Másnap reggel szokás szerint Sebastian ébresztett és miután rendbe hozott, közölte a mai programot. A délelőttömet a Midford családdal fogom tölteni, estére pedig meghívásom van a hajón rendezett bálra, amin Edward kíséretével kell részt vennem. Már csak a gondolattól görcsbe rándult a gyomrom. Sosem kedveltem az ilyen rendezvényeket és mindig igyekeztem kivonni magamat belőlük, utoljára édesapámmal voltam. Valamiért rosszul érzem magam a nyomasztó tömegben és olyankor mintha nem kapnék rendesen levegőt.

-Ojou-sama, Lady Scotney már várja a hallban, hogy elfogyasszák a reggeli teájukat és a házasságról beszélgethessenek, igyekeznünk kell! Azt követően délben Lord Edwarddal fog találkozni a fedélzeten, végül délután ötkor elkezdjük a felkészülést az estére.- mondta Sebastian, miközben elkészítette a frizurámat, majd felsegített és már kísért is ki a lakosztályomból. Annyira elterelte a gondolataimat ez a bál és a beszélgetés a nagynénémmel, hogy meg is feledkeztem a nyakláncról, amit tegnap este találtam az ágyamban. Végül a párnám alatt hagytam és még a komornyikot is elfelejtettem megkérdezni.

~

A nap sokkal gyorsabban eltelt, mint gondoltam és már el is érkeztem az estéhez. Miután Sebastian elkészült a hajammal, egy meseszép, alkalomhoz illő ruhába öltöztetett.

Nem voltam hozzászokva az ennyire giccses ruhákhoz, főleg nem a hosszú és nehéz szoknyához, ami a földet súrolta. De tagadhatatlanul gyönyörű volt a selyemruha púderkék színe, a finom tapintású csipke, a fodrok és játékosan bájos masnik. Nem is beszélve az elegáns gyöngynyakláncról, ami a nyakamat ékesítette.

-Illik ez a ruha önhöz, kiemeli az ártatlanul bájos arcát és makulátlanságát.- jegyezte meg a komornyik és egy mosollyal a száján végigmért.
-Ha valóban annyira ártatlan lennék, nem adtam volna el a lelkemet egy démonnak és hagytam volna, hogy megérintsen.- a szavak szinte gondolkodás nélkül hagyták el a számat, még magam is meglepődtem azon, amit mondtam. De Sebastian ajkai csak még szélesebb vigyorra húzódtak.
-Ebben nem téved, de attól még, hogy a pecsétemet a bőrén viseli, még nem romlott. A törékeny lelke is a szerződésünk lejártáig érintetlen marad.- a szavaitól egy pillanatra ledermedtem és valamiért egy különös bizsergést éreztem a gyomromban. Majd mereven az ágyamhoz sétáltam és kivettem az apró nyakéket a párna alól, de mikor Sebastianhoz fordultam hogy kérdőre vonjam, kopogtak a lakosztály ajtaján. A démon diszkrét pillantást vetett rám, majd eltűnt. Tudtuk, hogy Lord Edward értem fog jönni. Gyorsan a nyakamba akasztottam az üvegbe zárt rózsát és a ruhám alá rejtettem, azt követően ajtót nyitottam.
Vőlegényem üdvözlésképpen megcsókolta a kézfejemet és megjegyezte, hogy gyönyörű vagyok, majd karját felém nyújtotta. Egy lágy mosollyal belekapaszkodtam és elindultunk a bálterem felé. Útközben Sebastian csatlakozott hozzánk, úgy tett, mintha a folyosón várt volna ránk.

~

A bál épp annyira unalmas volt, mint hittem. Edwárddal táncoltunk és ittunk egy pohár pezsgőt, az idő hátralevő részében beszélgettünk. Az apám néhány ismerősével is találkoztunk és váltottunk velük egy pár szót. Én végig Edward mellett maradtam, pont úgy néztünk ki mint egy ifjú jegyes pár. Sokan gratuláltak az eljegyzésünkhöz és sok boldogságot kívántak. Folyton azt hallottam, hogy a 'gyönyörű, elragadó menyasszony' és a 'derék, nagyszerű vőlegény'. De igazuk volt, jegyesem nem is az a félénk kisfiú, mint akinek hittem. Hiszen amikor velem beszél mindig ideges és úgy tűnik, mintha a szavait legalább kétszer átgondolná, de most társaság előtt annyira magabiztosnak és határozottnak tűnik. Akár egy igazi Lord, egy ház ura... elvégre valamikor belőle is Earl lesz.

