Szóval az van, hogy napok óta nem jövök ki a szobámból az incidens után. Mit kellene ilyenkor tennem? Úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna? Élveztem? Hisz ez... nem vall rám. Elfogadom a melegeket, de...

Én nem lehetek az, egyszerűen nem.

Még is kinek tudnám elmondani?

Cs-csak véletlen baleset volt... elragadott minket a hév.

Ha így van, miért gondolok állandóan arra, hogy hozzám ér?

Sőt, miért jövök tőle izgalomba?

Ingatom a fejem.

Jobb lesz elterelni a gondolataimat és kikászálódni szobám sötét bugyraiból.

- Jól vagy, Eren? - kérdezte anya amikor végre találkozott velem.

- Ahaa.. ja - vágtam rá azonnal.

Az elő szobába mentem felvenni a cipőmet és a dzsekimet.

- Hova mész? - vont kérdőre kissé aggodalmaskodva.

- Sétálni - feleltem egyszerűen.

- Na de este tizenegykor? - illetődött meg anya.

- Ja, vigyázok magamra, ne aggódj! - mondtam búcsúzóul, adtam homlokára egy puszit és kiléptem.

A nagy épületből kiérve vettem magamnak egy doboz cigit. Fülesemet behelyeztem és hagytam, hogy a hangos rock zene szétszakítsa a dobhártyámat, ezzel elnyomva az ostoba gondolataimat, közben pedig rágyújtottam. Kivagyok akadva. Most komolyan... az életem egy szar egy örök vesztes vagyok amit folytonosan éreztetnek velem és még.. ennek tetejében a fiúkhoz vonzódom? Jesszusom...

A hideg szellő megcsapta arcomat, szinte remegve emeltem számhoz kezem, hogy szívhassak a cigimből. Még sem akartam hazamenni, akármennyire hűvös is volt.

Végül úgy döntöttem bemegyek a városba, Ikebukuróba és ott kóválygok, ameddig jól esik.

Ahogy kiléptem a vonat állomásról egy közeli hídhoz siettem ott pedig megláttam, hogy valaki épp ugrani készül. Mint egy őrült, úgy rohantam oda. Megragadtam és lerángattam a kapaszkodóról.

- E-eren? - szólt meglepett hangján Gareki, majd rám nézett.

- Mi a szart készültél csinálni, te idióta? Kocsik elé vetetted volna magad? -ordítottam rá teljesen kikelve magamból.

Gareki könnyei megindultak. Szégyellősen elfordította fejét.

- Ezt te nem értheted - közölte velem elkeseredetten.

Igyekeztem vissza venni és máshogy szót érteni vele.

Megkínáltam egy szál cigivel, amit elfogadott. Egymás mellé álltunk és úgy néztünk le az autópályán cikázó kocsikra.

- Komolyan leugrottál volna?

- Még most is készen állok rá - vágta rá.

- Miért akarod eldobni az életed? Te sosem voltál ilyen. Folyton a lányokkal szórakoztál kedvedre, faltad az életet, minden buliban ott voltál.. akkor miért?

- Ez csak a felszín - nevette el magát. - Amúgy szánalmas egy alak vagyok.

- Már miért lennél az?

- Cserben hagytam a többieket, beleértve téged is. Szar barát vagyok.

- És ez indok arra, hogy meghalj? Szerinted ezt kívánnám neked, haver?

- Nem tudom mit kívánnál, de tudod milyen szar megjátszani magad, csak azért, hogy kedveljenek? Egyáltalán nem élveztem ezeket a dolgokat, Eren - magyarázta feldúltan.

- És azt gondolod, nem kezdheted elölről?

- Ki akarna velem foglalkozni? Egy olyan szerencsétlennel, mint én? - fakadt ki és rám üvöltött.

Ismerős, nem?

- Miért beszélsz így magadról?

- Meleg vagyok bazdki, azért. Rettegtem, hogy kiderülhet és... és most lehet ki fog - mondta kétségbeesetten.

