Karácsony. Gyűlöltem eme napokat. Talán régi sérelmekből értetődően, de nem csak ez játszott közre. Engem sosem zavart ez a jelöljünk ki egy napot és ajándékozzunk meg mindenkit holmi drága szir szarral, inkább az volt a gáz, mennyi energiával járt, hogy össze lehessen hozni egy olyan vacsorát, amit legszívesebben magányosan a szobámba fogyasztottam volna el. Még mindig gyűlöltem a nővéremet, azt meg főleg, hogy csak róla volt szó az asztalnál. Ő mindenben jó, soha az életben nem téved, ha te ugyan azt megkísérelted amit ő, akkor is próbált kioktatni. Borzasztó, komolyan. Ráadásul semmi hasznosat nem kaptam tőle. 

Hogy mit kaptam?

Kibaszott zoknit. Ennél a semmi is tökéletesen megfelelt volna.

Én bezzeg elköltöttem rá némi pénzt. Kapott tőlem egy parfümöt, anyának pedig táskát adtam, amire annyira vágyott. Aztán harmadik nap átjött Levi és megbeszéltük, hogy nem ajándékozunk, de azért megvettem neki azt a könyvet, amiről úgy áradozott. Ő is megszegte ezt az egyességet és kaptam tőle egy órát, amit kicsit túlzásnak véltem és nem akartam elfogadni, de addig mondta és mondta a magáét amíg bele nem egyeztem. Anya és a nővérem elutazott a nagyimhoz két napra és ahogy az lenni szokott, együtt voltunk. Lefeküdtünk egymással, együtt fürödtünk, játszottunk, főztünk. Hiányzott már nekem, hogy ilyeneket csináljunk. Akkor nyilallt belém az a fájdalmas érzés.. hogy félek elveszíteni őt. Ekkor fogtam fel igazán, mennyit is jelent nekem Levi Ackerman.

Levi miután eljött tőlem, Ayatóval indultam találkozni, hiszen akart velem dumálni. Természetesen ezt nem mondtam el neki és nem is akartam feszegetni a vele való.. kapcsolatát?!

A szokásos helyre rendelt, ahol régen lógtunk. Mivel imádta a magas helyeket az egyik társasház tetején volt ez a bizonyos helyszín. Becsapódott magam mögött az ajtó, ahogy felértem a tetőre.

- Ohh, Eren, végre! - fordult felém, közelített, lepacsiztunk és magához rántott egy fél ölelésbe.

- Miről akartál beszélni?

- Egyből a közepébe, mi? - nevette el magát. - Ezt mindig bírtam benned! Hallottam a Kageyamás incidensről..

- Ne emlegesd fel nekem még egyszer - vágtam közbe.

Ayato meglepett arckifejezést vágott, majd félmosolyra húzta száját.

- Oké, oké. Van egy kis problémám és reméltem, hogy segítesz majd nekem.

Seggfej. És nekem ki segített anno? 

- Miben?

- Gondolom, szereted Hotarut.

- Nem, egyáltalán nem - oktattam ki.

- Még szép, hogy úgy nem. De mint embert aki az életed része volt, szereted?

- Túlzás lenne ezt mondani, amikor nem tartom vele a kapcsolatot.

- Tökmindegy. Róla lenne szó..

- Kiböknéd végre?

- Tegnap remegve zártam a karjaim közé, mivel egy bizonyos srác megerőszakolta - közölte bosszúsan, arckifejezése pedig már ijesztővé vált.

- Sajnálom - éreztem vele együtt. - De akármit is akarsz, nem vagyok benne.

- Szerinted egy ilyen seggfej ne érdemelné meg, hogy szarrá verjük? 

- A te barátnőd, védd hát meg - zártam le ennyivel.

- Igen? Ennyi? A nagy igazságosztó Jaeger megfutamodik?

- Kérd meg Kageyamát, biztos segítségedre lesz majd.

- Ezek szerint nem is vagyunk már haverok, mi?

- Nem is voltunk azok - mondtam ki büszkén és ott hagytam.

Sajnáltam Hotarut, de nem akartam belekeveredni semmiféle faszságba.

Ezek után átmentem Levihez aki boldogan fogadott és még spagettit is csinált nekem. Az étkező asztalnál toltam magamba lelkesen.

- Nem is tudtam, hogy ilyen jól főzöl! - csodálkoztam el.

- Gyakoroltam ám, sokat! - mosolygott rám. - Amúgy képzeld.. - lépett oda hozzám és ölembe foglalt helyet. - Ma szerelmet vallott nekem egy srác a könyvtárban.

Csak pislogtam.

- Mi van?

Levi vigyorgott.

- Komolyan. Magas, szőke hajú és tök izmos. Azt mondta sokszor lát itt és eltöprengett rajta, hogy talán a fiúkat szeretem, én pedig helyeseltem, mire ő elhívott. És bevallotta, hogy nagyon tetszem neki.

Direkt akart felidegesíteni? Ha igen, sikerült. Nem tudom ki az, de már azon töprengtem milyen módon fogom megruházni.

- És mit mondtál? - próbáltam komoly maradni, inkább laza, mintha nem is lenne akkora dolog.

Felállt az ölemből.

- Azt mondtam, hogy van barátom, így visszautasítottam.

- Még jó - szaladt ki a számon.

- Biztosan azon töprengsz miért mondtam el ezt neked.. - kezdett bele sejtelmesen.

- Hát, ja.

- Azért, hogy ne kényelmesedj el nagyon. Értékeld amid van! - mondta, de sajnos az ellenkezőjét érte el ezzel.

Hitetlenkedve ráztam fejemet nevetve.

- Te aztán tudod, hogy bassz el egy jó pillanatot. Így is bennem van ez a para, erre még nagyobb nyomást teszel rám. Gratulálok, bazdmeg!

És azzal faképnél hagytam. Még csak utánam se loholt, sőt, egy telefont sem ejtett meg. Otthon a szobámba kucorogva azon gondolkoztam, de tényleg, hogyan tudnám kiiktatni azt a szőke hajú csávót. Igyekeztem elterelni a figyelmemet némi játékkal, aminek köszönhetően megnyugodtam. Olyan este tizenegy körül Ayato hívott fel pánikolva, hogy menjek át hozzájuk.

Megtörtént. 

Az apja nem volt otthon és a garázsba vezetett.

Ott.

Abban.

A. 

Pillanatban.

Azt kívántam, bárcsak halott lennék. Ayato pár haverja ütötte verte székhez kötözve Levit.

Arcát vér borította. Vért köhögött fel, léptem volna, hogy segítsek rajta, de Ayato elkapta a karom.

- Ő volt, aki bántotta Hotarut!

| úúú, óóó, holnapra gyün mán az az epilógus |