Késő este tértem haza, hogy még véletlenül se fussak össze az idegbajos nővéremmel, aki folyton folyvást kifakad, mint egy gyerek. Az élethez szerencsétlen, de arra tudja verni a mellét, hogy szorgosan dolgozik. Ahhoz pedig nagyon ért, hogy lerombolja azt a csekély önbizalmadat ami csak van. Elvárja, hogy segíts neki, de ha szarul csinálod kinevet és a lehető legkedvesebb jelzőkkel illet, mint hogy.. "mekkora béna vagy már", "ennyit szerencsétlenkedni", "mire vagy te egyáltalán jó", "komolyan ekkora nyomorult vagy"? Még mielőtt bárki azt mondaná, hogy egy picsogós kis szar vagyok, nem kéne komolyan vennem és satöbbi...

Nem venném magamra, ha tudnám, hogy ez csak vicc.. pedig nem az. Amikor ezeket vágja hozzám még inkább egy csődtömegnek érzem magam, akinek a legegyszerűbb dolgok nem mennek. Teljes mértékben lenéz és ezt tudatja is velem. Ha nem így, akkor úgy. Ha neki szar a napja hét szentség, hogy a tiédet is elrontja...

Néhol bánt a vele való viszonyom, hiszen... gyerekként felnéztem rá. Sokat nevettünk együtt, sőt... büszkén meséltem róla minden osztálytársamnak. Ő pedig nagy testvérhez méltóan védeni akart engem.

A helyzet az, hogy megannyi fájdalmat éltünk át, neki talán döcögőmentes volt, hiszen nekem és anyának elmondta mi a baja.. míg én magamban szenvedtem. Meglehet, hogy látja rajtam azt, hogy kicsit sem akarok kimászni a gödörből és ezért utál annyira.

Istenemre esküszöm, szeretnék.

Sokszor szenvedek a démonaim miatt, de úgy érzem a saját családomban nem tudnék bízni annyira, hogy megnyíljak előttük teljesen.. félek, hogy megrémiszteném őket, vagy ami még rosszabb... egyszer hozzám vágják megosztott gyengeségeim, ha haragszanak rám.. csak hogy ilyenkor nem a kedvemet basszák el, hanem a bizalmamat, ami törékeny dolog az életemben. A suli, család, szerelem, barátok... mindegyikben csalódtam.

Az egyik énem ezekre gondolva azt mondja; "mutasd meg nekik, hogy ki vagy.. ennél többre vagy képes. Lássák csak ki az az Eren."

Míg a másik csak annyit; "egyáltalán tudod ki vagy és hova tartasz? Miért kéne nekik bármit bizonygatnod?"

És az utóbbi győz is.

Nem másoknak akarom megmutatni hova jutottam, vagy hogy rádöbbenjenek, amiért rosszul ítéltek meg.. inkább magamért akarnám ezt tenni, de nem szeretem hozzá eléggé azt aki minden egyes nap visszanéz a tükörből rám.

Túl sok volt a gyermekkor az apámmal.. a vele való gyötrelmes évek anya és a nővérem nélkül. .. azokat a napokat nem tudom kisöpörni az elmémből. Még ha távolra száműzöm is az emlékképeket.. mindig feljönnek. Ha nagyobb bánat ér, kiborulok és csőstül jön az egész.

Asszem haragszom a világra.

Utálom.

Folyamatosan azzal szembesülni, hogy mások milyen jól és gondtalanul élik az életüket.. olyan embereket nézni, akik gusztustalan módon gyűjtik be a pénzt. Az undorító korrupciót amit eljátszanak állandóan.. hogy a hírekben egyetlen jó hírt sem lehet hallani... hogy megannyi pszichopata mászkál a világban csak mert pénzzel kimosta magát. A sok szerencsést akik pénzhalmokat nyernek csak úgy.. a nagy szerelmeseket látni nyáladzani facebook-on, s olvasni a kommenteket "barátaikról" akik azt írják minden kép alá "milyen aranyosak vagytok" holott pont ez a fajta jó akaró fekszik össze a bizonyos barátoddal, barátnőddel. A sok kamu havert akik sehol sincsenek ha éppen azon jár az eszed melyik hídról ugorj le.