Ameddig Edward az egyik régi barátjával beszélgetett, Sebastian a semmiből mögöttem termett és a fülembe suttogott.
-Elnézést, hogy megzavarom, de valami nem stimmel ezen a hajón... érzem, hogy valami szörnyűség készülődik.- olyan halkan mondta, hogy csak én hallhassam, a szőkeség pedig annyira el volt mélyülve a beszélgetésbe, hogy észre sem vette amikor hátra tettem egy lépést. Oldalra fordítottam a fejem és a vállam fölött a komornyik fülébe súgtam
-Menj és járj utána kérlek. Én addig Edwardékkal leszek. Ha valami baj történne, ő meg tud védeni.-
-Yes, my Lady!- válaszolta suttogva, és már köddé is vált. Hamarosan vőlegényem is visszafordult hozzám és folytattuk az értelmetlen csevejt az ismerősökkel. Később mégegyszer felhívott keringőre, őszintén furcsa érzés volt amikor az egyik kezét a derekamon pihentette, közben a testünk összesimult. És miközben ringatott a hegedű, az arcunk néhány centire volt egymástól. Még sosem voltam ennyire közel hozzá, és mivel végig engem figyelt a tekintetünk nem egyszer akadt össze. Többször is elmerültem abban a smaragdzöld szempárban, ami annyira ártatlannak tűnt Sebastianéhoz képest. Ameddig a démon íriszeiben ott ül a sötétség, a menekülésre késztető tűz, addig az övé tisztán ragyog, akár egy gyémánt.
       Na tessék, még ilyenkor is Sebastianra gondolok...

Egyszeriben Edward nagyon közel hajolt az arcomhoz és az ajkaimba suttogta
-Kedvesem... engedd, hogy lopjak tőled egy csókot.- majd szorosabban magához vont és száját az enyéimre simította. Hosszasan és lágyan csókolt, össze sem lehetett hasonlítani a démonéval. A szívem sajgott, mégis őrült módjára kalimpált. Majd mikor kipirosodott arccal elvált tőlem, mélyen a szemembe nézett. Én pedig nem is tagadhatom, hogy nem volt kellemes. Kedvelem Edwardot, de nem hittem volna, hogy majd ennyire jól fog esni a csókja. Szégyenemre abban a pillanatban egyáltalán nem bántam, hogy ő a vőlegényem. Sőt a szívem legmélyén talán azt kívántam, hogy bárcsak a felesége lehetnék... Nem tudom, mi jött rám.

Miután vége lett a táncnak illendően meghajoltunk egymás előtt, majd a szőkeség elment hozni valami italt. Én addig leültem az egyik fal előtti székre. Valameddig csak némán figyeltem a tömeget, de idővel kezdett furcsa lenni, hogy Edward hosszabb idő után sem jött vissza. A szememmel próbáltam megkeresni, de mindhiába. Végül felálltam és a keresésére indultam.
A tömegben sétálgattam, teljesen elveszettnek éreztem magamat, csak próbáltam megtalálni Edwardot.
Ez a jelenet annyira ismerős...

Hirtelen beleütköztem valami keménybe, ami miatt majdnem elestem. De kettő vasmarok megragadta a felkaromat.
-Ó jaj, elnézést...- ahogy felpillantottam, előszőr egy öltönyös, a válla szélessége alapján egy férfi mellkasának mehettem neki. De még mielőtt szemügyre vettem volna az illető arcát, amit a szégyenérzet miatt nem mertem megtenni, megéreztem a parfümje fűszeresen édeskés illatát. A férfi még mindig nem engedett el, az erős kezeivel határozottan fogott. Sőt, mintha enyhén rá is szorított volna a karomra.
-Kismadárka?!-
   Annyira ismerős ez a már pimaszul játékosan csengő hang...
Riadt tekintettel pillantottam fel egyenesen a fekete szemüveggel keretezett, méregzölden ragyogó szempárba.
A sejtésem beigazolódott.
-Nahát, nem hittem volna, hogy pont itt fogunk összefutni.- nézett le rám egy ártatlannak tűnő mosollyal az a férfi, aki egyszer már elkapott, sarokba szorított és majdnem végzett velem.
Ronald Knox.

Kezei a vállamra csúsztak. Én viszont csak némán, ledermedve meredtem a szőkeségre. Egyszerűen nem jött hang a számra. A térdeimet lassan elhagyta az erő és a szívem őrülten vert, teljes testemben reszkettem. Akkor és ott a világ leggyengébb és legszerencsétlenebb emberének éreztem magam.
-E-engedjen...el...- sziszegtem remegő hangon.
-Ugyan, ha már sikerült egy ilyen kellemes helyen találkoznunk, akkor miért ne élveznénk ki egymás társaságát?- búgta reszelős hangon.
-Gyere! Valami fontosat kell mondanom.- majd megragadta a csuklómat és gyors léptekkel maga után húzott. Igyekeztem lassítani vagy kiszabadulni a fogásából, de nem engedett. Ellenkezést nem tűrve húzott maga után, ami neki egy lépés volt, az nekem legalább kettő. Végig azt hittem, hogy orra fogok bukni.
-Nem akarok magával menni! Eresszen!- utasítottam valamivel hangosabban, a kétségbeesés teljesen eluralkodott rajtam. Álmomban sem gondoltam volna, hogy majd pont vele fogok összefutni... ráadásul Sebastian sincs velem.
-Velem kell jönnöd!- közölte, mialatt kivezetett a tömegből és a bálteremtől távol, egy eldugott helyre vitt.