"Mit, Kou?"

Bokuto úgy hüppögött, mint egy kisfiú. Elhagyta minden reménye és eluralkodott lelkében a bűntudat. Akaashi próbálta öleléssel vigasztalni, de eltolta magától.

"Bármit megteszek, hogy ne lássalak így" suttogta halkan, még is hallhatóan a fekete hajú fiú.

Bokuto tekintetét rá szegezte. Kérőn bámult rá.

"Vigyél magaddal, ha szeretsz."

"Tessék?" döbbent le Akaashi egy pillanat erejéig. "Hogy érted ezt?" 

"Ha te.." halványult el hangja immáron. "Nem maradhatsz itt, én megyek veled."

"Még is hogyan képzelted ezt el?" értetlenkedett Akaashi.

Tényleg nem tudta mire akar célozgatni Bokuto.

"Nem nyilvánvaló? Mi értelme olyan életnek, amiben te nem létezel?"

Akaashinak immáron leesett. Rosszallóan ingatta fejét, amihez társult dühös, abban a pillanatban megvető arckifejezése.

"Nem. Nem asszisztálok ehhez a faszsághoz!" kiáltott fel Akaashi és felpattant egyből Bokuto mellől, aki követte cselekedetét.

Egymással szemben álltak és a feszültség egyre fokozódott köztük.

"Fogd már fel!" tört ki hangosan Bokuto. "A köztünk lévő kapocs nem egy sima szerelmi vagy baráti kapcsolat volt! Nem olyan vagy akivel ha szakítanék, élhetném tovább az életemet!"

"Jesszus ne legyél már olyan, mint egy tizenéves tini, aki életében először szerelmes" szakította ezzel félbe őt Akaashi. "Végzős vagy és lassan felnősz! Hát viselkedj is úgy! Az életben érnek nehézségek, ez is az, amin átverekedheted magad, erős vagy basszus!"

"Tch. Nem látod, basszameg?" folytatta a lázongást Bokuto. "Mi ketten... a kezdetektől fogva, mindent együtt csináltunk... hogy lehetsz ilyen kegyetlen.. " hitetlenkedett könnyes szemekkel, s vett egy mély levegőt. "Mégis hogyan fogadjam el, hogy nem leszel többé? Közösen döntöttünk úgy, hogy egy suliba jelentkezünk.. mindennap együtt röplabdáztunk. Te voltál a jobb kezem mindig. Kihúztál a csávából, óvtál és védelmeztél, pedig szörnyen bántam veled. Elakarom veled ezt feledtetni és ha a túl oldalon kell megtennem, megfogom."

"Tiszta őrült vagy ... szerinted belemegyek, hogy megöld magad?"ellenkezett értelemszerűen Akaashi.

"Nem kértem engedélyt rá, Keiji. Végig tudnád nézni fentről, hogy mással váltom valóra azt, amit veled szerettem volna mindig is?"

"Mit is szerettél volna velem?" kapta fel a fejét Akaashi.

Bokuto magához ölelte Akaashit, aki nem akarta elhinni, hogy miféle butaságok hagyták el eddig szerelme száját.

"Veled lenni. Örökké.. így vagy úgy. Fogd fel, hogy te vagy ami éltetett engem, mindig is te voltál a célom, ahogyan én is neked, igaz?"

Akaashi remegett a meghatódottságtól Bokuto karjaiban. Vegyes érzelmek viharoztak benne. 

"Kérlek, legyünk egy olyan helyen, ahol ez megvalósítható.. ahol nyugodtak lehetünk és szerethetlek úgy, ahogy megérdemled.." győzködte Akaashit Bokuto.

"Milyen ember lennék, ha belemennék?"

"Először is, már meghaltál. Másodszor olyan lennél aki életében egyszer önző és arra gondol neki mi lenne a jó. Én neked adom az életemet, Keiji. "

"Ostoba vagy.." nyöszörögte Akaashi vékony, megtört hangján. "Nem gondolsz a családodra?"