- És akkor mi van, ha az vagy? Én elfogadom. Emiatt ne dobd el az életedet - léptem oda hozzá és átöleltem egy rövid pillanat erejéig.

- Ha Ayato vagy Kageyama megtudná, tutira kombinálna...

- Miért derülhetne ki egyáltalán?

- Egy srác.. a suliból... lefeküdtem vele és azt mondta elmondja mindenkinek.

- Mert hogy?

- Honnan a faszból kéne tudjam? Semmi magyarázata nem volt, csak egyik nap ezzel hívott fel!

Elmosolyodtam.

- Menjünk, majd én megruházom úgy, hogy a nevedet is elfelejti! - jelentettem ki magabiztosan.

Gareki rosszallóan megrázta fejét.

- Nem akarom, hogy belekeveredj.

- A legjobb haverom vagy még ha szarul alakultak a dolgaink, akkor is. Segítek. Oké? Cserébe annyit ígérj meg, hogy többet nem csinálsz ilyet, haver. Ez nem méltó hozzád, ennél te erélyesebb vagy és büszkébb. Ha meleg vagy, ha nem. Légy hű önmagadhoz.

Gareki szemei kikerekedtek. Elismerően sóhajtott egy nagyot.

- Igazad van. Menjünk, nem is lakik innen messze!

Garekinek az életkedve egyből visszatért. Örültem őszintén, hogy.. megmenthettem. Remélem is, hogy ezáltal visszakapom a legjobb barátomat.

A srác házának utcájába értünk, Gareki pedig kicsalta egészen annak a végéig. Amint megláttam a gyereket, azt hittem elkap a röhögőgörcs. Alacsony volt, szőke hajjal és szürkés szemekkel. Hajazott egy lány kinézetére. Undorral mért végig.

- Mit akarsz, Gareki kun? - fordult felé a srác.

Egek! Még a hangja is olyan volt.

- Hé, kölyök! Mit akarsz te a haveromtól? - hajoltam oda hozzá, mire megilletődött.

- É-én...

- Bökd ki, ha nem akarod, hogy átrendezzem az arcberendezésed! - utasítottam szigorúan.

A srác harapdosta belülről a száját és szomorú pillantását Gareki felé vezette.

- G-Gareki k-kun... am-amikor megtörtént.. é-én azt hittem, ho-hogy.. együtt leszünk m-majd... - habogta a srác csalódottan.

- Ha?

- Sz-szeretném, ha a barátom lennél! - szólalt fel idegesen a srác.

Szóval szerelmes lenne belé?

Gareki azt sem tudta, mit szóljon. Elakadt a lélegzete.

- É-én... R-Rin.. nem tudom mi-mit mondjak...

Oldalba löktem Garekit.

- Jó, azt hiszem.. én is hasonlóan.. érzek..

Rin megölelte Garekit, aki viszonozta azt.

- Asszem rám már nincs szükség - mosolyodtam el őket látván.

- De. Bocsánatot akarok kérni a múltbéli dolgokért, Eren... szeretnék többet lógni veled. És .. köszönöm.

- Örülök, hogy jól alakultak a dolgaid. Majd beszélünk!

Biccentett egyet, majd Rinnel együtt hazasétáltak.

*****

Egy jó másfél óra után én is hazatértem, de meglepetésemre Levi a szobámban volt, egészen pontosan az ágyamon feküdt és füstölt. Bezártam magam mögött szobám ajtaját, lerúgtam a cipőmet és fölé kerekedtem. Levi elnyomta a cigijét és rám nézett.

- Nem hívtál. Aggódtam. Mi történt veled? Mi a baj?

Arcához hajoltam és óvatos csókot leheltem ajkaira.

- Eren.. - sóhajtott fel vággyal teli hangján, majd átfordított és maga alá gyűrt.

Hajába túrtam mindkét kezem.

- Jól vagyok, csak kellett egy kis magány - susogtam, mire biccentett egyet.

Adott egy puszit a homlokomra, majd mélyen szemeimbe nézett.

- Itt és most... akarlak!