- Jól vagy, Eren? - kérdezte Christa miután találkozott sokkos arckifejezésemmel.

Aprót bólintottam.

Levi elsétált, én meg ami alatt hazakísértem Christát, gondolkodóba estem.. talán nem kellene egyikőjükkel sem... összejönnöm. Miket beszélek, mindkettővel megtörtént és egyszerre! Miért, miért kerülök ilyen szorult helyzetbe? Christa háza előtt megtorpantam. Neki is feltűnt, így aztán..

- Eren.. ki volt az a fiú?

- Egy régi ismerősöm - feleltem kerülve kíváncsiskodó tekintetét.

- M-Miért volt olyan... ijesztő?

Felsóhajtottam.

- Jó srác ő, hidd el. Viszont, amit m-mondtam ott, akkor..

- Igen?

- É-Én... nem.. vagyis, sajnálom, de már másba vagyok... sz-szerelmes - hadartam el a végét és legbelül rimánkodtam, hogy ne akadjon ki.

- Szóval t-te ne-nem viszonozod az érzéseimet? - kérdezte keserűen, szomorúan csillogó kék szemei pedig mélyre ásták magukat az enyéimben.

- N-nem, de.. nézd.. szeretnék a barátod lenni és számíthatsz rám, bármikor.. érted, ugye? - igyekeztem nyugtázni, de meglepődtem magamon, hogy komolyan gondoltam ezeket a szavakat. Végtére is... kedvelem őt. 

Christa könnyeivel küszködve bólogatott.

- Sajnálom, én.. nem akartalak így megbántani.

- Csak egyre kérlek, Eren.. - szólt elvékonyodott hangján.

- Mi lenne az?

- Tartsd be ezt az ígéretedet felém.

Megilletődtem kérésén, még is meghatott. Ölelésbe húztam, amit ő viszonzott.

- Megígérem, rendben? Amíg én létezem nem bánthat senki... jó barátod leszek, esküszöm - közöltem vele a lehető legmagabiztosabban.

Amire tényleg rájöttem, miután kimondtam eme szavakat, hogy így is érzem. Szeretném, ha az életem része lenne, hiszen.. amilyen idegesítő is, annyira szerethető. Sokszor aggódik értem, igaz, hogy még nem beszélgettünk el mélyebben, de ő volt az első aki kinyújtotta felém segítő kezét és ezért nem is lehetnék hálásabb.

Később hazaértem. Bementem anya szobájába, aki békésen kanapéjában ülve tévézett.

- Megjöttem, anya - mosolyogtam rá derűsen.

- A barátocskád vár már a szobádban. Elmesélte mennyit fejlődtél és hogy kezded igazán komolyan venni a feladataidat - mesélte boldogan, kiszállt kanapéjából, elém állt, kezeibe vette az arcom és egy nagy puszit nyomott homlokomra. - Nem is lehetnék rád ennél büszkébb! Okos fiú vagy és tudom, hogy nagy jövő áll előtted. Örülök, hogy nem hagyod elszalasztani. Tudom, hogy nehezek voltak ezek az idők, de kezdesz kilábalni belőlük, igaz?

Anya dicsőítő szavai megérintettek.. annyira, hogy már szinte fájtak. Tudtam, hogy ő az egyetlen, aki bízik bennem, de néha jólesik, ha ilyet hallasz azoktól, akiket szeretsz. Nem vagyok az a fajta gyerek, aki kimutatja az érzelmeit. Nem szoktam ölelkezni még vele sem, sőt, nem is tudom, mikor adtam neki utoljára puszit.. és nem tudom miért van ez, szeretném néha jól megölelgetni, de sebezhetőnek gondolom magam az ilyen szituációkban... még is, szeretem őt és hálás vagyok azért, hogy van... még sem... tudom.. kimondani.

- Igen, köszönöm, anya - hálálkodtam őszintén, mire megölelt.

- Csak így tovább, Eren.

Nagyot sóhajtottam amikor elváltunk. Talán ideje lenne tényleg felnőni a kötelességeimhez.. beléptem a szobámba, ahol Levi videojátékozott a földön ülve, ágyamnak dőlve és épp egy szendvics lógott szájából. Becsuktam magam mögött az ajtót, de fel sem figyelt rám. Leültem mellé és hiába bámultam, akkor se hagyta abba, csak miután meghalt a játékban.

- Hé.. - köszörültem meg a torkom, de levegőnek nézett. - Levi, sajnálom.. - próbálkoztam továbbra is, de semmi.

Álla alá nyúltam és magam felé kényszerítettem arcát.

- Sajnálom.

- Ugyan micsodát? - kérdezte halkan, szomorkásan.

- Ami Christával történt.. szerelmet vallott nekem és.. megcsókolt, de visszautasítottam. Esküszöm!

