni, de Lu behúzta mielőtt megtehette volna.

- Ki kell vágni - pöckölte meg az orrát a lánynak. Lu felkacagott, Bucky ha akart igazán vicces is tudott lenni. Na és a sármjáról ne is beszéljünk! A férfi hátra dőlt nevetve. Lu mosolyogva közelebb ült hozzá, hasa húzodott, de nem érdekelte. Közelebb akart lenni Buckyhoz.

- Jól van nagyfiú - paskolta meg kedvesen Barnes fejét -  nyugodj meg, mert nem tudok újraéleszteni. 

Bucky felvonta vigyorogva a szemöldökét és levette finoman a fejéről Lu kecses és finomvonású ujjait.

  - Kár, pedig lehet kellene. - vonta meg a vállát, mint ha nem nagy dolog lenne. Atya ég Bucky! Mikor nevettél te utoljára? Majdnem száz éve? Épp itt az ideje...  Elmosolyodott.

- Hát ha megmutatod hogyan kell, akkor bármikor megmentelek - közölte Lu vigyorogva, mire Bucky szemérmetlenül végig nézett rajta. Hümmögött egy sort, Luanna arca eközben pipacsvörös színben pompázott. Egy férfi nem nézte meg így élete során, de szíve elszomorodott, mert úgy érezte csak viccelődésből és heccből nézett rá így.

- Hát... próba babának elmész. - közölte Bucky egyszerűen, minden rossz szándék nélkül. Lunak leesett az álla.

- Ez itt nem műanyag! -  háborodott fel nevetve, hisz értette a póént csak fájt picit. Mármint az, hogy csak viccből teszik ezt, de tudta több úgy se lenne.

- Jó jó! - tartotta fel nevetve a kezeit Buck és közelebb húzodott Luahoz és a mellkasára tette ,egymást fedve, a kezeit. Lu szíve meglódult. A férfi a szemeibe nézett, komolyan.

- Először is a szívre nyomást kell erőltetni, hogy elinduljon a vér, majd.... - hajolt oda Luahoz és ajkait az övére tapasztotta. A lány megszédült a férfi ajkaitól, fogalma sem volt, hogy viccelődik vele, vagy tényleg komolyan gondolja ezt az egészet.