Gyűlölöm.

Mikor jön el az én időm? Mikor... jön egyenesbe egyáltalán az életem? Tudom, rajtam is múlik.. na ja...

Miért érzem úgy, hogy a világ tartozik nekem? Annyira dühít ez a gondolat.

Amiket az imént felsoroltam.. szeretnék mögéjük látni. Tudni akarom milyen igazából szerelmesnek lenni, milyen egy szerető családban lenni...

Tegyek érte?

Tenni akarok, de kevésnek érzem magam hozzá.

Nagyot sóhajtottam, miközben ledobtam táskámat szobám közepére. Egyből az ágyamba pattantam.

Igen, sokszor gondolom ezeket, de tudom talán túlzás, csak most kicsit tombolok legbelül.

Őszintén, nem vagyok olyan ember aki száz százalékig csak a rosszat látja. Igyekszem megoldást találni a gondjaimra, így vagy úgy. Csupán kiábrándult vagyok érzelmi dolgokkal kapcsolatban.. viszont, egyáltalán nem mondanám azt, hogy bezárultam és óriási falakat építettem magam köré.

Szeretnék barátokat. Igaziakat. Akik előtt gátlások nélkül mutathatom meg magamat..

Annyira vágyom rá, hogy elfogadjanak.. és tudom, ha magamat nem tudom, más se fog, satöbbi, de.. azt szeretném, ha valaki minden hibámmal együtt tudna szeretni.

Szeretni.

Mivel úgy érzem sokszor, hogy.. senki se szeret.

Régen az volt az álmom, hogy a legjobb síugró legyek.

Ma már az, hogy teljes szívből szeressen valaki.. és hogy én is szerethessem azt a bizonyos személyt.

Tudom mire gondol, aki most ezt olvassa.. ott a lány akivel jártam. Nos, hazugság volt. Pontosabban egyikünk sem nyitotta meg a szívét.. alig akart magáról elmondani bensőséges gondolatokat, így hát én is bezárkóztam. Jó volt az együtt töltött idő, már-már hiányzott is. Akkoriban nem láttam ezt tisztán, fájt a szakítás, de mára visszagondolva össze sem kellett volna szűrjük a levet. Leginkább csak a szexre voltunk jók egymásnak, de ha bele gondolok.. ő nem volt hozzám való.

A fejem zsong a sok lüktető gondolattól.. talán jobb is, ha elrakom magam holnapra.

Olyan dél körül tértem magamhoz másnap. Anya dolgozott, ahogyan Anri a nővérem is. Ásítozva csoszogtam a konyhába némi reggeli után kutatva. Ami volt, azt szépen a szobámba vittem. Íróasztalomra tettem és ránéztem az órarendemre.

Ahhhhaaa, szóval.. úgy láttam semmiből se kell készülni. Talán majd a jövőhétre, de majd egy nappal előtte is ráérek. Óriásit nyújtóztam székemben. Hát, akkor ma videojáték nap legyen vagy játsszam azt, hogy normális vagyok és kimegyek a szabadba..

Végül is.. csoki és nasi nincs itthon, szóval.. kettőt egy csapásra.

Ráérősen megreggeliztem, felöltöztem, majd elindultam az egyik bolt felé. Séta közben végig fortyogtam a dühtől, hiszen az egyik nyanyának a hatodikról megint hozzám dörgölőzött a fehér kis patkány kutyája és még le is hugyozott. Mint mindig lázasan szabadkozott a nagyika, hogy még kölyök és izgatott, amiért láthatott.. na persze, láttam a kutya szemében azt a diadalmaskodást.. az a dög utál engem.  Remek. Ha hazaértem moshatom ki megint a gatyámat.