- És.. éreztél valamit.. amikor..

- Nem! - vágtam rá rögtön. - Én.. - húzódtam el tőle. - Nem tudom mi van velem.. egyszerűen csak..

- Csak?

- Ezt így nem tudom elmondani..

Levi nem szólt, inkább cselekedett. Az ágyamra feküdt oldalasan, egyik kezével hívogatott, hogy bújjak hozzá.. így is tettem. Karjaiba vont, mellkasának döntöttem homlokom az ő álla pedig a fejem búbján pihent. Testünk össze simult és én is átöleltem őt. Annyira jó volt az illata.. jól esett ez a közelség.

- Most már elmondhatod, hogy mi van benned.. de ha nem mondasz el mindent, ez köztünk nem fog működni - közölte nyersen.

- Úgy.. érzem.. hogy.. annyira le vagyok maradva..

- Mivel még is?

- N-nem tudom, annyira.. kétségbeejtő és fojtogató érzés az, hogy.. nem is érdekel semmi.. nincs motivációm, úgy érzem semmi nem akarok lenni csak sodródni az árral, élni egy ideig aztá.. aztán..

- Meghalni? Szerinted erről szól az élet, hogy élünk és lógunk a levegőbe, aztán meghalunk úgy, hogy semmit sem értünk el, amit szívből szerettünk volna? Ez nem így van, Eren.

- Nem vagyok képes semmire! É-én... - könnyeim megindultak, hangom erőtlenné vált. - Ut..tálom..

- Tudom - fejezte be és szívességet tett azzal, hogy nem mondatta ki velem. - Ez butaság.. miért kéne utálnod magadat? Igaz egy lusta kis antiszociális idióta vagy néha, de az a fajta idóta, aki törődik a körülötte lévőkkel. Annyira elfogadó vagy annak ellenére, hogy ilyen zárkózott. Tudod milyen nagy erély ez? Mindenki egyből ítélkezik.. kivéve téged.
Nem érdekel mit mondanak mások, mert úgy gondolkozol vagy cselekszel, ahogy te jónak látod. Te egy jó srác vagy.. megvédted Petrát is. Akik nem veszik ezt észre, azok vakok. Kiálltál sok szart még is itt vagy. Miért nem vagy hálás érte? Anyukád, aki annyira szeret és a javadat akarja.. mire fel ez a nagy depizés? Az élet szar, de kell egy pont, amibe kapaszkodhatsz és neked megvannak ezek a pontok, biztosra veszem.

Úgy bömböltem, mint egy gyerek. Fejem zsongott, annyira fájt, hiszen érzelmeim túl erősnek bizonyultak.

- N-nincs így...

- Tudod jól, hogy nem érdemes velem vitáznod. Azért is utálod magad, mert velem vagy? Nem tudod elfogadni, hogy vannak érzéseid irántam?

Aprót bólintottam, mire adott egy puszit és megsimította hátam. Óriásit sóhajtott.

- Semmi baj nincs azzal, ha így érzel.. képzeld el, hogy esetleg Christával jársz. Boldoggá tenne téged?

Tettem amire utasított. Elképzeltem milyen lenne vele lefeküdni, elképzeltem, hogy ő tart a karjaiban Levi helyett, de semmi izgatottságot vagy bizsergést nem éreztem.

Óvatosan ingattam fejem.

- Látod!

Elhúzódtam tőle hirtelen és fel álltam. Fel alá járkáltam mialatt halkan sírdogáltam. Szánalmas, hogy előtte ezt csinálom. Leültem a padlóra és arcomra tapasztottam kezeim, de ő elhúzta őket.

- Csak.. veled.. tudom elképzelni ezt az egészet - vallottam be szenvedősen - de.. é-én..

- Mondd. Meghallgatlak. Itt vagyok neked.

- Fé-félek! Gyáva vagyok! - csattantam fel.

- Miért mondod ezt?

- Félek, hogy más mit szólna minket látva.. amit az előbb mondtál csak a kibaszott felszín! Ne gondolj engem ennyire erősnek! Olyannak főképp ne, amilyen nem vagyok! - ellenkezdtem gyerekes hisztivel, amit csak megmosolygott.

- Adok neked időt, hogy elfogadd ezt az egészet, ami benned zajlik. Nem fogok rád erőltetni olyat, amit nem akarsz. Nem kell publikusan is kimutatnod, oké? Elég ha kettőnk közt megvan ez a kapcsolat.. nem foglak kényszeríteni, hogy oszd meg mindenkivel, hogy kihez vonzódsz, oké?

Nyeltem egy nagyot. Miért ilyen jó.. hozzám? Csak bólogattam.

- Rendben. Kérlek.. beszélj velem, ha valami bánt.. ígérem minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy neked jó legyen.

- Miért?

- Mert szeretlek.