"Anyának ott van apa, aki mindenben mellette fog állni majd. Szemét dolog ez tőlem, de nem akarok boldogtalan lenni életem végéig. Megtaláltam azt, akivel összefonódott a lelkem és nem lehet tőle elválasztani.. ráadásul valljuk be, annyira beleőrültem volna ebbe, hogy ez elkerülhetetlen lett volna számomra. Magamtól is megtettem volna, Akaashi.."

Akaashi picit elhúzódott Bokutótól és könnyes szemekkel nézett rá. Bokuto arcára illesztette kezét és letörölte könnyeit, majd homlokát az övének döntötte.

"Kérlek.." esett át könyörgőbe Bokuto hangja. "Nélküled nem tudom megcsinálni."

"Azt várod, hogy.." csuklott el Akaashi hangja. "Hogy nézzem is végig?"

"A lelkem mint a tiéd, úgy is tovább él majd.." mondta Bokuto. "Veled akarok lenni, ne hagyj magamra. Nélküled semmi sem vagyok, Akaashi."

"K-Kou.."

"Könyörgöm.."

Akaashi beharapta alsó ajkát. Ezzel a cselekedettel kompenzálja, ha szorult helyzetbe kerül és tanácstalan. Sosem volt az a fiú, aki magára gondolt volna, mindig más akaratát helyezte előrébb. Valamennyire elfogadta a tudatot, hogy ő már nem élhet tovább, de ami miatt a leginkább aggódik az Bokuto. Szeretné, hogy éljen és úgy véli legbelül, hogy ez csak egy átmeneti állapot, amiből Bokuto - személyiségének köszönhetően - egy idő után kilábalna. Még is fél legbelül, hogy Bokutónak igaza van.. hogy talán még se élné túl. De ha segítene neki, hova lenne az emberi méltósága, ami még megmaradt? Ha Bokuto meggyűlöli is ezért, akkor sem fogja segíteni ebben. 

Akaashi hátrált szerelmétől.

"Nem tehetem."

Bokuto lefagyott egy pillanatra. Mély levegőt vett, amit aztán frusztráltan engedett ki. Törni zúzni kezdett maga körül, lármát csapott ezzel, mint egy igazi őrült. Akaashi próbált erős maradni és elviselni tőle ezt is.

"A kúrva életbe!" üvöltözte Bokuto, miközben földön hevert ruhás szekrényét rugdosta. "Nem érted, hogy nem akarom ezt az életet? Nekem nincs jövőm, Keiji!"

Akaashi oda lépett Bokutóhoz megfogta karját, így abbahagyta őrült viselkedését. Akkora pofont kevert le neki, hogy ott maradt tenyerének nyoma is orcáján. A fiú zavarodottan nézett Akaashira.

"Szeretlek. Tisztellek, amiért megtennéd ezt értem, de ismersz. Azt hiszed, ez engem boldoggá tenne? Azt akarom, hogy teljes életet élj. És nem haltam meg, mindig ott leszek a szívedben, ígérem! Mindig vigyázni fogok rád, fentről. Emlékszel mit írtam? Tégy büszkévé! Te ellenkező esetben hagynád nekem, hogy végezzek az életemmel mit sem törődve azokkal, akik szeretnek engem és akikért még érdemes lehet élnem?"

Bokutót mintha meghatotta volna miket is beszélt összevissza. Ő teljesen hitt abban, hogy neki már pedig nem menne nélküle létezése.

"Akkor kérdeznék valamit" folytatta Bokuto. "Vigyáznál rám? Hogyan? Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani. Lehet te azt gondolod, hogy ez egy gyerekes hiszti tőlem és a jövőben sikerülne feldolgoznom, de nem. Te nem őrülnél meg a helyemben? Ha meghaltam volna, te mit választanál? Én csak boldog akarok lenni veled és nem érdekel mi az ára, Akaashi. Tudod jól milyen volt az életem, nem volt mindig fényes. Olyan embert nevezek apámnak, aki biológiailag nem is az.. hogy egy idegen ember nevelt fel, mert apám úgy döntött inkább boldog lesz egy másik családdal.. és úgy tett, mintha nem is léteznék.. akkor is te voltál, aki megvigasztalt engem, aki életet lehelt belém, aki elmondta nekem minden egyes nap onnantól kezdve mennyit is érek. Tudom jól, hogy mindenki élt át életében olyan veszteségeket, mint én. Akár rosszabbakat is, de nélküled nem boldogulnék és nem is szeretnék. Szenvedni sem.  Ráadásul te is tudod, hogy senki sem tudja, hogy meleg vagyok.. arról ne is beszéljünk, hogy mennyire.... fájna a hiányod.. " buggyantak ki könnyei újra, majd a fürdőbe indult. 