Az őszi szél megcsapta arcomat. Megint csak egy pulcsiba és mellénybe tértem le.. utálom ezt az időt is egy nap meleg van másnap pedig befagyhat a segged.  Gyorsabbra vettem a figurát és egyre inkább távolodtam társas házunktól. Igyekeztem az egyik kedvenc édességes boltomba. Az egyik utcánál jobbra fordultam és elmentem egy sikátor mellett, de hirtelen megtorpantam, hiszen egy szenvedő lány hangja megütötte a fülem. Lassan lépkedtem hátra felé és bekukkantottam.

Sötét és nyirkos hely volt kukákkal tele. Két srác bekerített egy lányt. Nem láttam jól, amíg az egyik arrébb nem mozdult. Szemeim kikerekedtek. Petra? Petra tehetetlenül, félve nézett rájuk és már szinte könyörgött nekik, hogy hagyják békén.

Öcsém, ennyi szerencsétlent. Kiegyenesedtem és óvatosan lépkedtem feléjük felkapva egy feszítővasat ami az egyik kuka mellett hevert.

- Srácok.. asszem abba kéne hagynotok, mert hét szentség, hogy rátok suhintok ezzel a szép darabbal, ha nem húzzátok el a beleteket! - szóltam rájuk erélyesen.

A két fiú felém fordult vigyorogva. Tipikusan lúzer huligánoknak tűntek.

- Talán a pasija vagy? - kérdezte az egyik felvonva szemöldökét végig mérve engem.

- És ha igen? - kérdeztem vissza zsigerből.

- Ennyit nem ér a csaj. Akár fel is jelenthetünk, hogy megvertél! - közli velem a terv agytrösztje.

- Ahogyan ő is, hogy zaklattátok! - vágom rá unottan és eldobom végül a fegyveremet.

Kaptak az alkalmon. Valahogy éreztem, hogy ez a kis szójáték itt elterelés. Az egyik késével rontott nekem, amiből sikeresen kitértem, elkaptam karját és hátra feszítettem, majd hátának nyomtam lábfejem úgy kényszerítettem a földre. A másik takony reszketett.

- Mi a baj? Már nem vagy olyan kemény legény? - jegyeztem meg reakcióját látván.

Eldobta a kését és fejvesztve rohant el onnét. Társát útnak engedtem és követte haverja példáját.

- Egek.. - sóhajtottam fel, majd Petra felé fordultam és a kezem nyújtottam neki.

Elfogadta és felsegítettem. Kissé erőtlenek voltak a lábai ami miatt majdnem összeesett, de elkaptam. Magamhoz húztam óvatosan.

- Hé, hé! Jól vagy?

Petra a szemeimbe nézett. Elkeseredett képet vágott és könnyei kiakartak buggyanni.

- Tettek veled valamit?

- N-nem.. - feleli, közben hangja megremeg. - Cs-csak.. fo-fogdostak..

- Sajnálom, hogy nem értem ide időben. Jól vagy? Hazavigyelek?

- Otthon jól leszek - vágta rá.

- Ezt akkor vehetem egy igennek - mosolyodtam el, miközben karjaimban tartottam.

- Köszönöm, Eren! - ölelt meg végül és keserves zokogása közepette mellkasomba nyomta fejét. Viszonoztam az ölelést, simogattam a hátát, remélve, hogy kicsit megnyugszik.

Petra egyáltalán nem jött be nekem, csupán kötelességemnek éreztem segíteni rajta. Ki tudja mit tettek volna vele azok a majmok.

Amint lehiggadt kibontakoztam az ölelésből és hátat fordítottam neki.

- Pattanj a hátamra! Így viszlek haza, okés?

Petra letörölte könnyeit, elnevette magát és élt a lehetőséggel. Rám ugrott, s szorosan csimpaszkodott belém. Elindultam vele és egy ideig csak csönd ülepedett közénk, ami nem tetszett, így megtörtem azt.

- Felhívhatnád a barátodat mi is történt! - tanácsoltam jóhiszeműen.

