Kirishima

Mindenkinek van egy olyan szülője, aki oda van érte és lökdösi előre, bíztatja, tökéletesnek látja. Az én anyukám is ilyen volt, bár, én nem találtam magamat különlegesnek, sem hibátlannak.. már egész kicsi korom óta ilyen elfogult volt velem, ezért aztán sosem szerettem neki csalódást okozni. Mindent beleadtam abba, amibe belekezdtem, csak hogy számára fent tartsam ezt a látszatot. Fontos nekem, egyszer nézett rám csalódottan, s már akkor is nagyon fájt, hogy így kell éreznie. 

De elég kimerítő megfelelni neki. Kicsit félek is, hogy rájön egyszer arra, hogy nem a lányok vonzanak. Akkor mit mondok majd neki? De nem csak neki.. a barátaimnak is, hogyan.. fogok eléjük állni? Denki.. és Uraraka elé? Sokszor felmerül bennem ez a kérdés, de elhessegetem, ahogy sikerül. Annyit tudtam, hogy semmiképp sem derülhet ki, én akarom majd elmondani, én akarom tudatni azokkal, akik fontosak nekem...

.. addig pedig, csak játszom a szerepemet.

Három dolog tett igazán boldoggá. A barátaim, a rajzolás, valamint egy amatőr író, akinek szerettem olvasgatni a yaoi/bl könyveit, hiszen erőt adtak nekem, valamint sokat jelentettek. Felvidultam bármikor, ha új részt tett fel, hiszen elvarázsolt az, ahogyan a szavakkal tudott bánni. Olyan érzés, mintha.. ő megértene engem. Persze, én is tettem fel álnéven történeteket, manhwákat, amiket gondosan rajzolgattam, de nem olyan jók, mint az ő alkotásai.

Tőlük úgy érzem, hogy élek és azt kívánom, bárcsak többet tudnék arról, aki írja ezeket. Hakuként van fent, de gyanítom ő is olyan, mint én, bújkál és nem akarja megmutatni, ki is ő vagy hogy lássák olyanok az írását, akik ismerik. Ha találkozhatnék vele, megköszönném neki, hogy van és ír, valamint tanácsot kérnék tőle, hogyan.. is szedjek fel egy fiút, aki átnéz rajtam, sőt, süt róla, hogy nem kedvel.

Az ágyamban feküdtem és nagyot sóhajtottam. Üzenetet akartam küldeni neki a tumblr profiljára. D-de.. m-mégis.. hogyan kezdjek bele? És ha egy idiótának tart majd? És ha.. kinevet majd? Remegő kezekkel rányomtam az üzenet logóra..

Ímmel ámmal bepötyögtem a neki szánt üzenetemet.. még hatszor javítottam rajta, de végül ennyi sikerült.

*Szia, imádom a műveidet, kérhetnék tanácsot valamiben?*

Tudom, béna, mint én, de írtam neki egy regényt és inkább kitöröltem, mert nem akartam, hogy valami idióta stalkernak nézzen. Rezgett a telefonom, mire szívem óriásit dobbant fájdalmasan. Ő írt, egyből!

*Szia. Köszönöm, kérdezz nyugodtan! 😊 *

Mit kéne írnom? Olyan.. kimérten kellene t-talán? Vagy nagyon őszintén? Nem, nem! Arany középút, arany középút...!

*Srác vagyok, mármint, imádom ahogy leírod, hogyan bontakozik ki egy igazi szerelem. Nekem tetszik egy fiú, de elutasító velem, valószínűleg nem kedvel, de én szeretném, ha megismerne és talán.. utána utasítana el. Úgy jobban elfogadnám a tényt, hogy a háta közepére sem kíván. Mit kéne tennem?*

Ez jó lesz? Túl sok volt? Áhh, megőrülök!

*Keress közös pontot. Tudd meg mit szeret és próbálj azzal imponálni neki. Milyen zenét szeret, meg ilyesmik. Remélem sikerrel jársz!*

*Erre nem is gondoltam még! Köszönöm!😋😊*

Másnap ebédszünetben megtámadtam Urarakát, aki a hátsó padból nézett előre, úgy bámulta Dekut, mintha kötelező lenne. Megböktem vállát, mire ijedten fordult felém.

"Aaaaah, megijesztettél, Kirishima kun!" tette szívére kezét.

"Lenne.. egy kis feladatod. S-segíteni akarok egy l-lánynak, de k-kéne a te segítséged!"

"Ohh!" vágott meglepett arcot, majd elmosolyodott. "Hallgatlak, miről van szó?"

"De titok!"

"Jó, jó. Mondd már!"

"Ki kéne derítened Dekutól, miket szeret Bakugou!"

"Ohh, milyen rendes tőled, hogy segíteni akarsz annak a lánynak! Na várj, kiderítek némi infót!"

Az osztály terem falának dőltem és figyeltem, ahogyan Uraraka faggatja Dekut. Alig telt el pár perc, már továbbította is nekem az infót. Bakugou nem sok mindent szeret. A csípős ételeket, rock zenét a szabadban lenni, hegyet mászni a különleges kávékat és úgy ennyi. Ez nem túl sok, de még mindig több a semminél. Gondoltam, újra próbálkozok nála. Lementem az udvarra az egyik kedvenc cseresznyefájához. Háttal ült nekem, látszólag zenét hallgatott és tabletén.. írt?

Írt! 

Közelebb merészkedtem és láttam, hogy lázasan pötyögi a szavakat... m-mégpedig.. a történetbe, amit olvasni szoktam.

Hirtelen megfordult. Kikerekedtek a szemeim.

"Hé, mit csinálsz, te idióta?" förmedt rám kikelve magából.

"T-te vagy.... H-Haku aki azt a sok yaoit írja?" sipítottam el magam, mire elakadt a lélegzete. Szólni akart, de nem tudott.

Ahogyan én sem.