Elővett egy gyógyszeres dobozt és azt mutogatta Akaashinak.

"Szerinted élet az, ha ilyeneken kell éljek, mert nem fogom tudni túl tenni magam a történteken? Elvárnád tőlem?"

"Elvárom tőled, akármi is történt a múltadban. Erről én nem nyitok vitát" jelentette ki Akaashi.

"Te nem is szeretsz, ugye?" csattant föl Bokuto mérgesen. "Akkor tűnj el! Gyűlöllek, hogy nem hagyod ezt nekem!" szólalt fel Bokuto határozottan.

Akaashi nem akart elmenni, de a szoba egyre inkább megnyúlt és távolabb került Bokutótól.

"Kou!" kiáltotta kétségbeesetten és hiába próbált előre rohanni, olyan volt, mintha egy helyben tenné.

Körülötte minden fehérré vált és arra lett figyelmes, hogy egy felhőn lebeg. Megjelent előtte az angyal egy nagy vigyorral arcán.

"Hiszel a sorsban, Akaashi?" visszhangzott barátságos hangja.

"Tessék?"

"Jól hallasz.."

"Vigyél vissza hozzá!" 

"Miért?" csodálkozott el az angyal. "Ő arra kért, hogy tűnj el.. elfelejtettem említeni, hogy bizony ha ezt mondja, akkor visszakerülsz ide.."

Az angyal csettintett egyet, s megmutatta neki, Bokuto épp mire készül. Akaashi lefelé nézett, ahol mint egy kivetítőn, úgy láthatta mi is történik éppen.

"Válaszolj, ha kérdeznek" szigorított be az angyal.

"É-Én.. azt hiszem" bökte ki bizonytalanul.

Bokuto eközben helyet foglalt a kádban és vagy három doboznyi gyógyszert készített elő.

"Elvileg neki ma meg kellene halnia.. " közölte az angyal rideg arckifejezéssel. "De te nem akarod, ugye?"

"Nem!" 

"Nos, meghalhat és veled lehet... de ezzel vehetjük úgy, hogy segítettél benne neki. Ráadásul attól még, hogy magával végez, ugyanolyan bűnt követ el. Nem biztos, hogy melléd kerülne.." magyarázta sejtelmesen az angyal.

"Mire akarsz kilyukadni?"

Bokuto behabzsolta a gyógyszereket, amit Akaashi szenvedve nézett végig.

"Ha kómába kerül, segíthetek, hogy minden emléke kitörlődjön ami veled kapcsolatos. Így talán teljes életet élhet, ahogyan azt te megálmodtad."

Akaashi sokkolódva nézett az angyalra, majd tekintetét újra Bokutora vezette.

"Tik-tak, Keiji kun.."

"Jó!" kiáltott fel Akaashi. "T-töröld.. ki az emlékeit" mondta ki nagy nehezen a fiú.

"Ám legyen."

***

Eltelt némi idő és úgy lett, ahogyan az angyallal kiegyeztek. A mennyben volt némi törvény, ami kimondta, hogy számodra fontos embereket nem figyelhetsz meg, csak alkalomadtán. Bokuto felépült, Akaashi lelke pedig nem nyert megváltást, sőt, szenvedett, amit őrzőangyala is érzett, hiszen ketten egy lelken osztoztak odafent. Ám a mai nap egészen más. Akaashi készen állt rá pillantani Bokutóra, aki immáron boldogan élte életét az első számú ászként feltüntetve mindenütt. Végtelenül boldog volt, hogy újra mosolyogni látja, még ha ez egy kegyetlen ajánlatba került. Mardosta a tudat, még is boldogan, elégedetten nézett le rá.

"Feláldozni magadat, hogy mások élhessenek, a legnagyobb tett, amit az ember a szeretet nevében elkövethet. "