Petra válaszra se méltat. Az egyik zebránál állva rá pillantok.

- Hm?

- Levi elfoglalt..nem akarom, hogy tudjon erről.

- Miért?

- Elég baja van rajtam kívül is - mondta halkan még is hallhatóan.

- Ha hazaértünk mondd el neki, vagy én fogom.

- Miért fontos ez?

- Azért, mert nem tarthatod magadban ezt az élményt. Ő a pasid, sírd ki a vállán magadat. Erről kéne szóljon egy kapcsolat, nem?

- Talán igazad van, Eren.

- Látod, látod.

- Még egyszer... köszönöm neked.

****

Ezt követő nap betértem nulla életkedvvel a suliba, de amint a folyosóra léptem, Christa sipítozva rohant felém.

- Ero Ereeeeeeen! - kiáltotta boldogan és mikor beért a nyakamba ugrott.

Kezeim esetlenül lógtak.

- Mivel érdemeltem ki ezt a fogadtatást?

Christa még így sem szállt le rólam, sőt, lábait derekamra kulcsolta.

- Megvédted Petrát! Mindenki erről beszél! - újságolta boldogan.

- Egek..

Elindulok vele együtt a terembe.

- Christa, ideje lenne leszállnod rólam, hallod? - szóltam rá kissé fáradtan.

- Olyan jó illatod van, Ero Eren! - sóhajtott fel szerelmesen.

- Christa, elég már! - nyafogtam, s próbáltam levakarni magamról, de sehogy sem sikerült.

- Neeeem szállok le azért sem! - dacoskosott továbbra is és erősebben ölelt.

- Me-megfulladok, hallasz te nőszemély?

- Bárcsak engem mentettél volna meg!

- Chriiiiiiistaaa! - emeltem meg a hangom, de kizekkentett haragomból egy érintés.

Christa pont akkor engedte ki lábait. Megfordultam és eltaláltam vele az illetőt.

Az az Levit. Christa véletlen megrúgta. Szerencsémre leszállt rólam, majd felsegítettem a srácot.

- Eren, ugye? - firtatta, miközben leporolta bordó dzsekijét.

- Aha. Te pedig, Levi?

Levi sejtelmesen elmosolyodott.

- Milyen jó a memóriád - vágta rá kimérten.

Ez a srác tényleg túl nyugodtak tűnik.. ahogyan beszél..

- Jaa.

- Szóval szeretném megköszönni amit Petráért tettél.

- Szóra sem érdemes.

Folytattuk volna a bájcsevejt, de a tanár bejött, így mindenki helyet foglalt.

Christa lett a padtársam aki végig rajtam csüngött. Már ott tartottam, hogy lefizetek valakit, aki ugyan így az őrületbe kergetheti... mint ő engem.

Végül túl éltem azt a napot is, csak hogy...

Levi és Petra hamar leléptek aznap, de ami engem fogadott otthon...

A szobámba léptem és a csodálkozástól a táskám is kiejtettem kezemből.

- Eren, mekkora mocsokban élsz te itt? - jegyezte meg Levi undorodva körbe nézve, ágyamon ülve.

- Mi a szar? Mit keresel te itt? - vontam kérdőre már-már hisztérikusan.

- Gondoltam átjövök egyet lazulni azzal aki megmentette a csajomat. Talán baj?

- T-te.. igen is baj! - csattantam fel zavaromban. - Csak így berontasz ide?

- Ehh - sóhajtott egy nagyot és fel állt - az anyukád engedett be. Még is minek nézel engem? Gondoltam hálám jeléül, hogy lásd mennyire nemes lelkű vagyok... átjöttem, hogy élvezhesd a társaságom! - magyarázta vigyorogva pöffeszkedő hangnemben.

Fejemre csaptam. Ez most komoly?

- Oké..

- Elég hamar megadtad magad. De mielőtt még bármit is csinálnánk..

- Igen?

- Kitakarítasz!